FILM & KÖNYV: A szakasz
2013. június 28. írta: Monty H.

FILM & KÖNYV: A szakasz

A háború első áldozata az ártatlanság

Olyan sok vietnami témájú írás után ideje végre posztot szentelnem az egyik legismertebb releváns filmnek, mely úttörő szerepet kapott a konfliktust feldolgozó művek között. Oliver Stone saját élményein alapuló 1986-os alkotása sokak szerint az első őszinte bemutatása volt a háborúnak az amerikai kiskatona szemszögéből nézve.
platoon03.jpg1967 szeptembere. Chris Taylor közlegény újoncként érkezik Dél-Vietnamba. Szakaszával a kambodzsai határ környékén kezdi egyéves szolgálatát: az embertelen hőség, a súlyos felszerelés, a merőben új környezet és az alakulat nem éppen barátságos közege ellenére próbál helytállni és hasznos tagjává válni a csapatnak, melyben két karizmatikus vezető, két őrmester dominál, akiknek még fontos szerep jut az eljövendő eseményekben…
platoon12.jpgOliver Stone jómódú, konzervatív családból származik és semmi nem kötelezte volna arra, hogy önkéntesnek jelentkezzen Délkelet-Ázsiába. Egy ideig a Yale-re járt, de megelégelte és 1965-ben Vietnamba ment – egyelőre tanárként, Saigonba. Egzotikumra és kalandra vágyott, olyannyira, hogy komolyan gondolkodott azon, hogy zsoldosnak álljon Belga Kongóban. Úgy érezte, ő Hemingway, Joseph Conrad, Audie Murphy és John Wayne egy személyben. 

„Itt lettem fiatalember. Itt tanítottam, itt harcoltam a hadseregben. A Kelet olyan volt számomra, mint egy árvaház. Az élet itt felgyorsul. Az emlékek élesebbek. A nyugati ember idegessége, ernyedtsége eltűnik a vérvörös alkonyatban, elnyelik a zöld tengerek és a szívós spekulánsok. Negyvenéves vagyok, tökéletesen elégedett azzal, ami lettem. De legbelül még ott van az a tágra nyílt szemű fiatal, aki a cakkos szélű ázsiai felhők alatt a tengert nézi. Egy névtelen katona, aki hitt az ifjúkori álmokban, s abban, hogy az álom később, az élet folyamán megvalósul. És tudtam, hogy egy nap, valamikor megírom a történetemet.”

stone in vietnam2.jpgLenyűgözte az akkor domináns idealizmus, mely az Egyesült Államok vietnami szerepét fényezte. Később aztán, egy sikertelen regény megírása után és apja akarata ellenére is úgy döntött, hogy tettlegesen, a kisemberek közé állva ő is harcba száll a kommunizmus ellen. Kifejezett kérésére került Vietnamba, a gyalogsághoz.

„Mind a három egység, ahol szolgáltam, különböző csoportokra oszlott. Az egyikbe tartoztak az életfogytosok, vagyis a hivatásosok, a dzsuszosok, vagyis nagy piások, az idióta fehérek. Az olyan alakok, mint Barnes őrmester. Valóban ismertem egy ilyen sebhelyes megszállottat, mint Barnes. A másik oldalon voltak a haladók, a hippik, a marihuánát szívók, a városi fehérek, néhány fekete, indián, fura helyek fura alakjai. Mint Elias. Igen jóképű volt. A lövészárok Cary Grantje. Ez a csoport bizonyos önállósággal és humorérzékkel túl akarta élni az egész mocskot. Velük éreztem. […]
Egyszerre csak egy csónakba kerültem szegény fehér és fekete fickókkal. Akik átláttak ezen az egész felső osztálybeli baromságon. Nem hitték el azt, amit hallottak. Nem hitték el a szöveget, a politikusok, a Pentagon szövegét. Öcsi, egyszerűen csak kibasztak velünk, és itt vagyunk Vietnamban. […]
Ki nem álltam a háború ellen mozgolódókat. Ezeket a békefigurákat. Gyere csak ide, baszd meg, és harcolj! Itt nézd meg, miről szónokolsz!”

stone in vietnam1.jpg1968-as hazatérése után nem sokkal letartóztatták némi fű birtoklásáért, de apja segítségével megúszta a dolgot. Anarchista érzések kavarogtak benne, de a New York-i Egyetem filmiskolája jó hatással volt rá. 1976-ban, mindössze néhány hét alatt írta meg A szakasz forgatókönyvét – ez a változat nemigen különbözött az egy évtizeddel később megvalósult szkriptjétől. De a hetvenes években még nem volt itt az ideje egy ilyen alkotásnak, és nemcsak azért, mert a producerek túlságosan lehangolónak tartották a témát vagy mert a vietnami trauma feldolgozása igazából még el sem kezdődött: a filmvilág valamelyest pangott, a stúdiók viszonylag kevés filmet vállaltak, azoknak viszont nyereséget kellett termelniük, így a fiatal kezdőknek nem is jutott elegendő bizalom. A nyolcvanas években sem volt sokkal jobb a helyzet, bár addigra Stone nevet szerzett magának, többek közt A sebhelyes arcú forgatókönyvével. A változó körülmények is hatottak rá: a kormányzat újra agresszívebb külpolitikát folytatott, Grenada vagy Nicaragua vonatkozásában. A Rambo (később a Top Gun) sikere pedig felbosszantotta, és meg akarta mutatni a háború igazi arcát.
platoon04.jpgMikor aztán minden összeállt a forgatáshoz, a stáb a Fülöp-szigetekre utazott, ahol nem sokkal korábban forradalom tört ki... Ott a színészek kéthetes intenzív dzsungel-kurzuson vettek részt, Dale A. Dye százados és néhány kollégája vezetésével. Átvettek lényegében mindent, amit a korabeli gyalogosnak ismernie kellett, a járőrözési technikáktól a rádióforgalmazáson keresztül a csapdákig. A körülmények minden szempontból megegyeztek a vietnami viszonyokkal: szúnyogfelhő, sár, pára, íztelen és hideg fejadag, nehéz hátizsák, három óra alvás egy éjszaka… Nagy nehezen, de a végére értek a felvételeknek, Stone pedig elégedett lehetett.
platoon10.jpgA film zajos sikert aratott az egész világon, s számos elismerést bezsebelt (ideértve 4 Oscart, köztük a legjobb film és a legjobb rendező díját). Ez annak is köszönhető, hogy mindkét oldalról dicsérhették: a háborúpártiak az amerikai harcos emlékművét láthatták benne, a konfliktus ellenzői a háború őrületének bizonyítékát. A veteránokat azonban valamelyest megosztotta. Ennek nyilván az lehetett az oka, hogy a filmben szereplő szakasz nem túl magas morálja révén kerül sor bizonyos eseményekre: a belháborúból, a kábítószerezésből és az ártatlan civilek lemészárlásából viszont nem jutott ki minden egyes amerikai katonának, s utóbbiak zokon vették, hogy a forgatókönyv éppen egy ilyen egységet mutatott be. (Hal Moore alezredes, a Katonák voltunk kapcsán ezt ki is emelte.) Az igazság az, hogy attól függően, hogy ki mikor, a konfliktus mely szakaszában és melyik alakulatnál szolgált, teljesen más élményeket szerezhetett a fentiekkel kapcsolatban. Oliver Stone tapasztalatai az 1967-68-as viszonyokat tükrözik, mikor is a háború új formát öltött és az általános harci kedv komolyan megcsappant, a legénység körében pedig egyre nőtt a kábítószer-fogyasztók száma.
platoon01.jpgStone lényegében mindent belesűrített ebbe a filmbe, amit az átlagbaka átélhetett akkoriban. Hatásos és nyers módon mutatja be a katonaélet stációit: az érkezést, a hosszúra nyúló és fájdalmas beavatást, a rettegést, az első tűzharc zűrzavarát, az első sebesülést, a megkeményedést, a bizonytalanságot és az erkölcsi próbatételeket. 

