Banzaaaai!!!
A Call of Duty 4 Modern Warfare elsöprő sikere után kisebb felhördülést keltett, hogy az Activision fényes diadalmenetet megért játéksorozatának újabb epizódja ismét a második világégéshez tér vissza. Akkor még nem volt tudható, hogy a (most már nemsokára érkező) Modern Warfare 2 is elkészül majd, az viszont nem sok jót ígért, hogy a fejlesztést a nem túl sikeres Treyarch csapata kapta. A megjelenés óta elmúlt egy évben sokan sokfélét mondtak-írtak erről a játékról. Most jött el az idő, hogy én is kipróbáljam…
A történet egy amerikai tengerészgyalogossal kezdődik, aki 1942-ben a Makin-zátonyon fogságba esik, s csak társai segítségével szabadul ki brutális fogvatartói kezei közül… Az ezt követő amerikai küldetésekben a csendes-óceáni hadszíntér szigetről szigetre vívott küzdelmeibe kapunk bepillantást, közben pedig Sztálingrádba is eljutunk, ahol egy orosz lövész bőrébe bújva vehetünk részt az úgynevezett nagy honvédő háborúban, s egyetlen röpke, bár igen mozgalmas sztálinvárosi összecsapás után máris Berlin kapuinál izgulhatunk…
Nos, máris felvetődik bennem pár kérdés.
Először is: mit keresünk mi MÁR MEGINT Sztálingrádban és Berlinben? Már a Call of Duty első és második része is foglalkozott a Volga-menti város védelmével, illetve Berlin bevételével. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem már a könyökömön jön ki ez a két helyszín. Miért nem lehet egyszer Szevasztopol (a keleti front egyik legvéresebb ostroma) vagy a Cserkasszij-katlan csatáit bemutatni?! (A United Offensive-ben például Harkovnál is harcolhattunk, tehát a jó példa a készítők előtt lebeghetett volna.)
Másodszor: a Csendes-óceáni hadműveleteket a hasonszőrű Medal of Honor Pacific Assault már feldolgozta (ideértve a Makin-zátonyt, a dzsungelben kolbászolást és a partraszállásokat követő bunker-tisztogató akciókat), és őszintén szólva annyival nem tud többet ez a játék, mint az… Nem ártana néha a konkurencia termékeit is megsasolni. Szóval: lehetséges, hogy a fejlesztőcsapat tagjai elakadtak Az Iwo Jima-i csata és az Ellenség a kapuknál című filmeknél, és restek kezükbe venni egy átfogó második világháborús kötetet, vagy szétnézni a szoftverpiacon?
Harmadszor: mi ez az ugrálás az időben? 1942, aztán hirtelen 1944-45? Sztálingrádból rögvest Berlinbe? A Makinról egyenest Peleliura? Ez komolytalan. Ha már mindenáron kell az a bevezető küldetés, akkor az átvezetésről is tessék gondoskodni.
Negyedszer: nem lehetne egyszer-egyszer más nemzetek katonáit is megjeleníteni? A háborúban nemcsak amcsi és orosz katonák harcoltak a szövetséges oldalon, és ha már World at War az alcím, beleférnének más ország harcosai is (a COD első részében legalább angolok is voltak). Javasolhatnám mondjuk a lengyelek küzdelmét Monte Cassinónál, az ausztrálok helytállását a Csendes-óceánnál, vagy ha már mindenáron amerikai katonákról legyen szó, akkor az észak-afrikai és olaszországi csatákat (amelyekből eddig csak a Medal of Honor Breakthrough mazsolázott).
Ötödször: néha már nem tudom eldönteni, az orosz propagandaszövegeket tényleg csak a hangulat fokozására használják-e, vagy ennyire bele akarják mindenki fejébe sulykolni, hogy „a-gonosz-nácik-leigázták-szegény-oroszokat-és-ott-rohadjon-meg-mind…” A második világháborúról én magam is sokat olvastam, és tudatában vagyok annak, hogy a németek voltak az agresszorok ebben az összecsapásban, de azért ez mégiscsak túlzás… Hogy mást ne mondjak, Berlin ostrománál drága jó parancsnok elvtársunk szinte A-tól Z-ig átveszi a szovjet propaganda akkori szólamait, épp csak arra nem szólít fel minket, hogy az összes utunkba kerülő német nőt erőszakoljuk meg (ahogy azt a valóságban bizony napiparancsba adták)…
Mindezek fényében komoly fenntartásaim vannak, pláne, hogy az egyjátékos hadjárat viszonylag rövid, és kevés újdonságot hoz. Tengerészgyalogosként leginkább a Pacific Assault és a Men of Valor, orosz katonaként a már említett régebbi COD-részek jutottak eszembe, ideértve a rövid harckocsis pályát is, mely véleményem szerint enyhén felesleges volt. Szégyen ide vagy oda, a Reichstag ismételt ostromakor már az unalom ült ki az arcomra… Ami kiemelendő, az az amerikai rész repülőcsónakos része, ahol előbb a japán utánpótlást szállító konvoj levadászása, később pedig saját, megszegecselt flottánk hajótöröttjeinek kihalászása a cél – ez utóbbit nagyra becsülöm, mivel végre nemcsak a pusztítással járó feladatok kerülnek előtérbe, hanem az élet mentése is.
