FILM: A leghosszabb nap
2009. június 05. írta: Monty H.

FILM: A leghosszabb nap

A D-nap - elejétől a végéig

A leghosszabb nap akkor készült, amikor nagy divatja volt a monumentális történelmi tablóknak, és készítői szerencsére élni is tudtak a történetben rejlő lehetőségekkel. A D-napot bemutató filmek klasszikus darabjáról van szó, mely csaknem fél évszázad múltán is élvezhető és értékes alkotás. Aki a partraszállás egészét szeretné egyetlen filmen belül áttekinteni, ezt kell válassza, már csak azért is, mert nemcsak szövetséges, hanem német és francia szemszögből is igyekszik bemutatni a történteket.

Cornelius Ryan eredeti könyve 1959-ben jelent meg. Daryl F. Zanuck producerre olyan nagy hatással volt, hogy szinte azonnal megszerezte hozzá a filmes jogokat. Alkotói oldalról a téma legalább olyan hatalmas falat volt, mint anno maga a hadművelet katonai szemszögből. A francia, a brit, a német és az amerikai kormány támogatása ellenére is számos nehézséget kellett leküzdeni a hosszú hónapokon át húzódó forgatás során, melyek közül a hiteles kellékek és jelmezek problémája csak egy volt. Mire végeztek, a filmtörténet addigi legjelentősebb és legköltségesebb vállalkozását tudhatták maguk mögött, mely jóval túllépett az előirányzott tízmillió dolláros költségvetésen, s Zanuck ezért részben saját zsebére dolgozott.

A jelenetek egy része eredeti helyszínen készült, ilyen volt Ste-Mere-Église, a Pegazus-híd vagy a Pointe-du-Hoc sziklacsúcs. Az amerikai partraszállást viszont már Korzikán vették fel, ahol a partra özönlő statiszták nagy része igazi tengerészgyalogos volt, akik számára a forgatás csak egy újabb gyakorlatot jelentett (mellesleg összesen 23 ezer katonastatiszta vett részt a forgatáson). Cipruson egy ejtőernyős ugrást rögzítettek, több jelenetet pedig műteremben vettek fel, nagyrészt Párizsban. Néhány archív felvételt is beemeltek, talán ennek is köszönhető, hogy eredetileg fekete-fehér filmként látott napvilágot, bár később a színes verzió is elérhető lett (lásd a DVD-változatot).

Ez a film természetesen még távol áll a Ryan közlegény realizmusától. A halottak itt még tiszta, visítás nélkül összeeső testek, az operatőr pedig még nem mer leereszkedni a katonák vállmagasságáig – a néző tehát kiválóan lát mindent. Ettől függetlenül nem az a tipikus hollywoodi háborús mozi, mint sok kortársa, és ez feltétlenül az előnyére írandó. A szereposztás több mint parádés, hiszen körülbelül 50 nemzetközi sztár is szerepet kapott, többek között John Wayne, Paul Anka, Richard Burton, Robert Mitchum, Sean Connery vagy Curd Jürgens. Érdekesség, hogy a John Howard őrnagyot alakító Richard Todd (aki a D-nap című filmben is szerepel) maga is részt vett a Pegazus-híd elfoglalásában, és a forgatás alatt volt szerencséje találkozni egykori parancsnokával, az igazi Howard őrnaggyal is. Maga Eisenhower is szóba került saját szerepére, ám a sminkesek nem tudták volna eléggé megfiatalítani, ezért le kellett róla mondani…

Már több magyar DVD-kiadás is napvilágot látott, az első még szinkron nélkül, illetve tudtommal a kiszínesített verzió is elérhető már. Extraként egy régi (néhol kissé visszatetsző) werkfilm szolgál, mely inkább a partraszállás, mint a film jelentőségét hangsúlyozza.

A partraszállás hiteles tablója.
Értékelés: 9/10

A leghosszabb nap (The Longest Day)
20. Century Fox 1962
Háborús (161 perc)
Rendező: Daryl F. Zanuck, Ken Annakin, Andrew Marton, Bernhard Wicki
Szereplők: John Wayne, Hans Christian Blech, Richard Burton, Bourvil
Zene: Maurice Jarre

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr851158636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása