A legenda folytatódik

Már három éve, hogy a Disney bejelentette, nemcsak hogy megvásárolta a LucasFilmet, de három év múlva újabb Star Wars-mozifilmmel állnak majd a nagyközönség elé. A három év elszállt, a premier napja kitűzetett és az elsők közt én is beültem a csillagközi legenda első igazi folytatására, mely sok évvel A jedi visszatér után veszi fel a történet fonalát.

Először is az összegzéssel kezdeném: nem csalódtam akkorát, mint amennyire sejtettem, hogy fogok. A film tulajdonképpen szórakoztató, és hatalmas pozitívuma, hogy egyszerre tudja megszólítani a régi és új rajongókat. Előzőleg biztosra vettem, hogy inkább az új generációt akarják majd magukkal rántani és fütyülnek a korosodó rajongókra. Nem így történt, és ezért hálás vagyok. Ugyanakkor a VII. rész nagyon messze áll a tökéletestől, és hosszasan lehet ecsetelni a negatívumokat – azokat, amiket nem lett volna olyan nagy dolog megkerülni. Most tehát nem fikázni fogok, hanem a kritika hangján hozzászólni. Bő harmincéves rajongói múlttal ennyi jár nekem és kész.

Első körben a forgatókönyvet venném elő. Előrebocsátom: ha egy Star Wars-filmben nincsenek vissza-, illetve előreutalások, akkor nem működik – ez egyszerűen hagyomány, mely remekül egybekapcsolja az egyes részeket. Nos, a Lawrence Kasdan, J.J. Abrams és Michael Arndt által jegyzett szkript természetesen sok szempontból merít a klasszikus epizódokból. Míg a beszólásokról van szó, ez klappol is, de a fordulatok vagy a helyszínek olyan mértékig merítenek az előzményekből, különösen az Új reményből, hogy az egyszerűen arcpirító. Itt van az egyszerű, pilótavér-folyik-az-ereiben-de-különben-is-kalandvágyó Rey, aki egy sivatagbolygón tengeti mindennapjait, és hamarosan nála köt ki egy döntő jelentőségű tárgy. Ismerős? Esetleg nem Luke jut róla eszünkbe, aki a Tatuinon nagyjából ugyanezt űzte? Vagy a droidba rejtett információ, amire rohamosztagosok vadásznak a sivatagban. Esetleg a bolygópusztító szuperfegyver... (Hozzáteszem, egyesek már a VI. résznél is kifogásolták, hogy a Halálcsillagot felélesztették, erre tessék, itt van harmadszor is.) Ez a film lényegében fénymásolata, bocsánat, klónja a IV. résznek. És ha minden másban teljesen eltérő lenne, itt akkor is kicsapná a biztosítékot.

Úgy tűnik, Abramsék nem kockáztattak és maradtak valaminél, ami egyszer már jól bevált. Tekintve, hogy az új Star Wars hallatán így is becsődülnek majd a mozikba, akármilyen is a film (lásd a Baljós árnyak példáját), nem értem, miért nem mertek valami mással próbálkozni. Tudom, hogy pénzügyileg is nagy felelősség, de a mozinézők évek óta azért unják magukat halálra vagy legalábbis azért nem izgulnak kicsit sem, mert a hollywoodi döntéshozók láthatóan nem mernek tököt növeszteni maguknak és elkoptatott filmes megoldásokban tudnak csak gondolkodni (tisztelet a kivételnek, mert van ilyen). Így csak remélhetjük, hogy a beetetés, vagyis a VII. rész után, Abramsék végre másfelé folytatják a történetet.