„Talajszinten láttam a háborút. Láttam embereket meghalni. Öltem. Majdnem megöltek. Rájöttem, hogy a harc véletlenen múlik. Semmi köze a hősiességhez. Gyávaság és hősiesség ugyanaz az érzelem, félelem, amit ki-ki másként mutat. Az élet szerencse dolga. Két katona egymástól fél méterre áll. Az egyik meghal, a másik él. Sohasem voltam vallásos. Protestánsnak neveltek, apám és anyám vallása között kompromisszumként. De Vietnamban vallásos lettem. Életben maradtam egy küldetésért. Hogy írjak róla. Hogy filmet csináljak róla.”

platoon05.jpgAligha meglepő, hogy nem a csatajelenetek tették jelentőssé ezt a filmet: ezen a téren korántsem kiemelkedő, inkább csak átlagos alkotásról van szó. Az atmoszféra, a karakterek és a drámai események azonban kiválóan működnek. A szereplők között ott volt néhány később igencsak ismertté váló tehetség: Charlie Sheen, Tom Berenger (Lopakodók, Gettysburg), Willem Dafoe (Született július negyedikén; Intruderek támadása), Johnny Depp (Betépve; A Karib-tenger kalózai), John McGinley (Az utolsó törvényenkívüli; Dokik) vagy Forest Whitaker (Jó reggelt, Vietnam; Az utolsó skót király). (Egy apró szerep erejéig egyébként Oliver Stone is feltűnik a film vége felé, mint „Stone őrnagy”.)
platoon02.jpgA könyvváltozat is eljutott hozzánk, ezt a már említett Dale A. Dye százados jegyzi. Vietnami élményei nyilván segítségére voltak abban, hogy a forgatókönyv regényes átirata még többet elárulhasson a Délkelet-Ázsiában a szakasz dye.jpgszolgáló amerikai katonák mindennapjairól. A belső monológok is sokat hozzátesznek a történethez, különösen Barnes őrmester tekintetében, akit ezek ismeretében már egyáltalán nem olyan könnyű beskatulyázni a gonosz szerepébe. 

„Kifújta a füstöt, és O’Neill rángatózó szemébe nézve Barnes őrmester azon tűnődött, vajon tudja-e a fickó, milyen igaza van. Valóban, néhány ember szemében ott volt a halál. Ha engem kérdezel, gondolta, ezek közül egyik sem ússza meg a Námot. Pedig mind azt szeretné – ki a Námból, amilyen gyorsan csak lehet – , de még nem jöttek rá a túlélés titkára.
Ebbe fognak beledögleni. Nem értik meg, hogy futással és bujkálással nem lehet túlélni. Úgy kell ezt csinálni, ahogy én. Meg kell keresni a kis sárga szemeteket, azután le kell győzni őket. Addig kell gyilkolni őket, amíg már nem akarnak harcolni.
Barnes a whiskys üveg után nyúlt, hogy tompítsa a jobb szeme felett lüktető fájdalmat. Én az arcomon viselem az emlékeztetőt – gondolta hunyorogva a dühtől, ahogy az asztal körül ülő hangoskodó kártyázókra nézett – de azért nektek nem kellene ilyesmi ahhoz, hogy harcra serkentsen. Meg kellene értenetek, hogy a politika, a vallás, meg az elvek szart sem jelentenek. Nem azokért harcol az ember. Ha az ember túl akarja élni, személyes üggyé kell tennie a háborút. Le kell vakarni róla azt a sok szart, mint disznóról a zsírt, ha a húshoz akar érni az ember. Ti magatok meg a többi seggfej miatt fogtok meghalni. Aki előbb öl, az gyilkolhat másnap is. Miért nem értitek meg ezt, ti barmok?
Robert Barnes tudta, hogy nem tudja megfogalmazni az igazságot a katonáinak. Azt remélte, hogy az ő példájából, meg az olyanokéból, mint Elias, majd tanulnak.
De soha nem tanultak. Sóhajtott és felvette a kártyát. A lüktetés visszatért a szeme feletti sebhelybe, s ma már nem segít a whisky sem. Sohasem tanulnak és sohasem változnak, gondolta. Már 1964 óta, amikor Vietnamba jöttem, mindig ugyanazt a szánalmas fajtát küldik, és semmit sem tehetek, hogy segítsek rajtuk. Nem tehetek többet, mint hogy gyilkolom a sárgákat és nézem, ahogy ezek a szerencsétlen kölykök meghalnak.”
platoon13.jpg

