A közkatonák háborúja 

Ez a nálunk szinte ismeretlen amerikai tévésorozat több mint húsz éven át kísértett: első franciaországi utam során láttam egy epizódját az ottani tévécsatornák egyikén, de a közelmúltig valahogy nem jutottam odáig, hogy beazonosítsam. Amikor viszont a normandiai csata évfordulója kapcsán a szóba jöhető filmek után kutattam, egyszer csak ráakadtam.

A szériát több mint 50 évvel ezelőtt, nem sokkal a kubai rakétaválság előtt kezdte sugározni az ABC tévétársaság, egészen pontosan 1962 októberében. A történet 1944 júniusában, Normandiában veszi kezdetét, egy átlagos amerikai gyalogosszakasszal, melyet Gil Hanley hadnagy és Chip Saunders őrmester vezet harcba. Bár a dátum adná a lehetőséget, maga a partraszállás kimarad, illetve csak visszaemlékezés formájában kerül szóba valamivel később. Az öt szezon alatt nem kevesebb, mint 152 rész született, ezek mindegyike önálló sztorit mesélt el a franciaországi csata időszakából, egyenként durván 50 percben. (Talán sejthető, hogy nem volt még időm végignézni mind a 152 részt, sőt, nem is biztos, hogy valaha lesz, ezért előrebocsátom, hogy a most következőket az eddig látott epizódok ismeretében írtam.) 

A stáb és a szereplőgárda nevei között nem egy híreset találunk. Az egyik gyártásvezető az a Robert Pirosh volt, aki a Csatatér című klasszikus forgatókönyvét is jegyezte, és akinek háborús tapasztalatai újfent jól jöttek. Robert Altman (Ejtőernyősök, MASH) tíz epizódot rendezett, és ahogy később a lényegesen rövidebb HBO-szériánál, Az elit alakulatnál történt, a direktorok egymásnak adták át a stafétabotot, ami egy éveken át húzódó sorozatnál érthető is. Sok színész egyébként letöltötte anno katonaidejét, egyesek a háborúban is részt vettek. Hogy csak néhányat említsek, James Caan (A híd túl messze van, A keresztapa), Lee Marvin (A nagy vörös egyes, A piszkos tizenkettő), Robert Duvall (A sas leszállt, Sztálin), James Coburn (Vaskereszt, Amerikai fogócska), Telly Savalas (Kelly hősei, A halál ötven órája), Charles Bronson (A piszkos tizenkettő), Eddie Albert (A leghosszabb nap, Támadás), Sal Mineo (A leghosszabb nap, Haragban a világgal), Dennis Hopper (Haragban a világgal, Szelíd motorosok), vagy Tom Skerritt (Top Gun, Carla új élete). A hadsereg tanácsadói is jelen voltak a forgatáson, bár egyes részletek vonatkozásában ezt nehéz elhinni, de persze a széria a szórakoztatásról szólt, így a bakik megléte is érthető (például a lopakodó vagy rejtőzködő katonák fennhangon, sőt, néha kifejezetten hangosan beszélgetnek, de hát az ellenség a forgatókönyv szerint még messze jár, ugye).

Ha úgy tekintünk az akkor készült háborús nagyjátékfilmek többségére, mint dicsőséges és nagy jelentőségű történelmi események krónikáira, akkor bizony a Combat! bizonyos szempontból lehetne az ellenpontozás, a realista "töltelék", mely azokról a ritkán emlegetett őrjáratokról, csatározásokról, ostromokról - a hadjáratok lábjegyzeteiről - szól, mely az átlagkatona számára inkább fémjelezték a frontélet mindennapjait. Már az első néhány epizódból érezhető, hogy nem dagadó mellű hősfigurákat akartak a nézők torkán lenyomni - a bakák inkább fáradtan, rettegve vagy közönnyel próbálnak túlélni, vagyis közelebb állnak a valósághoz, mint sok más hasonszőrű alkotás karakterei. A bevezető epizód is viszonylag egyhangú témával szolgált: egy kis létszámú őrjárat megfigyelést végez egy elhagyott épületben, miközben egy rejtőzködő német katonára is ráakadnak. Az ellenség később persze nagyobb erőkkel is megjelenik, de a lényeget már összefoglaltam az előző mondatban. 

A fekete-fehér alapanyag olyan szempontból határozottan szerencsés volt, hogy a készítők így felhasználhattak archív felvételeket is - ezzel jelentős összegeket megtakarítva -, de a féldokumentarista jelleg is jelen volt ezzel. Csak az utolsó évadnál tértek át színes filmre, miközben a történetvezetés egyre kalandosabb irányba haladt, és ez nem feltétlenül segített a hitelesség fenntartásában… A sorozat lezárásának egyesek szerint a vietnami konfliktus által keltett háborúellenes hangulat volt az egyik oka, de még így is a leghosszabb második világháborús tévés szériáról van szó, melyet utóbb számos más ország is megvásárolt, például Japán, Ausztrália, Brazília, Chíle vagy Dél-Korea.

Fél évszázad távlatából a sorozat (pontosabban az általam látott epizódok) élvezeti értékét a legjobb esetben is közepesnek találtam, realizmus ide vagy oda… A hatvanas években még elegendő volt mindez a sikerhez, és a visszaemlékezések szerint a kor legjobb szériái közé sorolható, de ma már egyszerűen kevés. Az epizódok sok esetben elég lassúak, a párbeszédek pedig hozzák a kötelező köröket, már ami a közhelyeket illeti. A csataképek a kor színvonalát képviselik, a bakák sokszor csípőből tüzelve szedik le az ellenfeleket egymás után. Egyes vélemények szerint operatőri szempontból a Combat! még így is verte az akkori tévés szintet, talán mert a kameramozgás sokszor valóban dinamikusabb volt, mint a többi televíziós alkotásnál. 

A szériát VHS-en és DVD-n forgalmazták az Egyesült Államokban; idehaza hiába is várnánk rá, de ez talán nem is olyan komoly veszteség…

Ha érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim - könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről -, akkor 
IDE KATTINTS.

Eljárt felette az idő…
Értékelés: 5/10

Combat!
ABC 1962-1967
Háborús sorozat (részenként kb. 50 perc)
Rendező: Robert Altman, Vic Morrow és sokan mások
Főszereplők: Vic Morrow, Rick Jason
Zene: Leonard Rosenman