Italeri 1:35

Már többször vettem elő régebbi makettjeimet – például az M–20-ast –, hogy picit feljavítsam őket, és még nagyobb örömöt okozzon, ha meglátom ezeket a vitrinben. A D-nap 80. évfordulója alkalmából eljött az idő, hogy tíz év után megint foglalkozzam a Kacsával a festés, a koszolás és a málha kapcsán. 

A DUKW – a rohamcsónakok mellett – egyike volt a szövetséges inváziók igáslovainak. Tulajdonképpen a GMC kéttonnás teherautójának kétéltű változatáról van szó. A megjelölés egyébkén nem a megszokott katonai rövidítések hagyományait követi: a DUKW ugyanis nem betűszó, hanem a General Motors standardje szerinti megjelölés. A D betű az 1942-es évre utal, az U az általános célra („utility”), a K az irányítható első kerekekre, a W pedig a hátsó meghajtott kerekekre. Mivel ezt kibetűzni kissé bajos, a többség Ducknak, vagyis Kacsának nevezte – amúgy jogosan. Nos, ez a jármű eleinte komoly ellenállással találkozott a katonai körökben, s leginkább annak köszönhette a szerencséjét, hogy egy ízben Provincetown előtt megfeneklett a parti őrség bárkája, s a viharos tengeren egyedül a közelben gyakorlatozó DUKW volt képes kimenteni a legénységet… Ez azért sokat elárult képességeiről.

Az üresen 6,5 tonnás járgány úton 80, vízen pedig 10 km/órás sebességre volt képes. Nem volt páncélozva, és a legtöbb példány védőfegyverzettel sem rendelkezett, csak a széria durván egynegyede kapott 50-es géppuskát. Több mint 21.000 darabot gyártottak belőle, és használták a britek, az ausztrálok és az oroszok is. Guadalcanalnál esett át a tűzkeresztségen 1942-ben, de bevetették Szicíliában, Franciaországban és az európai folyóátkeléseknél is. 1945 után is évtizedekig használták különböző országokban és konfliktusokban (Koreában, Indokinában, Malajziában és Borneón), s a békés felhasználás keretében az árvízvédelemben és a tengeri vagy folyami turizmusban is szerepet kapott (London utcáin is gyakran feltűnik egy turistákat szállító citromsárga Kacsa).

Az Italeri volt olyan kegyes, hogy – az LTV-hez hasonlóan – ennek a járműnek is kiadja négy változatát, vagyis ismét hiánypótló maketteket nyújtott a partraszálló járművek szerelmeseinek. Bő száz darabos a zöldesbarna műanyagból készült készlet, és már akkor izgalmas ránézni, amikor kinyitjuk a dobozt (főleg, mert az én példányomban a keretek nem voltak lefóliázva – az Italeri szerencsére ilyen téren is fejlődik, de úgy látszik, kifogtam egy korai csomagolású példányt). Alapvetően két nagy egységet fogunk megépíteni, a hajótestet a futóművel, illetve a fedélzetet. Az illeszkedés változó, itt-ott csak közepes, másutt viszont egyenesen példás: a kapcsolódó felületek egyértelmű kialakítása a futóműnél például egyre jobban hasonlít, mondjuk a Tamiyánál látott megoldásokra, és a szélvédő darabjai is passzentosak.

Akadt pár gond építés közben. A fényszórók üvegfelületét nemigen lehet utólag beragasztani, ha a védőkereteket már felraktuk, viszont, mint minden üvegalkatrészt, ezeket is csak az összeállítás végén, a lakkozás után lenne érdemes rögzíteni. A hullámterelő lemezt csak nyitott állapotban javasolja a rajz, de a lemez belső oldalán négy beszívódás vigyorog. Ha meg lezárva ragasztjuk be, akkor a fényszórók már említett védőkereteinek illesztésével lesz gond, de ez utóbbit némi csiszolással könnyedén orvosolhatjuk. Mindenesetre szemügyre vettem pár archív fotót, hogy lássam, a merevítők hogyan helyezkednek el zárt helyzetben és végül eszerint építettem meg.

A hátsó futómű meglehetősen bonyolult és az összeragasztás közben is volt kellemetlenségem belőle: javaslom, hogy a 89C, 90C és 91C alkatrészeket rögzítsük először a hajótesthez és csak utána nyúljunk a tengelyekhez és a lengéscsillapítókhoz. Ezáltal könnyebb lesz elérni, hogy mind a hat kerék egy vonalba kerüljön. A hajócsavaron lehetőleg tömítsük a három beszívódást, mert ezek elég jól látszanak.