Nem mellékes, hogy számos, a filmből végül kivágott vagy le nem forgatott jelenet is helyet kapott a regényben. Stone egy interjúja alapján amúgy rajong a bővített rendezői változatokért, és bizonyos részek egyik DVD-verzión sem szerepelnek, valószínű, hogy idő hiányában le sem tudták forgatni őket. Ezek közé tartozik az éjszakai beszélgetés, amelynek teljes változata magyarázatot adhat arra, hogy a film végi csata utáni reggelen Chris miért lát a fák közt egy szarvast.

„Chris  követte az őrmester tekintetét és az égre nézett.
– Szép ez az éjszaka…
– Igen. Szeretem éjjel ezt a helyet. Olyan tiszták a csillagok. Azokban nincs rossz, vagy jó. Csak úgy vannak.
Elias kelletlenül levette szemét a csillagokról és Chrisre nézett. A kölyök elmélázva tanulmányozta az eget, Elias azonban tudta, hogy az esze máshol jár. Benne van a csapdában, gondolta Elias, ahogy a Taylor homlokát barázdáló, aggodalomtól feszülő ráncokat vizsgálta. Túl sokat gondolkodik; rá akar jönni a modern amerikai hadsereg és Vietnam titkára.
Az okosok mind egy briliáns pillanat alatt akarják az emberi természet és a háború embertelenségének rejtélyét megfejteni. Ez marhaság. Olyan egyszerű az egész… egyszerűen csak tükörbe kell nézniük, hogy rájöjjenek. Taylor is benne van már nyakig. Most már próbálna szabadulni ettől az egész rohadt dologtól…
Chris sóhajtott és a fa gyökerének dőlt. – Barnes nagyon bepöccent magára, mi?
– Barnes hisz abban, amit csinál.
– És maga?
– Én is hittem, amikor először jöttem ide még… ’65-ben. Most? Nem is tudom. Ami ma történt, az csak a kezdet. El fogjuk veszíteni ezt a háborút…
Chris számára ez felfoghatatlannak látszott. Amerika hadierejét… összeroppantja egy csapat dzsungelban bóklászó sárga?
– Ezt komolyan gondolja? Tényleg azt hiszi, veszítünk?
– Olyan régóta rugdosunk seggbe másokat, hogy most már itt az ideje, hogy minket is seggbe rúgjon valaki. Az egyetlen rendes dolog, ami ebből az egészből kijöhet, az az, hogy akik túlélik – sok százezer olyan fickó, mint maga, Taylor – visszamennek majd, haza a nagyvárosokba, meg a trágyaszagú faluikba, és tudni fogják, milyen az, elvenni valakinek az életét…és megértik majd, mit tesz az ilyen tapasztalat a lélekkel. Meg fogják érteni, hogy ez a szar úgy megforgatja az embert, mint a dugóhúzó…ahogy Barnessal és Tapsival is tette: ők belülről meghaltak emiatt. És ha az embernek csak fele annyi esze van, mint amennyit Isten egy padlizsánnak adott, akkor életének hátralevő részét azzal tölti, hogy ez ellen a szar ellen harcol. Olcsó, Taylor, ölni nagyon olcsó. A legolcsóbb dolog a világon. És amikor valami részeg disznó, mint O’Neill, rákezdi hogy dicsőítse, hát az embernek hányhatnékja támad. És ha majd legközelebb a politikusok magára vagy a generációjára próbálnak sózni egy használt háborút, Taylor, maga majd azt mondja nekik, hogy basszák meg. Mert akkor maga már tudni fogja, mert már látta, hogy milyen, és az emlékek ott maradnak mélyen bent…
Chris felnyögött a fájdalomtól, ahogy Elias élesen bordái közé bökött.
–…és magával maradnak egészen a halála napjáig. Ezért emlékeznek a túlélők. Mert a halottak nem engedik őket felejteni.
