Az Omaha-part

A Utah-szakasz és környéke után haladjunk tovább a “Véres Omaha” felé. A térségben számos emlékhelyet és látnivalót találni, nem csoda, hogy az egykori hídfő egyik leglátogatottabb helyszíne. Ha a tömegközlekedést vesszük igénybe, akkor érdemes Bayeux-ből közelíteni. A buszjárat a vasútállomás mellől indul, és az Omaha-szektor több pontján is megáll. Érdemes a körzet nyugati szélén, Vierville-ben kezdeni a napot, és kelet felé haladva bejárni a környéket. Ha rá tudunk szánni egy egész napot, akkor szinte minden fontosat végignézhetünk, még akkor is, ha gyalog vagyunk, bár utóbbi esetben nem árt a lehető legkorábban kezdeni a bejárást, és okosan gazdálkodni az idővel. (2023-ban 10 óra után kezdtem, és nagyjából 7-8 óra alatt gyalogosan is meg tudtam nézni a temetőn kívül mindent.) Már útközben, a buszról szemrevételezhetjük a környéket, főleg mert a járat több hurkot is leír, így olyan helyeket is láthatunk, ahova később érünk, esetleg amit nem tudunk megnézni. 

Musée D-Day Omaha (Vierville-sur-Mer)

Ha busszal érkezünk, akkor rögtön a múzeum mellett szállhatunk le. A hatalmas feliratok és falfestmények révén nem lehet eltéveszteni. Az épület előtt máris több harceszközt megtekinthetünk, de ne felejtsük el, hogy hátul, a belső udvarban is sorakozik pár darab, és azokat csak a hátsó kijáraton át kilépve érhetjük el, erre figyeljünk majd a tárlat végeztével. Jó pont, hogy nemcsak jól ismert típusokat láthatunk: van itt például a Maginot-vonalból áthozott és a németek által használt acél megfigyelőtorony, Flak 38, 8,8-as német löveg, korai Sherman, 105-ös tarack…

A beltér meglehetősen zsúfolt, bár ez inkább a mozgást zavarja, nem pedig az élményt, amit a világítással is megpróbáltak fokozni. Van itt minden: életnagyságú diorámák és miniatűr terepasztalok, képek, tárgyak. Különösen érdekesek a tengerből kihalászott, kagylókkal borított rohamsisakok. A múzeumra szerintem 30-45 perc bőven elég, utána sétáljunk le a partra, ami innen nagyjából tíz percre található. Útközben több emlékművet is láthatunk, illetve a mesterséges kikötőhőz tartozó pontonhíd-elemeket is kiállították az út melletti rézsűn. 

Vierville-sur-Mer tengerpartja

Legurulva vagy lesétálva az előbbi múzeumtól a parton találjuk magunkat, az egykori D1 kijáratnál. Ez az egykori Charlie és Dog Green szektor közötti rész. Itt találjuk a 29. gyaloghadosztály 116. gyalogezredének emlékművét: a sebesült bajtársát maga után vonszoló gyalogos szobra valóban méltó és erőteljes alkotás. Mellette a partraszállásnál bevetett nemzeti gárdisták szögletes emlékműve található. 

Ez a hely kiválóan alkalmas arra, hogy felmérjük, miért is volt olyan nehéz itt partra vergődni. A föveny és a part menti út fölé fenyegetően magasodik a domboldal. Nyugat felé, fent a magaslaton (alig száz méterre) jól látható egy német bunker, amely a WN 72 támponthoz tartozott. Sétáljunk csak fel a gyalogúton, üljünk le a lőrésnél és vegyük szemügyre a partot a védők szemszögéből. Egy-két géppuska vagy egy páncéltörő ágyú innen több száz méter hosszan végiglőhette a fövenyt…

Mivel Saint-Laurent, következő célpontunk nincs messze, nyugodtan át is sétálhatunk oda a homokon vagy a parti úton. Utóbbinál előny, hogy egyfelől láthatunk néhány nagyon helyes kis nyaralót a magaslatok tövében, másrészt itt található egy emlékoszlop az első itteni (ideiglenes) amerikai katonatemető helyén.  

Saint-Laurent-sur-Mer

Ezen a helyen nemcsak egy múzeum, hanem több emlékmű is áll. A legújabb emlékmű – címe: A bátrak – hatalmas fémszilánkokból áll össze, közvetlenül a homokos sáv szélén. Ami engem illet, jobban szeretem a kevésbé szimbolikus darabokat (amilyen például a 116-osok előbb említett, emberalakokat mutató emlékhelye). 