A test és a fedélzet összeillesztésénél legyünk óvatosak; ajánlott pillanatragasztót használni ennél a ragasztásnál. A 99-100-101C alkatrészek keretről leválasztásánál is vigyázzunk, ezek a darabok hajlamosak elpattanni. Én sajnos csak utólag vettem észre, hogy a 24A jelű darabot figyelmetlenül ragasztottam és a hűtőrács felett rés tátong, de ezzel már nem tudtam mit tenni.

Sajnos az összeállítási ábra több helyen sem egyértelmű, ezért alaposan gondoljuk át előre az építés menetét. A szélvédő keretét az átlátszó részektől függetlenül már korábban rögzíthetjük; a vezetőfülkében a vezetőülést és a kormánykereket csak a szélvédőüveg beragasztása után érdemes rögzíteni, hogy ne zavarja a munkát; a visszapillantókat szintén csak a legvégén tegyük a helyükre. A horgony láncának kábeldobjánál a 61A alkatrészt a vasmacskával (36A) együtt ragasszuk fel, mivel ez annak rögzítését végzi, de a rajzról elsőre ez nagyon nem derül ki…

Az ütközőzsákok kidolgozása elég spártai, ezért benedvesített gézt hajtogattam fel a kérdéses darabokra (102C, 103C, 104C, 107C), majd nem sokkal később a helyükre is ragasztottam ezeket. Száradás után Tamiya Khaki Drab festékkel festettem őket.

A makettet a Tamiya flakonos olívjával fújtam le. A kereket a Hobby Color abroncsszínével kezeltem, később középszürkével szárazcseteltem. Sötétbarnával filtereztem és fémszürkével végeztem a koptatást. Évekkel később enyhe modulációt végeztem a zöld felületeken, illetve a MiG sötétbarna bemosófolyadékával folyattam be. Ezután koptatófolyadékkal lefújtam a testet, majd világosbarnával óvatosan felfújtam néhány vékony réteget. Utána vizes ecsettel visszamostam ezeket. Később porszínnel még néhány nagyon vékony réteg következett. 

Rakomány címszóval mindössze két benzineskannát kapunk a járműhöz, ami édeskevés. Az én példányom is éveken át üresen tátongott a raktér, míg el nem döntöttem, hogy ideje lépni. Ki akartam próbálni az alábbi videóban látható eljárásokat, ezért beszereztem néhány eszközt, és nekiláttam.  

Végül csak egy-két saját gyártású csomagot használtam fel (mert beláttam, ezt még gyakorolni kell), de érdekes tapasztalat volt maga az elrendezés is. Nagyon fontos, hogy a nem látható részeket érdemes valami olcsó megoldással kitölteni. Ahogy a képeken látható, egy gyufásskatulyánál valamivel nagyobb fatömböt használtam, amelyet felragasztottam egy nagyon vékony műanyaglapra (utóbbi azért kell, hogy a munka közben könnyedén ki lehessen emelni, a munka végén pedig nagy felülete révén könnyebb felragasztani az egészet egyben). Erre mentek tehát a különböző zsákok, tokok (Academy, Tamiya és egyéb gyártmányok), amelyek elrendezésével ellegózgattam egy ideig. A raktér elülső részéhez pedig Verlinden-gyártmányú műgyanta benzineshordók kerültek. A málha nagyját festékszóróval festettem. A lakkozás viszont nem teljesen sikerült, mivel egyes elemeket az 5-6 réteg, különböző márkájú mattlak sem tudta kellően fénytelenné tenni. 

Ahogy az kitalálható, figura sem jár a készlethez. Végül egy régi Tamiya-alakot vettem elő, amikre máshonnan vett karok kerültek. Nem egy csúcskategóriás darab, de míg jobb nem kerül, megfelel ide. Egy karabélyt is kapott, amit a vezetőülés mellé csúsztattam be.

A tenyérnyi matricaív három példányhoz nyújt jelzéseket: az első kettő olajzöld, egy 1944-es Normandiából és egy 1945-ös Németországból. A terepszínű változat 1945-ben Ivo Dzsimán került bevetésre. Sajnos a matricák nem elég vékonyak, sőt, némelyik el is van méretezve, bár az is elképzelhető, hogy a többnézeti rajzot szerkesztették hanyagul.

Ajánlom a készletet a partraszállásos téma szerelmeseinek. Az Italeri gyártotta még a géppuskás változatot, a 105 mm-es tarackkal egybecsomagolt verziót, illetve a brit hadsereg által használt variánst is, de nemrég az I Love Kit cég is kiadta a típust, ugyancsak az említett 105-ös tarackkal.