Chris nem tudta, mit felelhetne erre. Az Alvilági buli óta ez volt az első eset, hogy Eliast ennyit hallotta beszélni egyvégtében. Biztos, hogy azt is először gondolta végig, hogy a háború nem végződik sikerrel.
Elias szégyenlősen elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.
– A francba. Biztos a sok fűtől van. Néha ilyen hatással van rám. Úgy felhúzom magam, mint valami őrült indián…
–- Hisz ebben az izében… hogy az ember megérzi, hogy meg fog halni?
– Igen. Általában azok maradnak életben…
Elias szórakozni látszott a halál gondolatán, nem látszott rajta sem félelem, sem aggodalom. Chris úgy gondolta, biztosan a férfi természete miatt, amit indián őseitől örökölt. Úgy hallotta, az indiánok hisznek abban, hogy haláluk után állat képében visszatérnek a földre.
– Hisz a reinkarnációban… meg az ilyenekben?
Elias oldalt fordult, és erős kezét Taylor vállára tette. Szeme baljósan megvillant. Belül… a pupilla mögött, ahová látni senki nem lát be, de azért bárki megérezheti. Chris megmerevedett a kellemetlen érzéstől. Elias keze medvecsapdaként fogta vállát. A tekintet földhöz szegező volt, ellentmondást nem tűrő, ugyanakkor valami esedezés-szerű kifejezés lágyította meg.
Chris mozdulatlanul figyelte Elias arcát, ahogy centiméterekre az övéhez hajolt. A mozdulat lassú és eltökélt volt, az arc egyre nagyobb lett, betöltötte a látóterét, mintha filmfelvevővel közelített volna rá. Eszébe jutott Elias vad tekintete, amellyel megálljt parancsolt Barnesnak a faluban.
– Mindig minden reinkarnálódik. Lehet, hogy egy kis darab belőlem már magában is van…
Chris hátracsúszott, amikor Elias lazított a szorításon és elengedte. Megértette. Lehet, hogy Elias kis darabja volt az, ami erőt adott neki ahhoz, hogy véget vessen a kislány megerőszakolásának, ahogy Elias is végett vetett a gyilkolásnak. Elias újra elmosolyodott és a fejét csóválta.
– Ki tudja? Néha azt hiszem, szélként vagy tűzként jövök majd vissza… vagy talán szarvas leszek. Igen, lehet, hogy szarvas leszek…
Chris bólintott és finoman megérintette Elias vállát. Felállt, hogy távozzon, de az őrmester megragadta a kezét.
Hullócsillag villant, és végigszántotta az eget. Chris követte az ívét, s közben Eliason tűnődőtt.
– Azt mondják, amikor az ember hullócsillagot lát, az azt jelenti, valaki meghalt valahol.
– Menjen aludni, Taylor. Ha ez igaz lenne, nem volna már egyetlen csillag sem a Nám egén.”
platoon14.jpg

a szakasz kereszty.JPGAz érdeklődők figyelmét felhívnám arra, hogy a regényváltozat beszerzése antikváriumokból nem is olyan nehéz.

Egy más jellegű olvasmány Kereszty András A szakasz (Egy filmről, egy háborúról és egy generációról) című kötete, mely magyar szemmel láttatja a film készítésének körülményeit, hátterét, Stone előéletét és motivációit. A rendezővel készített interjúk talán a legértékesebbek, míg a kor hangulatát megragadó élőképek picit erőltetettnek hatnak. Mindenesetre érdekes kis könyv ez is, és a személyes hangvétel nem ront rajta. (Érdekes, hogy a szerző például ellátogatott a Vietnamban elesettek washingtoni emlékművéhez és megkereste Elias őrmester nevét a fekete márványfalon…) A feljebb olvasható interjúrészletek ebből a kötetből származnak.