A grafika, elsősorban a környezet szépen kidolgozott és változatos (a partraszállási jelenet vizuálisan lenyűgöző, kár, hogy sok hasonlót láttunk már a többi ilyen játékban). A fegyverek, eszközök külsejével sincs gond – különösen tetszett, hogy az esős pályán a puskámon megülő apró vízcseppek is ragyogtak a fényben. Az átvezető képsorok rendkívül hatásosak: a korabeli híradók és propagandafilmek, valamint plakátok hangulatát tökéletesen adják vissza. A zene több helyen igencsak modern hangzású, engem ez nem zavart, de a jelek szerint sok más játékost igen… A brutalitás foka az eddigiekhez képest már durvább: a nyitójelenetben foglyot kínzó japán tiszt jó példa erre, bár hajmeresztőbb dolgok is történnek még. Ahogy a Shellshocknál is kifejtettem, mindaddig, míg ez a részlet nem öncélú, mert a hitelességet fokozza, nem ellenzem, de biztos vagyok benne, hogy sok fiatalabb játékos, aki a tizennyolcas karika ellenére játszik ezzel a programmal, nem tudja majd hova tenni. És ez már baj. A berlini pályán például egy ízben rám bízták a német foglyok sorsát. Mikor nem nyitottam tüzet rájuk, bajtársaim intézték el őket…
A fegyverek között nem sok újat találunk majd. Kiemelendő a lángszóró, mely bunkerek ellen igen hatásos, vagy az immár menet közben, csípőből is alkalmazható géppuskák, illetve egyes részekben a flotta tűztámogatása. Örülök, hogy a Garand puskát ezúttal ellátták a gránátvető-toldalékkal (lásd még Medal of Honor Airborne), olykor szuronnyal, illetve ez a fegyver immár félig kilőtt tárnál is újratölthető. Az ellenséges gránát visszadobásának lehetősége itt is adott, illetve késünket is felhasználhatjuk túlélésünk érdekében. Ez különösen akkor hatásos, amikor a fölénk magasodó japán katona szuronyos puskáját félreütjük, és saját pengénkkel védjük meg magunkat.
Az egyjátékos hadjárat végigjátszása után megnyílik „az élőhalottak éjszakája” játékmód, ahol zombikkal kell felvennünk a harcot. Pontokat szerezhetünk, melyeket új fegyverek felvételére, barikádok építésére és elbontására használhatunk. Elég pihent ötlet, ami sok játékosnak nyilván bejön. Én a Modern Warfare Arcade játékmódját mindenesetre érdekesebbnek találtam…
Összességében azt kell mondjam, ez a játék nem éri meg az árát. A Treyarch úgy öt évvel ezelőtt bizonyára aratott volna ezzel a programmal, de ma már ez kevés. A Modern Warfare remekül sikerült háttértörténete pedig amúgy is magasra tette a lécet, és bár ugyanezt a szintet nehéz egy második világháborús (tehát sokkal kötöttebb) környezetben megütni, azért lehetett volna még próbálkozni. Különösen, ha végre elszakadnának a régi, már-már klisészerű helyszínektől és csatáktól. Mindig is érdeklődéssel fordultam a fenti konfliktusról szóló játékok felé, de ez így, ebben a formában már nekem is unalmas…
Értékelés: 6/10
A Call of Duty 2 kiegészítő lemezeként anno még lett volna esélye…
Negatívumok
*Többnyire unalomig ismerős csaták újrajátszása
*Orosz oldalon szinte végig városi környezet
*Sablonos történetvezetés
*Relatíve rövid játékidő
*Butácska mesterséges intelligenca
*Az orosz propaganda túlhangsúlyozása
*Lineáris játékmenet.
Pozitívumok:
*Szép grafika
*Számos fegyvertípus
*Kiváló hangok
*A Modern Warfare újításainak megtartása
