És már megint itt vagyunk...

Az most már biztosan tudható, hogy az új Modern Warfare-trilógia befejező része a legnagyobb Call of Duty-bukták sorát erősíti. A sztorit számos kritikus megénekelte az elmúlt hetekben, amiben a legarcpirítóbb részlet, hogy egy eredetileg kiegészítőnek szánt csomagot végül AAA-s címként és ehhez passzoló áron adtak ki. De miért is?

Az egyik verzió szerint a tavaly év végére betervezett (állítólag öbölháborús témájú) Black Ops-epizód csúszása miatt valami mást kellett villantani, és így került képbe a végül félkészen kiadott MWIII. Mindig mondogattam, hogy nem kéne görcsösen ragaszkodni az éves rendszerességű Call of Duty-premierhez, de sejtem, miért kellett most mindenáron kiizzasztani valamelyik készítőgárdából egy új részt: hogy a COD huszadik születésnapján játszható legyen a huszadik COD-játék. Hát ennyit csak megér, nem? Nem. De sajnos a górék arra alapoznak, hogy úgyis megveszi a jónép, és ha nem is fog mindenkinek tetszeni, egy jelentős részük játszik mindennel és bármivel, ami COD, egy másik jelentős részük meg nem akar kimaradni, mert mégis csak Call of Duty meg minden. És sajnos ez általában be is jön. 

Na mindegy, térjünk a lényegre. Az egyjátékos hadjárat, ami számomra mindig is fontos volt (mert egy jó történet olyan, mint egy jó film, csak itt mi is szereplők vagyunk), ezúttal finoman szólva a középszerűség iskolapéldája. Nem azt mondom, hogy azt a 3-4 órát nem lehet rászánni, de a Call of Duty név sokáig jelentett egyfajta színvonalt – relatíve rövid, de pörgős, több ponton emlékezetes és filmszerű cselekményt –, az MWIII meg távol áll ettől. A történet nem nagy meglepetésre a 141. különítmény további kalandjaiból válogat, akik egy orosz ultranacionalista, bizonyos Vlagyimir Makarov nyomában járnak. Kábé ennyit érdemes erről elmondani, és nagy meglepetésekre nem érdemes számítani.  

Maga a sztori egyébként alapvetően realista, de közhelyes és kicsit sem izgalmas. Pedig némi ráfordítással ebből a közhelyes cselekményből is ki lehetett volna többet hozni, ha lett volna több idő és energia rá. De az a fránya sietség… (Én ráadásul nemrég játszottam újra a 2019-es Modern Warfare-t, és zongorázni lehet a különbséget.) Vegyük például azt a küldetést, ahol Price százados bőrében egy kisebb, völgyben kialakított támaszpontra kell belopakodnunk. Adta volna magát a lehetőség, hogy felidézve Pripjaty szellemét kedvencünk kapjon egy álcagúnyát, aztán pár hajmeresztő találkozás, némi kushadás és laposkúszás után érhessen csak célt… A tömeg szerintem az utánérzés ellenére is imádta volna. De nem. Annyira lecsupaszított, annyira egyértelmű, annyira izgalommentes az egész küldetés. Ráadásul ha legalább egy-két nehezített pontot beszúrtak volna, már azzal emlékezetesebbé lehetett volna tenni. Ennél már csak a rákövetkező bevetés semmilyenebb, ahol egy másik orosz bázisra kell álruhában besettenkednünk egy másik karakterrel. De a “besettenkedés” szó erős túlzás, mert lényegében csak besétálunk, hiszen orosz egyenruhát viselünk, és ha elég nagy ívben kerüljük meg(!) az őröket, akkor senki sem von minket kérdőre. Ezt elismétlem: nem lopakodásra, türelemre, cselre, esetleg orosz nyelvtudásunkra és a keresztkérdésekre való helyes válasz kiválasztására lesz szükség (Iásd pl. a WWII-t, ahol a párizsi német főhadiszállásra egy francőzis ellenálló hölgy bőrében hatoltunk be, és egyáltalán nem volt könnyű menet). Itt egyszerűen csak odabumlizunk, és nem szabad túl közel mennünk a katonákhoz, a többi pedig még ennél is egyszerűbb. Ennyi.

A játékmenet nagy része természetesen lineáris és szkriptelt, ahogy korábban is, de kapunk ún. nyílt pályákat is (open combat), ahol minimális a szkriptelés, cserébe nagyobb térségben portyázhatunk, akár agresszívabb, akár lopakodósabb stílusban, illetve keresgélhetjük a felszereléssel teli ládákat. Én is leírom, amit a többiek: ez nem egy egyjátékos hadjáratba való. A klasszikus SpecOps módban még el lehetne vele szórakozni, de itt nem működik, megakasztja a hadjárat lendületét, sokkal inkább a Warzone-t idézi, ráadásul igénytelenül valósították meg az egészet. Idegesítő és irreális az is, hogy ilyenkor kis csapatunkból minket egyedüliként előre lökdösnek egy több esetben is ellenségektől hemzsegő pályára, aztán a rádióból hallhatjuk Laswell sürgető hangját, hogy haladjunk már, mert fogy az idő, de támogatást persze nemigen kapunk, boldoguljunk egymagunk akár a páncélozott őrök és az öngyilkos drónok rohamával szemben – ja, és nincs mentés közben, ergo ha az utolsó részfeladatnál eltrafálnak, elölről kell kezdeni. Nem tudom, ez utóbbit ki találta ki, de lenne ötletem arra, hogy mit csináljon a kedves családtagjaival, ahelyett, hogy ötleteket nyújtson az új COD-részhez.

Audiovizualitás terén szerencsére nincsenek nagy gondok, a pályák elég változatosak a hóval borított erdőtől a verdanszki sportcsarnokon át az átépítés alatt álló toronyházig, míg a zene szerintem csak közepes, de atmoszférikus. Fegyvertípusból van dögivel, használatuk pedig kiegyensúlyozott. A mesterséges intelligencia, vagyis az ellenfelek viselkedése változó képet mutat, sokszor olyan tanácstalanok, hogy nézni is fáj, ahogy a kereszttűzben téblábolnak. 

Az MWIII leggyengébb pontja tehát kétségkívül az egyjátékos mód. Egyetértek azokkal, akik szerint ezt jobb lett volna egyszerűen elhagyni, és a szoftvert kizárólag többjátékos verzióban, mondjuk MW2 Multi Remastered címen kiadni, ha már anno az MW2 Campaign Remasteredhez nem tartozott multis rész. De még jobb lett volna bevonni további kollégákat, ha már idővel ilyen rosszul álltak.  

A multis rész már jóval meggyőzőbb, bár ezt valószínűleg azért is mondom, mert a régi MW2 multis vonalon is máig nagy kedvenc, és pályáin bármikor szívesen játszom, márpedig itt számos feltupírozott térképet kapunk (Highrise, Rundown, Derail és társaik), néhány újat, és később még egy párat hozzácsapnak majd. Ezek kapcsán viszont említhetném a COD-ot régóta fertőző térkép-szerkesztési tendenciát, amely túl sok pályánál alkalmazza a dögunalmas szimmetrikus kialakítást, illetve a pályán áthaladó három párhuzamos útvonal elvét. 

A menüszerkezet egyébként megmaradt az előző részből. Nem különösebben szeretem, mert például a fegyverválasztási képernyő szerintem itt kezelhető a legnehézkesebben. Újabb rossz pont a készítőknek, mert a használhatóság (pontosabban a gyors használhatóság, amikor két meccs között még egy gyors fegyvertuningot eszközölnék) szerintem fontosabb szempont a menüben, mint hogy minden képváltás animált legyen… A fegyverválaszték most is széles, a tuningolási lehetőségek sokfélék, bár szerintem a kioldási rendszer idegesítően lassú. Természetesen az operátorokból is lehet válogatni, úgy, ahogy az előző pár epizódban. 

A többjátékos játékmenet szerintem nagyon pörgős és kiegyensúlyozott. A klasszikus játékmódok, mint a Kill Confirmed vagy a Hardpoint mellett adva vagyon például a Cutthroat, ahol három háromfős csapat küzdhet egymás ellen, de a nagyobb csaták kedvelői a 64 fős Ground Wart is választhatják. A War mód a WWII multijában látott “progresszív” játékmenetet valósítja meg, vagyis több részfeladat teljesítésével kell egy-egy ütközetet megvívnunk, és közben pályarészről pályarészre továbbhaladnunk vagy visszavonulnunk. Ezek korábbi multis pályák összekapcsolásából létrehozott térségek. A zombi-mód is adott, de erről most sem fogok írni, mert nem az én asztalom. Viszont nagy öröm, hogy a karácsonyi időszakban pár extra játékmód is elérhető volt, ideértve a Snowfightot, ahol hógolyózni lehetett a másik csapattal, miközben karácsonyi vurstlizene szólt a háttérből. Azóta pedig újabb módok is elérhetők, amikre nem fogok egyenként kitérni, főleg mert mire ezt olvassátok, valószínűleg megint lesz pár változtatás. 

Sajnos a Modern Warfare III a trilógia leggyengébb darabja lett. Ha DLC-ként, kiegészítő csomagként adják ki (mint például a United Offensive-et a hőskorszakban), ennek megfelelő áron, és a cég renoméja sem sínylette volna meg. A Steamen – ahol a visszajelzések nagyon is jól láthatók egy-egy szoftver adatlapján – kiveri az ember szemét az értékelés. Márpedig jelen állás szerint bő hatezer véleményező szerint “többnyire negatív” a játékélmény, és egyet kell velük értenem. A multis játékmód szerencsére hosszú távon is nyújt majd valamit – és ezt nem akarom lekicsinyelni –, de az egyjátékos hadjárat sajnos szégyenletes lett, és ez rányomja bélyegét az egészre. 

Csak a multi miatt érdemes megvenni. 
Értékelés: 5/10

Negatívumok:
*A reboot-mánia újabb gyümölcse…
*Gyenge-átlagos hadjárat.
*Open combat-részek.
*Közhelyes történet.
*Átlagos zene. 
*Idegesítő fegyver-kioldási rendszer.

Pozitívumok:
*Meggyőző grafika.
*A multi most is élvezetes.
*Bőséges fegyverválaszték.
*Gazdag karakterválaszték.