KÖNYV: Above The Battle: D-Day – The Lost Evidence (Chris Going & Alun Jones)
2024. június 24. írta: Monty H.

KÖNYV: Above The Battle: D-Day – The Lost Evidence (Chris Going & Alun Jones)

A partraszállás felülnézetből

A felderítés és az így szerzett információk feldolgozása minden hadművelet előtt és során létfontosságú. A D-nap esetében sem volt ez másképpen, és a szövetséges parancsnokok ennek érdekében természetesen a légi felderítést is igénybe vették. A brit Királyi Légierő, a Partvédelmi Parancsnokság, illetve az amerikai légierő fotófelderítői ennek megfelelően számos bevetést hajtottak végre Normandia felett 1944 június 6-án is, miközben odalent sok tízezer katona csapott össze. 

d-day_above_the_battle_cover.jpg

Az Above The Battle: D-Day – The Lost Evidence alapvetően erre épít: a levegőből rögzített fotókra, amelyek egy része függőlegesen beállított fényképezőgépekkel készült (ezekből később mozaikszerűen egymás mellé illesztve rakták össze a hídfőt érintő felvételeket), egy másik részét pedig rézsútosan fotózták. A képek jelentős része nem sikerült: a rosszul beállított lencsék, a kedvezőtlen időjárás vagy más tényezők közbeszóltak. Ami megfelelt, azt a vezérkarnak továbbították, de ezeknek később csak egy részét adták ki a sajtónak, a többit bizalmas anyagként kezelték. Ennek köszönhető, hogy hatvan évig nemigen lehetett hozzájuk jutni, ennyi idő alatt pedig jó részük eltűnt vagy megsemmisült. Ami megmaradt, abból válogatott a szóban forgó kötet két brit szerzője, Chris Going és Alun Jones, akik nem mellesleg szakmabeliek, így a légi, illetve a műholdas fotózás nem újdonság számukra. 

A légi felvételek változó nagyságban kapnak itt helyet – a legnagyobbak dupla- vagy egészoldalasak, míg a legkisebbek… nos, azok sajnos csak néhány centiméter szélesek. A képminőség is váltakozó, és megkockáztatom, némelyiknél kicsivel több utómunkára lett volna szükség. Szerencsére mindegyikhez kapunk kellően alapos képaláírásokat, így a látottak értelmezése jóval egyértelműbb. Láthatjuk például a Brécourt-majorságban felállított lövegeket rejtő fasort, amelyet Winters hadnagyék lerohantak a D-nap délelőttjén; azt a gyümölcsöst, ahol az amerikai rangerek megtalálták a Pointe-du-Hoc-ról hátrébb vont francia gyártmányú messzehordó ágyúkat; a Bernieres-sur-Mer-i partszakaszt késő délelőtt, ahogy a 8. kanadai dandár erői megindulnak befelé, miközben további naszádok érnek partot; Ouistreham üdülőtelepét, amely a közeli ütegnek szánt bombázás következtében károkat szenvedett. 

A kötet szerencsére nem csak a D-napról szól, így az előzetes felderítés vagy épp a később felépülő mesterséges kikötők és tábori repterek is kapnak néhány oldalt. Mindennek illusztrálására pedig természetesen a földön készült fotókat, illetve ábrákat és térképeket is segítségül hívtak, így a laikus olvasók össze tudják kapcsolni a levegőből látottakat a talajszinten könnyebben azonosítható járművekkel és épületekkel. Emellett a kísérőszövegek és idézetek segítenek elhelyezni a nagy egészben az egyes szekciók tartalmát. 

A keményfedeles kiadvány 144 vízszintes tájolású oldalt tartalmaz. Mérete kb. 245 x 185 mm. Kicsit sajnálom, hogy nem nagyobb méretben nyomtatták, mert a fotók élvezhetőségét biztosan javította volna. Összességében így is igényesen összeállított és jellegében formabontó kötet ez, amelyet a tágabb témát már jól ismerők is haszonnal forgathatnak. 

Above The Battle: D-Day – The Lost Evidence
Írta: Chris Going & Alun Jones
Crecy Publishing Limited 2004
144 oldal

szuksegrepter.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor
IDE KATTINTS.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr3918430135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása