MAKETT: M-4 Sherman
2024. július 08. írta: Monty H.

MAKETT: M-4 Sherman

Tamiya 1:35 

Bár nem vagyok egy shermániákus, engem is megfogott a második világháborús amerikai hadiipar egyik legnagyobb számban gyártott terméke, és úgy tíz évvel ezelőtt be is szereztem a Tamiya egyik újabb kiadású, 1:35-ös készletét, amelyet a D-nap kapcsán most be is mutatok. 

sherman_02.JPG

A Tamiya cég a típus több változatát is kiadta az elmúlt évtizedekben, eleinte inkább közepes, mint kiemelkedő minőségben, ám az 1995 körül piacra dobott korai verzió részben újabb szerszámmal készült. Minősége szép, amolyan tamiyás, és aki hozzám hasonlóan beéri a szerényebb alkatrész-számmal, annak valószínűleg meg is fog felelni. A bontás és az illeszkedés tökéletes. A kisebb darabok minősége jóval szebb, mint a korábbi “klasszikus” Tamiya maketteken, a lövegcső egy darabból áll, és a gumi lánctalp is elég lágy, így aki nem akar feljavítókra költeni, az is jól jár. 

sherman_box.jpg

Három figurát kapunk a készlethez. A fejüket kidugó vezető és segédvezető esetében hasnál elvágott alakokról van szó, akik sajnos egyformák, ráadásul már a páncélzat összeragasztásánál el kell döntenünk, használjuk-e őket, mert a szűkös búvónyíláson később már nem tudjuk őket behelyezni. A parancsnok ehhez képest egész álló alak, aki a toronyból könyököl ki. Mindhármukra jellemző a közepes-jó minőség és a könnyített nyári ruházat (értsd: ing és nem zubbony). Én végül csak a vezetőt tartottam meg, a többi figura a Miniart 35391. sz. készletéből származik. Kidolgozásuk megfelelő, nyilván a műgyanta alakok nyomába nem ér, de például a testtartások terén kimondottan jól eltalált. 

sherman_01.JPG

A szürke alapszín után a Gunze akriljait használtam, és most is törekedtem a modulálásra, vagyis világosított olajzölddel a több fényt kapó részeket még átfújtam, illetve sötétített színnel egyes lemezosztásokat. Csak enyhe koptatást végeztem, főleg a szivacstechnikával, mivel egy új példányt akartam bemutatni, amely éppen megérkezik a normandiai hídfőbe (erről később egy dioráma keretei között majd bővebben). Mint ilyen, egy hosszas dél-angliai tárolás és egy tengeri út áll mögötte, ezért porozásra nem is gondoltam, viszont a MiG bemosó folyadékjait felhasználtam. 

sherman_06.JPG

A készlethez viszonylag sok (több más Tamiya-készlethez képest sok) külső málhát kapunk, de az elhelyezésnél nem ajánlatos az összeállítási rajz meglehetősen nagyvonalú javaslatait követni, ugyanis némelyik eléggé légből kapott. Én részben a gyári darabokkal, részben máshonnan vett műanyag és műgyanta holmikkal raktam meg a hátsó részt, majd ragasztás után fonallal kötöttem le. A torony hátuljára, illetve a homlokpáncélra műgyanta kenyérzsákok kerültek, ezek pántját vékony papírból vágtam ki. Összességében nem vittem túlzásba a málházást, mivel úgy gondoltam, a Csatornán való átkelésnél nem feltétlenül voltak még agyonpakolva… 

sherman_04.JPG

A matricák három példányhoz biztosítanak jelzéseket. Mivel én egy LCM fedélzetére szántam ezt a tankot, maradtam az 1944. júniusi, egyszínű olajzöld változatnál, de a másik kettő valamelyike miatt szívesen megépíteném még egyszer ezt a Shermant. Az egyik az 1944 eleji olaszországi harcokból származik, és a zöld alapszínen széles homokszínű terepmintát visel, a másik a ‘44-es normandiai csatában szerepelt, ezen barnás foltok tekeregnek. Mivel az európai hadjáratban viszonylag kevés amerikai harcjárművön láthatók ilyen álcafestések, érdemes elgondolkodni rajtuk. 

sherman_05.JPG

Ez a Sherman igazi élménymakett. A kezdőknek sem okozhat gondot az összeállítása, a tuningolós kedvűeknek pedig kiváló alap lehet a feljavításhoz. Én bármikor szívesen megépítenék belőle még egyet. Vagy kettőt… 

sherman_03.JPG

 

Churchill_tank.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor
IDE KATTINTS.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr6518442347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása