Zvezda 1:35
A régóta kedvencként számon tartott típusok mellett időről időre kinézek magamnak valami mást, ami kellemes változatosságot nyújt. Így került képbe az Elefant, amely típus a szememben erőteljes megjelenésével ellensúlyozza gyengeségeit.
Az Elefant története 1942-ben kezdődött, amikor a Porsche cég is beadta saját pályázatát a Tigris I nehéz harckocsira. Mivel a versengésben a Henschel cég kerekedett felül, Porsche és tervezőcsapata az elkészült VK 45.01 (P) alvázakra egy nehéz páncélvadászt tervezett, amelyre az új 88 mm-es Pak 43 löveg került. A motort előrehelyezték, míg a hátsó fertályon alakították ki a minden oldalról zárt, dobozszerű küzdőteret, ahol négy fő működött (köztük két töltő). A vezető és a segédvezető tőlük elszeparálva ült elöl, mögöttük a motortér. 1943 májusára 91 darabot építettek az akkor Ferdinand névre hallgató járműből. (A nevet Porsche tiszteletére kapta, és ez kivételnek számított, hiszen a németek jellemzően vadállatokról nevezték el harcjárműveiket.) Még három műszaki mentő is készült ezen az alvázon.
A Ferdinánd komoly páncélvédelemmel rendelkezett, és nagy távolságból is képes volt kilőni bármilyen ellenséges harckocsit. Azonban már az első, kurszki bevetésen fény derült a típus gyengeségeire is. A futóművet az aknák könnyen tönkretehették, de a műszaki hibák is gyakoriak voltak, ráadásul a sérült jármű kimentése igen nehézkes volt, mivel 65 tonnás tömege miatt öt Bergepanzer kellett az elvontatásukhoz. Ugyanez a jellemzője egyes területeken a hidak használatát is korlátozhatta, illetve puha talajon a szokásosnál is lassabban tudott csak haladni. Elképesztő hiányossága volt még, hogy nem rendelkezett homlokgéppuskával, így a közelébe kerülő ellenséges gyalogság ellen a személyzet szinte tehetetlen volt. A tapasztalatok nyomán 1943 végétől 48 darabot alakították át. Ennek keretében új parancsnoki kupolát és egy MG34-es homlokgéppuskát kapott, növelték a páncélvédelmet (így a tömeget), és az akkor aktuális rendelet értelmében zimmerit-réteg is került rá. A nemsokára már Elefant névre hallgató típus példányait Olaszországba, az anziói térségbe, illetve Ukrajnába küldték. Egyes darabok még a birodalom végnapjaiban is használatban álltak… Az eleve kis számban készült járműből két példány maradt fenn. Az egyik Kubinkában tekinthető meg, a másikat az amerikaiak Anziónál zsákmányolták, és ma a virginiai Fort Gregg-Adamsben van kiállítva. Játékfilmekben nemigen szerepeltették a típust, egy kivétel a hürtgeni csatát felidéző Harctéri harsonák, ahol egy rendkívül kezdetleges Elefánt-utánzat látható.
A Zvezda 2017 folyamán hozta ki a Ferdinánd rohamlöveg 1:35-ös mását, majd két év múlva az Elefántot (3659. sorszámmal). A csomagolás jól sikerült, a festmény igényes, a külső dobozhéjon megtaláljuk a szükséges festékek kódjait, a matricaív kicsinyített mását, a hátsó oldalon pedig jól sikerült stúdiófotók mutatják be a kész makettet, sőt a zimmerit-matricaívet is, de erről később. A belső, erőteljesebb, felülről nyitható kartondobozban pedig gondosan fóliázva találjuk a kereteket, az útmutatót, illetve a színes festési instrukciót.
A mintegy 300 alkatrész szép kidolgozású. A lánctalp műanyag, darabos és szakaszos kivitelű, míg a lövegcső szerencsére egy darabból van, nem pedig két félből kell összeragasztani. A periszkópok, egy kivétellel, az átlátszó alkatrészekhez kerültek. Figurákat nem kapunk. A matricák két járműhöz elegendők, és egyiknél sem beszélhetünk túl sok jelzésről: pár sorszám és balkánkereszt, ill. egy egységjelvény. Mindkettő az olasz fronton szolgált 1944-ben. Sajnos a színes festési utasítás eléggé leegyszerűsített, ráadásul a doboz hátulján látható makettfotókkal vagy a dobozfestménnyel sem egyezik.
Az összeállításnál fontos kérdés a zimmerit-ívek felrakásának ütemezése. Sajnos a betű- és számkódok pontos jelölésével a Zvezda továbbra is hadilábon áll, így ne is csodálkozzunk azon, hogy a zimmerit-matricák számai nem mindig stimmelnek az összeállítási rajzon. Ezzel szerencsére a jellegzetes formák miatt nem lesz komoly gondunk, ugyanakkor bosszantó, főleg mert egy könnyen javítható (értsd: az útmutatót kellene csak átírni) hiányosságról beszélünk. Ezek a matricák egyébként vizes jellegűek, alapvetően jól méretezettek, csak annyit tennék hozzá, hogy az áttört helyeket érdemes már a körülvágásnál kilyukasztani, majd felhelyezés után matricalágyító folyadékot alkalmazni. Végeredményben nem olyan plasztikus, mint a fröccsöntött vagy a tömítőpasztából kialakított zimmerit, viszont jóval kevesebb munkát is igényel.
Az illeszkedés amúgy kiváló, talán csak a lánctalp felrakása akasztja meg a lendületet. Mivel kénytelen voltam két fázisban felhelyezni, azzal szembesültem, hogy az egyik oldalon kiválóan illeszkednek a lánctalp-tagok, a másikon viszont enyhe erőszakra volt szükség. Valószínűleg én voltam figyelmetlen, mindenesetre érdemes úgy időzíteni ezt a munkafázist, hogy képesek legyünk egy alkalommal mindkét oldalon végezni vele.
A nem zimmeritezett felső páncélfelületeken az öntési egyenetlenségek és enyhébb sérülések jelzése érdekében egy másutt sokszor látott technikát vettem elő: oldószeres ragasztóval átkentem az adott felületet, majd fél perc elteltével, amikor az oldószer hatni kezdett egy kemény, egyenetlen szálú fogkefével, illetve ecsettel ütögettem, dörzsölgettem ezeket a részeket. További lehetőség a részletezésre: a lángvágó nyomát megjelenítettem a vonatkozó találkozási élek mentén, ahol az egyes páncéllemezeket összeillesztették. Itt is oldószeres ragasztóval indítottam, majd egy új pengéjű szikével nagyjából párhuzamos vágásokat ejtve haladtam. A sárvédő is kapott némi gyűrést a peremeken. A löveg függőlegesen állítható, de a vízszintes elforgatást nem biztosították (ahogy mondjuk a Tamiya-változaton). A lövegzár két pozícióban rögzíthető, én harchoz készülve lehajtottam. A kétoldalt tekergő vontatókábelek gyárilag ilyen formájúak, egy darabból készültek, szerencsére elég rugalmasak, így ezek is könnyen a helyükre illeszthetők.
A festést már a futóműnél elkezdtem. A szokásos szürke alapozás után jött a Hobby Color 403-as sötét sárgája, amit enyhén moduláltam is. A terepezést 47-es vörösbarnával és 309-es zölddel végeztem, nagyjából a doboz hátoldalán látható fotók alapján. A foltok valamivel szélesebbek lettek, mint szerettem volna, de úgy látom, így sem irreális ezek megjelenése. A koptatást a szokásos barnás fémszínnel csináltam, egy régi, szétágazó szálú, kemény ecsettel. Ami elszomorított, hogy az archív képeket látva alig láttam az Elefántokon külső málhát – legfeljebb pótlánctalpat, vödröt, ilyesmit. Végül hátulra egy kettős, műgyanta ponyvatekercset ragasztottam fel.