A filmzenét kazettán és CD-n is lehetett kapni, szerencsére nálunk is. A főtémát képző Adagio, Georges Delerue műve mellett több korabeli sláger is helyett kapott itt (nemcsak a filmből), például a Tracks of My Tears vagy a White Rabbit.

A filmet annak idején nálunk is bemutatták a mozik, s később videón, illetve DVD-n is kapható volt. A korai DVD-változat angol hangot, magyar, angol és sok más feliratot tartalmazott, illetve számos extrát, úgymint előzeteseket, werkfilmet, galériát és két kommentárt is. Évekkel később érkezett egy szinkronos verzió, ezen viszont emlékeim szerint egyáltalán nem szerepeltek extra anyagok. A képminőségre ráfért volna némi feljavítás...

Stone már A szakasz készítésekor tudta, hogy nem ez lesz az egyetlen filmje Vietnamról, hiszen már a hetvenes évek végén meg akarta rendezni Al Pacinóval a Született július negyediként, melyre végül csak egy évtizeddel később kerülhetett sor, Tom Cruise-zal. Abban az amerikai hátország változását szemléltette egy hadirokkant veterán életrajza alapján. A trilógia harmadik darabja pedig egy nővé érő vietnami kislány élményein alapszik, melyet Ég és föld címmel 1993-ban mutattak be. Amint elolvasom a vonatkozó kötetet, erről is be fogok számolni.


Alapfilm vietnami témában.

Értékelés: 9/10

A szakasz (Platoon)
Orion 1986
Háborús dráma (115 perc)
Rendező: Oliver Stone
Szereplők: Charlie Sheen, Tom Berenger, Willem Dafoe
Zene: Georges Delerue


A szakasz (Platoon)
Írta: Dale A. Dye
Fordította: Vitéz Ágnes
Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat 1986
200 oldal


A szakasz – Egy filmről, egy háborúról és egy generációról
Írta: Kereszty Andrdás
Zrínyi Kiadó, 1988
120 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr475281853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrültteknos 2013.06.28. 11:15:54

Köszi a posztot, mindent összeszedtél bele a témáról amit lehet.

Itt vannak még amerikai színészek, akik tényleg voltak katonák:
www.imdb.com/list/umHEaHMHPVw/

Pötty1 2013.07.01. 07:29:47

@Őrültteknos: Lehet csak nekem meglepő, hogy páran még a tengerészgyalogságnál is szolgáltak. Ami azért nem semmi.

A film pedig nekem talán a legnagyobb kedvencem. A 90-es években többször leadta a HBO és én gyűjtöttem mindent ami ehhez az időszakhoz kapcsolódik.

Monty H. 2013.07.01. 12:06:41

@Pötty1: Egy vonatkozó könyvben két oldalon listázzák a tengerészgyalogságnál szolgált hírességeket. A színészek közt ott van Gene Hackman, Lee Marvin (A piszkos tizenkettő), Steve McQueen (A nagy szökés), Robert Ryan (A halál ötven órája), Burt Reynolds, George C. Scott (Patton) és George Peppard (Álom luxuskivitelben). Hm... ezek szerint az imdb-s lista korántsem teljes :-)

wreckdiver 2014.01.13. 01:05:22

Én egészen meglepődtem, amikor a Bíborszív tulajdonosok közt felfedeztem pl. Charles Bronson, Lee Marvin, és főleg Kurt Vonnegut nevét...

Az ember hajlamos elfelejteni, hogy nem csak a vásznon, vagy regényben élték az életüket. :)

Érdekesség, hogy Hal Moore ismerte a később az Öbölháború kapcsán híressé vált Norman Schwarzkopf-ot, aki két kört is lenyomott Vietnamban. Először önként 65-től tíz hónapig, majd 69-ben. Összesen három ezüstcsillagot, három bronzcsillagot és két bíborszivet kapott. Moore azt írta róla, ott tett szert a jellegzetes vérmérsékletére, és hogy szeretett az élről irányítani...
süti beállítások módosítása