A jedi-kristály nyomában
A velem egykorú, illetve a picit idősebb sci-fi-rajongók bizonyára emlékeznek még a nyolcvanas évek közepén induló Robur című folyóiratra, mely folytatásokban közölt tudományos-fantasztikus regényeket és novellákat. Az első néhány számhoz pedig többek között egy olyan művet választottak, mely igazi ínyencségnek számított a világnak ezen a felén. Ez volt A jedi-kristály, mely önálló könyvként csak évekkel később, 1992-ben jelent meg nálunk, akkor már Erőpróba címen a Valhalla kiadásában.
A sci-fi műfaj egyik híres írója, Alan Dean Foster jegyzi ezt a kötetet – ugyebár neki köszönhettük a klasszikus Alien-filmek regényváltozatait, de azt már kevesebben tudják, hogy az első Csillagok háborúja-film könyvváltozata is az ő műve volt, hiába szerepelt azon George Lucas neve. Nos, a szerződésében az is szerepelt, hogy Foster egy második könyvet is ír majd, hogy amennyiben az Új remény nem érne el átütő sikert a moziban, attól még egy kis költségvetésű folytatás készülhessen ebből a regényből. Ebben értelemszerűen nem szerepelhettek jelentős effekteket megkívánó jelenetek (például űrcsaták), viszont az első filmhez megalkotott kellékeket nyugodtan el lehetett újra sütni. Ennek lett az eredménye ez a nem túl hosszú kötet, mely 1978-ban került kiadásra, mikor persze már tudni lehetett, hogy a Star Wars nem egyszerűen sikeres, hanem filmtörténelmet ír.
Nem sokkal a Halálcsillag elpusztítása után járunk. A Felkelők Szövetsége még mindig messze áll a győzelemtől, harcukhoz pedig további szövetségesekre van szükség. Leia hercegnő és Luke Skywalker – a két hűséges droid társaságában – a Cirkarpuszra tartanak, ahol a helyi ellenállás képviselőivel kell találkozniuk. Az utazást azonban egy szerencsétlen kényszerleszállás töri ketté, és a páros meg a nélkülözhetetlen droidok a Mimban dzsungeleiben köt ki. Sem a helyi élővilág, sem a Birodalom itt előforduló képviselői nem adnak okot az optimizmusra. És ez még csak a kezdet…
Maga az alaptörténet és a karaktervezetés elfogadható – a kor színvonalán tulajdonképpen egészen jó, főleg úgy, hogy kizárólag az Új remény és Lucas útmutatásai segíthettek Fosternek az írásban. Egy ideig mindez működik is, ám a cselekményvezetés és a részletek terén olyan hibákat sikerült véteni, amit manapság már tényleg csak éles szisszenéssel tudunk honorálni. Azt ugyanis talán elárulhatom, hogy Luke a történet ezen pontján még komolyan vonzódik Leiához, és ez a vonzalom kihagyhatatlan elemként itt is feltűnik. Oké, semmi olyan nem történik, amit később megbánhatnának, de azért… Darth Vader is felbukkan, ráadásul összecsap az egyelőre igencsak újoncnak mondható Luke-kal. Ami itt történik, az A Birodalom visszavág ismeretében – illetve józan paraszti ésszel gondolkodva – már egyszerűen elfogadhatatlan. Ezért aztán mondhatnánk, hogy alternatív folytatásként lenne jobb értelmezni ezt a regényt, úgy végül is nem rossz, bár picit irreális.
A regényből képregény is született, mi több, a Semic annak idején magyarul is megjelentette, két füzetben. A rajzstílus nem volt éppen kiemelkedő, de adaptációként abszolút működött a dolog.
A képregényváltozathoz – majdhogynem a szokásos módon – a belív tartalmához képest sokkal igényesebb stílusú borítók készültek, az egyiket ezért be is szúrom ide.
Star Wars: Erőpróba
(Star Wars: Splinter of The Mind’s Eye)
Írta: Alan Dean Foster
Fordította: Gálvölgyi Judit
Valhalla 1992
256 oldal