Ezen túllépve: a történet legalább pörgős, üresjárat lényegében nincs benne, és ez az, ahol az alkotók viszont határozottan kiléptek a régi Star Wars-filmek árnyékából, ahol, ha a sztori úgy követelte, igenis voltak lassabb, csendesebb részek. A logikai következetlenségek azonban maradtak, és meg kell mondjam, nagyon kínosnak tartom, ha egy akciódús filmnél már az első megtekintés közben kiszúrja a néző ezeket. Mondjuk a Csillagok háborúja mindig is bőven ellátott minket ilyesmivel, de hogy miért nem lehet ezekre jobban figyelni, fel nem foghatom. Például, hogy ha a droidkutató járőr azt a parancsot kapja, hogy épségben hozza vissza a robotot, akkor miért ad utasítást a parancsnok a körzet elleni légicsapásra? Szabotőr a lelkem vagy csak szimplán idióta? Rey volt-nincs vívótudása is érdekes kérdés, bár az ezt taglaló viták pedzegetik, hogy ki volt ő már képezve, csak nem reklámozta, de a következő részben persze majd kiderül...

Ha már sötét nagyúr... Kylo Rent sikerült olyan súlytalanra formázni, hogy egy kisebb huzat elsodorná szegényt. És ha már így alakul, vegye csak le nyugodtan a sisakját a film közepén, hadd bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg egy gyakorló kis senki bújik meg a maszk alatt. Amely utóbbi egyébként tényleg minden, csak nem rémisztő (nem hozom fel a Donald kacsás összehasonlítást, pedig lenne miért). Szerintem senkit nem kell meggyőznöm arról, hogy milyen fontos egy jelentős főgonosz a történetben. Igen, kell oda. Innen viszont hiányzik. Erről a durcás kiskamaszról kéne elhinnem, hogy hatalmat kapott a sötét oldalon? Minimum egy csini sebhelyet odanyomhattak volna az arcára, hogy legalább távolról emlékeztessen az igazi sötét bajkeverőkre! Oké, persze ellenfele, Rey sincs még a csúcson, szóval így legalább nagyjából egy szinten állnak, de akkor is... És mikor adódna a lehetőség némi mélyebb karakterábrázolásra Vader sisakja felett vagy Han Solóval szemben állva, akkor sem voltak képesek kiizzadni magukból egy épkézláb monológot, illetve párbeszédet.

Meg ez az egész Első Rend-dolog... Mondták volna, hogy a Birodalom maradéka az ellenfél, ahogy a filmeken túli Star Wars-világban (az Expanded Universe-ben) szokás. És az se tiszta, hogy mit csinál eközben az Új Köztársaság? Miért van szükség külön Ellenállásra? A Köztársaság nem veszi komolyan a veszélyt? Gyanítom, a válaszokat legfeljebb a hamarosan esedékes regényváltozatból vagy a képes útmutatóból tudhatjuk meg, mert a moziban erre nem volt idő, bocsika.

Kylo Ren maszkja sajnos csak egy a látványvilág hiányosságai között. Eleddig ugyanis minden egyes Star Wars-film egytől hatig képes volt olyan vizuálisan is hatással bíró gépezeteket vagy egyéb tárgyakat prezentálni, amiket megpillantva a mi fantáziánk kis beindult egy kissé... Igen, a látványban fontos szerepet kap az, hogy például egy vagy több újfajta űrhajót láthatunk. Itt meg? A Falcon, a csillagromboló, az X-szárnyúak, a TIE-vadászok apró módosításokon estek át (nem baj, így is szeretjük őket), de ezen kívül mi újat láthattunk? Ren úrfi siklóját (a fenti képen középtájt), ami távoli rokonságban áll a Lambda-osztályú komppal, csak épp pofára olyan semmilyen, hogy egy átlagos ötödikes kisdiák fantáziadúsabb űrhajót skiccelne le nekem. Az Első Rend csapatszállítója láthatóan az LCM rohamcsónakról lett lenyalva, Rey siklója meg egy jobb sorsra érdemes traktorról, aminek a kerekeit lelopták – gratulálok. Tudom, hogy klasszikus formák újjászületve mindig visszatérnek ebben a legendakörben, de ennél legyenek már kicsit kreatívabbak ezek az úgynevezett szakemberek, akiket többek között az én mozijegyemből fizetnek meg, könyörgöm. Hogy ahhoz honnan vették a bátorságot, hogy a rohamosztagosok páncélzatát visszafejlesszék, szintén a galaxis örök rejtélyei közé sorolandó: a Csillagok háborúja talán legcoolabb (nem szoktam ilyet mondani, de most muszáj) kinézetét vágták haza ezzel. Cserébe a rohamosztagosok náci stílusú agymosásban is részesülnek, igazi nürnbergi módi szerint, ami baromi látványos, csak hagyjanak már engem békében azzal a blőd ötlettel, hogy még a messzi-messzi galaxisban is így csinálják a diktátorok – ez lejárt lemez, kérem.