A koszolást több fázisban végeztem. AK gyártmányú Europe Earth pigmentet kevertem a MiG Dry Earth, ill. Moist Ground termékével. Ezt a kombót az alvázra, a görgők mögé, a hasra és a lánctalpra vittem fel. Természetesen fröcsköltem egy kicsit a fentiekből, továbbá a MiG Accumulated Dust enamel festékéből a test alsó és oldalsó részeire. Némi pigmentet elhelyeztem a páncéltest adott pontjain. A MiG Rainmarks Effect fehéres esőenyomait és Dark Brown Wash for Green Vehicles bemosóját is alkalmaztam. Pár helyen a Dark Streaking Grime is szerephez jutott.
Úgy döntöttem, hogy figurákat is készítek. A Tamiya viszonylag új, 354. katalógusszámú német harckocsizó legénységét használtam fel. Nagyon szép kidolgozottságú alakokat kapunk, összesen nyolcat. Ezek közül négy teljes figura (köztük a két térdelő és térképet bogarászó emberke), négy pedig a búvónyílásokba illeszthető csonkolt darab. Ez utóbbiakat készítettem el. Utánanéztem, hogy a Wehrmacht páncélvadász alakulatainak tagjai ekkortájt, 1944 közepén milyen színű egyenruhát viseltek. A rendelkezésre álló infók alapján a válasz a fekete volt. Először páncélszürke alapozót használtam, majd alaposan hígítva nagyon sötét (majdnem fekete) szürkével kentem át, aztán finom középszürke szárazecsetelés következett. A bőrövek és a pisztolytokok fekete vagy sötétbarna színt kaptak, a bőrfelületeket pedig a Vallejo bőrszín-készletével kezeltem, a szokásos módon. A gégemikrofonokat nem, de a fülhallgatókat megkapjuk. Ezekre fekete fonalat ragasztottam kétoldalt, hogy a kábelezést imitáljam.
Hozzátenném, a Tamiya színes festési utasítást is mellékel a készlethez, illetve matricát a jelvényekhez és kitüntetésekhez (a zubbony mellkasán és a fejfedőn viselt sast, a Vaskeresztet és szalagját, ill. váll-lapokat.). Ezek egész jól használhatók, bár némelyik nagyon pici, így a körbevágás biztos kezet és nagyítószemüveget igényel. Ami gond, hogy a halálfejes gallérjelvény lemaradt az ívről, illetve a dobozfestményen is ki van takarva fekete folttal (az interneten szerencsére megtalálható az eredeti). A valódi gallérjelvényt ábrázoló fotókat felhasználva léptékhelyesen kinyomtattam néhányat (kb. 1 mm magas!), de csak azt tudtam megállapítani, hogy olyannyira láthatatlan ilyen méretben a koponya, hogy egyszerűbb egy 5/0-ás ecsettel feketével megfesteni a gallérjelvény szövetrészét, a fém koponyajelvényt pedig egy pici pötty ezüstfestékkel megjeleníteni, amit egy tű hegyével vittem fel.
A figurák sajnos azután kerültek csak képbe, hogy a páncéltest már egyben volt, így nem tudtam előre beragasztani azokat az L alakú figuratartó tálcákat, amelyeket a Tamiya-készletben mellékeltek. Emiatt a legtöbb figuránál úgy jártam el, hogy a festésnél a törzsbe alulról fúrt nyílásba fogpiszkálót ragasztottam, ennek méretét a szükségesre vágtam, a végét tompítottam, majd ragacsgyurmát tettem az aljára, és némi pillanatragasztóval rögzítettem a páncéltest fenekére.
A Zvezda Elefantja szép készlet, amely közepesen nehéz építhetőségével szinte mindenkinek ajánlható. Jelenleg 15 ezer forint körüli áron kapható nálunk
