Az újév sem hozta meg a háború végét. Az ardenneki offenzíva láthatóan megrekedt, ám Hitlernek esze ágában sem volt beismerni a kudarcot, inkább további támadásokat indított. Több mint három hétbe telt, mire az amerikaiak visszafoglalták a december közepe óta elveszített területeket...
FIGYELEM! A MOST KÖVETKEZŐ KÉPEK KÖZÖTT MEGRÁZÓ FOTÓ IS TALÁLHATÓ.
A szilveszter és az újév sem hozott pihenőt a harcolóknak. Hitler két nagyobb hadműveletet is megindított ezekben a napokban, egyet a földön, egyet pedig a levegőben. December 31-én kezdődött a Nordwind-művelet Elzász-Lotaringia térségében a 7. amerikai és az 1. francia hadsereg állásainak áttörésére (ez tett volna lehetővé egy másik támadást, melynek célja a 3. amerikai hadsereg átkarolása volt, de nem vált valóra). Itt is kemény csaták folytak, a szövetséges erők kénytelenek voltak visszavonulni a Moder folyóig, de Strasbourg nem került megint az ellenség kezére. A képen síléccel ellátott amerikai katonák láthatók a Vogézekben. (Hadseregükben egyébként igen kevesen kaptak kifejezetten téli kiképzést és síoktatást.)
1945. január 1-jén a Luftwaffe átfogó támadást kezdett az északnyugat-európai szövetséges repterek ellen a Bodenplatte-hadművelet keretében. A cél az ellenséges légi fölény megtörése, és ezáltal az ardenneki offenzíva támogatása volt. Több mint 500 szövetséges repülőgép semmisült meg, rongálódott meg a földön vagy veszett oda légi harcban. A Luftwaffe azonban több mint 200 pilótáját veszítette el, és ellenfeleiktől eltérően ők már nem tudták pótolni a veszteséget. Így a meglepetésszerű rajtaütés nem hozott hosszú távú sikert.
Az újév békésebb oldala: tábori istentisztelet a 99. amerikai gyaloghadosztálynál.
Az időjárás, a hó, a jég és a súlyos hideg mindkét oldalon akadályozta a hadmozdulatokat. Amerikai páncélosok a belgiumi Amonines-ben, 1945 januárjában.
A 7. amerikai páncéloshadosztály gyalogos járőre egy belga városkában, 1945 első napjaiban.
Páncélzattal megerősített felderítő terepjáró, mely géppuska helyett egy dupla páncélöklöt hordoz...
Jól megérdemelt pihenő a harcok szünetében.
„És most talán még meg is borotválkozhatok…” A szakáll viselése hidegben – bár elsőre jó ötletnek tűnhet – veszélyes: a lehelet ugyanis ilyen hőmérsékleten belefagyhat, ami súlyos fagysérüléshez vezethet.
Hogy egyeseknek mire nem jut idejük... Butnik tizedes és Goodbar őrmester művészi hajlamaikra hagyatkozva hóember helyett nőszobrot alkottak. A hölgy neve Agnes.
Amerikaiak az ellenség által hátrahagyott német és amcsi felszerelést mustrálják Diekirch-ben.
"A mama most büszke lenne rám..." Egy amerikai Sherman páncélos legénységének tagja egy kölcsönkért varrógéppel ruháját foltozza.
Őt bezzeg jobban izgatja a támogatást végző páncélvadászok állapota... A 26. hadosztály szerelője egy M-36-ost javít, valahol Luxemburgban.
Amerikai ejtőernyősök a 17. légideszant-hadosztályból, La Roche falucskában, 1945. január 15-én. (Balról a második katona érdekes módon egy brit Dennison álcazubbonyt visel.) A településen ma múzeum őrzi a csata emlékeit.
Amerikai gyalogság tart St. Vith felé.
Amerikai aknavetősök St. Vith visszafoglalásánál, 1945. január 24-e körül.
Hátrahagyott német járművek eltávolítása La Gleize-ben.
– Joe, te ezt most frankón haza akarod vinni emlékbe?
– Miért, szerinted kinek tűnne fel annyi más kacat között?!
– Jaaaa, végül is igaz...
Zsákmányolt 88-as löveg elvontatása.
Amerikaiak vizsgálgatnak egy elhagyott Királytigris harckocsit, valahol Belgiumban. Láthatóan nem csak a német nagyvas itt az egyetlen látnivaló…
Hans-Georg Henke, a 15 éves katona számára véget ért a háború…
Német hadifoglyok amerikai holttesteket gyűjtenek össze.
„Na, a németek még egyszer nem jönnek vissza…” A 9. páncéloshadosztály katonája egy helyi kislány társaságában, a franciaországi Abancourt-ban. (Szegény blöki a háttérben meg láthatóan kétségbeesik, hogy rá éppen senki nem figyel.)
Az ardenneki offenzíva vége... Hitler grandiózus terve kudarcot vallott. Több mint 600 páncélos járműve és legalább 70 ezer katonája lett oda. Az amerikai veszteségek sem voltak csekélyek: 89 ezer fő került a veszteséglistára és durván 800 harckocsi. Ez volt a második világháború legjelentősebb amerikai vonatkozású ütközete – és Sir Winston Churchill szerint a legnagyobb győzelme.
Az ütközetről több híres film is született már. Az első, az 1949-es Csatatér forgatókönyvét az összecsapás veteránja, Robert Pirosh vetette papírra, és ez meg is látszik. A kor színvonalán meglepően hiteles és máig élvezetes alkotás, mely Bastogne 101-es védőinek harcait eleveníti fel.
A leghíresebb film a témában kétségkívül A halál ötven órája. Bár részleteiben pontatlan és csak nagy vonalakban követi az eseményeket, kiváló színészeket és jól kidolgozott karaktereket mozgat, nem is beszélve a nagyrészt nem korhű, de számszerűleg mindenképp meggyőző haditechnika tömegéről. A háborús művek rajongói számára a mai napig kötelező, már csak a remek magyar szinkron miatt is.
A többi alkotás közül a Szentek és katonákat emelném ki, mely a német vonal mögött rekedt néhány amerikai katona sorsát követi, de ajánlható a minálunk is bemutatott HBO-széria, Az elit alakulat is, melynek epizódjai közül kettő az ardenneki eseményeket dolgozza fel.
Az Ardennekben számos látnivaló akad az ütközet különböző helyszínein. A legnépszerűbb turistacélpont valószínűleg Bastogne városa, ahol egy hatalmas csillagot formázó amerikai emlékmű mellett több múzeum is helyet kapott, köztük az Arlonból néhány éve áthelyezett monumentális harcjármű-gyűjtemény is…
La Gleize-ben, a vonatkozó múzeum előtt áll Rudolf Dollinger Királytigrise, melyet gyönyörűen helyreállítottak. A megszállottaknak ajánlható még La Roche-en-Ardenne és Aywaille is.
A második világháborús katonai hagyományőrzők közt népszerű téma az ardenneki csata felelevenítése: ezek a pennsylvaniai kollégák a 2011-es télen is megemlékeztek az ütközetről.
Ha érdekelnek az ardenneki ütközettel kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről és videójátékokról –, akkor
IDE KATTINTS.