A helyszínek sem tudtak igazán lenyűgözni, mert vagy a klasszikusokra hajaznak (a Tatuinra, a Hothra), vagy némi fantasys ízzel bírnak (ez tulajdonképpen nem baj, csak fura), esetleg túl könnyű rájuk sütni, hogy ez akár itt, a Földön is lehetne (lásd az Ellenállás bázisát). A Bespin, a Kamino, a Mustafar ezeknél azért ötletesebb voltak, mondhatom így?

És hát a legtöbb új karakteren sem éreztem az újdonságot. BB8 elragadja R2D2 funkcióját – de minden tekintetben. Maz Katana kiköpött Yoda csak nőneműben és elálló fülek nélkül, no meg piacképesebb nyelvtani tudással. Az Első Rend legfelsőbb vezetője az egykori Uralkodó messziről dirigáló alakját örökli. Kylo Ren pedig távoli rokonságban áll a virágkorát élő Darth Vaderrel, csak épp mozgása fiatalosabb, tekintélye viszont jóval csekélyebb, a többit meg már korábban kiveséztem. Rey ezzel szemben a viszonylag kisszámú női főszereplők sorát erősíti, de szó szerint: ő bizony üde és merész, kár (bár törvényszerű), hogy egyelőre nem tudunk meg róla semmi érdemlegeset és az ő története is csak a következő részben indulhat be. Fin alakja összességében egész jól működik, bár ez jórészt a humorosabb megnyilvánulásoknak köszönhető. Az első előzetesben látott "bamba belépője" után tartottam tőle, de szerencsére alaptalanul. Mindez nem azt jelenti, hogy ez a két süvölvény hajjdejószínész, mert Harrison Ford a puszta jelenlétével lemosta mindkettőt a vászonról, de legyünk őszinték, eleinte Mark Hamill sem volt annyira markáns az ifjú Luke szerepében.

Némi hiányérzetet okozott számomra a zene is. John Williams géniuszát nem kell bizonygatni, de most valami nagyon hiányzott. A már ismerős dallamok a dramaturgiailag fontos pontokon persze felcsendültek (ahogy kivettem, lényegében változatlanul), de ezt leszámítva szinte meg sem hallottam a zenét, holott mindig magával ragad, már elsőre is. Ha majd a kezemben lesz teljes album, persze meghallgatom külön is, és akkor talán más lesz a véleményem.

Mit mondjak még? Abrams összességében összehozott egy szórakoztató mozifilmet, de az egész remake-hozzáállás nagyon bántó a számomra. És hazafele baktatva egy barátom fogalmazott úgy, hogy Hollywood már évek óta a múltjából él: az Expendables-széria (az legalább kellően önironikus) vagy az újra feldolgozott Emlékmás és persze más, ismerős szájízű alkotások is ezt bizonyítják. Most már a Star Wars is ezek közé tartozik. Sajnos.

Szórakoztató, de újdonságot nem hoz.
Értékelés: 5/10

Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)
Disney & Lucasfilm 2015
Sci-fi (135 perc)
Rendező: J.J. Abrams
Főszereplők: Harrison Ford, Daisy Ridley, John Boyega
Zene: John Williams