• 
• 
• 

Musée Memorial d'Omaha Beach (Saint-Laurent-sur-Mer)

Nem messze a parttól áll ez a múzeum. A helyszínből fakadóan természetesen az Omaha-partra fókuszál, francia, német és amerikai szemszögből. Tárgyi emlékek terén felvonultat pár érdekességet, bár nagyon is ódivatúnak tartom az amúgy értékes fotókat kissé igénytelen módon felragasztva szerepeltetni. A legtöbb látogatóban inkább az életnagyságú (de színvonalban ingadozó) diorámák maradnak meg. A moziteremben vetített film sajnos csak közepes, és az itteni bolt kínálata is csak valamivel jobb ennél. Az Omaha-szektorban, azt hiszem, ez “az inkább kihagyható” kategóriájú múzeum, ha már sietünk… 

Ha innen gyalog továbbindulnánk Colleville-be, a rossz hír, hogy az út mentén haladó gyalogösvény nem tart örökké... St. Laurent határát elhagyva úgy három kilométert kell talpalnunk az út szélén. Nagyobb autóforgalomnál ez gyakori kiállást eredményez. Javaslom inkább, hogy a parton sétáljunk tovább (kb. 3 kilométer), így több emlékművet (pl. az amerikai indián katonáknak és a tengerészeti búvároknak állítottakat) láthatunk, nem beszélve arról a pontról, ahonnan az Easy Red szektorban kitörtek a partraszállók. A colleville-i temető a partról kb. 500 méteres sétával megközelíthető, szóval jó időben mehetünk erre is. 

A WN 62 és az 1. gyaloghadosztály emlékműve

Ha gyalog jöttünk, St. Laurent felől, akkor itt mindenképp áthaladunk a temető felé menet, de kocsival vagy kerékpárral megyünk, a temetőtől kicsit lejjebb, a parti magaslatokon találjuk ezt a helyet (de megjegyzem, a helyi buszjárat is erre kerül), ahonnan átláthatjuk a Fox Green szektort. Ezen a helyen találjuk az 1. gyaloghadosztály emlékoszlopát, amelyen az itt elesettek névsora található. Itt állt a WN62 kódjelű német védmű (erről egy nagy méretű tábla tájékoztat), és Heinrich Severloch innen géppuskázta órákig a partraszálló amerikaiakat (róla és könyvéről itt olvasható egy ajánlóm). Sajnos a bunkerek helye inkább csak sejthető, mivel rég lebontották, befedték őket, kivéve egyet, amelybe le is ereszkedhetünk. Mindenesetre innen is nagyon jól látható, hogy miért volt nehéz partra vergődni ezen a szakaszon, és miért tarthatták könnyedén tűz alatt a védők a parti sávot. Jobbra tekintve pedig az E3 parti kijárat is kivehető. 

A Colleville-sur-Mer-i temető

A legnagyobb amerikai temető a környéken, csaknem 9400 sírral, amelyet a Ryan közlegényben is láthattunk. Hatalmas, gondosan és méltó módon kialakított sírkert ez, amelynek széléről letekinthetünk az Omaha-part zöld lankáira és a homokos fövenyre. A márványkeresztek és -csillagok között járva ismerős neveket is találhatunk, például a Utah-szektorban partra szállt Theodore Roosevelt dandártábornokét, aki nem sokkal a D-nap után szívroham áldozata lett. (Miller százados sírját viszont ne is keressük, azt csak a forgatáshoz használták.) Emellett a központi épületegyüttest és annak szobrait is érdemes szemügyre venni. 

Overlord Museum (Colleville-sur-Mer)

A temető mellett Colleville-sur-Merben egy nagyobb múzeumot is felkereshetünk. Az épülethez közeledve máris feltűnhet a rengeteg, kívül kiállított harcjármű (sőt, egy jellegzetes német géppuskás kiserődöt is találhatunk itt). Maga a tárlat is a járművekre, illetve az életnagyságú és valóban igényes, nagyméretű diorámákra épít, úgyhogy a páncélosok megszállottjai és a makettezők ki ne hagyják. A múzeumi bolt kimondottan nagy, választéka kifejezetten gazdag, úgyhogy ne sajnáljuk rá az időt. Ha pedig innen indulnánk haza, megtehetjük, ugyanis a buszjárat a múzeum előtt áll meg, vagyis könnyen visszajuthatunk Bayeux-be. 

The Big Red One Museum (Colleville-sur-Mer)

Ha az Overlord Múzeum után vagy helyett van még egy óránk, ruccanjunk át ide. Szűk egy kilométeres távolságról van szó, ezt még gyalog is könnyen megtehetjük, bár néhány méteren megint az útpadkán kell majd sétálnunk. Az 1. gyaloghadosztály múzeuma nem nagy, és jól láthatóan magánkézben van, így a “tálalás” kissé amatőr, de ezt nem rosszindulattal írom. A tárlat elsősorban a személyes tárgyakra fókuszál, de találunk itt mást is, például egy deszantnaszád oldalfalából megmaradt szelvényt, apróbb diorámákat és így tovább Az épület melletti nyílt részen egyébként sokszor szerveznek hagyományőrző vagy veterán járműves találkozókat, kirakodóvásárt, így érdemes ellenőrizni a programoknál, hátha el tudunk csípni valami hasonlót. 

Folytatása következik