Mindenki egyért, egy senkiért

A normandiai partraszállásról szóló alkotások között bérelt helye van Spielberg 1998-as filmjének, amely az 1999-es Oscar-átadáson öt szobrot is besöpört, bár a legjobb filmnek járó díjat mégsem kapta meg. Ha a partraszállás élményének leghitelesebb reprodukcióját akarjuk látni, kétségtelenül ezt a filmet kell választanunk. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy hibátlan műről lenne szó…

1944. június hatodika a világtörténelem egyik legjelentősebb, és összességében legsikeresebb hadműveletének kezdetét jelentette. Az egyszerű baka számára azonban a csatatér zűrzavara volt az egyetlen kézzelfogható jele annak, hogy megkezdődött végre az európai keresztes hadjárat. Az ázott-fázott és már induláskor kimerült, rohamcsónakokban közeledő „keresztes lovagok” nem sokat érezhettek abból a fennkölt büszkeségből, ami Eisenhower tábornok nekik szóló leveléből sugárzott. Különösen, mikor leengedték a rámpát és megfújták a sípot…

Spielberg saját elmondása szerint arra vállalkozott, hogy leszámoljon a régi hollywoodi háborús filmek kliséivel. A lehető legvalóságszagúbb audiovizuális megjelenítésre törekedett. Ennek megfelelően az első félóra egyetlen nagy, mellbevágóan sokkoló csatakép, ahol a partraszállás húsdarálója – rengeteg hasonló filmes próbálkozás után – végre hitelesen jelenik meg a néző számára. Ez főleg az operatőri munka minőségének köszönhető, mely a profi elhivatottság iskolapéldája: Janusz Kaminski durván felerészben kézikamerás felvételei és Michael Kahn vágási teljesítménye önmagáért beszélnek. A kamera többször is az egyszeri katona nézőpontját követi, ideértve a szemünkbe fröcskölő vért vagy homokot is. A hangeffektek is különböznek a másutt hallottaktól. Az összhatás – különösen elsőre – megrendítő…

„Amikor gyerek voltam, láttam olyan háborús filmeket, mint A piszkos tizenkettő vagy A nagy szökés. A film vége után rögtön kimentünk az udvarra, és eljátszottuk a magunk változatát. Azt hiszem, a Ryan közlegény után a gyerekek nem fognak játszani.”
Tom Hanks (Miller százados)

A hiperrealisztikus csataképek hatására, már megjelenése idején sokan a háborús filmek megújítójaként emlegették a Ryant. Nos, ezzel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy találunk ehhez hasonló jeleneteket az 1994-es Forrest Gumpban, sőt már az 1989-es Született július negyedikénben is – mivel azonban ez a két mű csak egy pár perc erejéig merészkedik be a csatatér poklába, nem nevezhetők kifejezetten háborús filmnek, ezért aztán a Ryan valóban joggal tarthat számot a fenti titulusra, persze némi fenntartással. Ugyanis a valósághűség mellett akad más, nem feltétlenül pozitív jellemzője is a filmnek, és ez a kettősség rányomja bélyegét az alkotásra.

Ez a kettőség pedig – pláne bő egy évtized távlatából nézve, hogy a kezdeti ajnározáson túljutott a világ – megkerülhetetlen. Spielberg ugyanis egyszerre akart sokkoló, ugyanakkor emészthető (mit emészthető, kasszasikert jelentő!) alkotást létrehozni. A kettőt nagyon nehéz összehozni – ha ugyanis az első félóra stílusa megmaradna a rá következő két órában is, ezt a filmet nem lehetett volna eladni, legalábbis ilyen széles közönségnek bizonyosan nem (lásd évekkel később A sólyom végveszélyben példáját). Spielberg tehát – talán mondhatjuk így – megalkudott, és a hiperrealizmussal összerakott bevezető után egy hagyományosnak mondható – szinte hollywoodi – háborús filmmel lepett meg minket. A hollywoodi címszó alatt nem az alaptörténetre utalok, mert mint az mostanra köztudott, a Niland-fivérek esete valóban ehhez hasonlóan alakult (négyből három testvér elesett vagy eltűnt, s a negyediket hazavezényelték), a különbség, hogy mentőakcióra nem volt szükség, mert az ellenséges területen ledobott Ryan/Niland közlegényt szinte azonnal megtalálta egy tábori lelkész, és rögtön ki is vonták a frontról. Az igazi gondot inkább a befejezés okozza, mikor is a maroknyi amerikai katona hősiesen megvéd egy hidat: ebben a részben már erősen a heroizmusra van kihegyezve a dolog, amely korántsem elítélendő, de a film elejéhez képest sokkal hagyományosabb. A légierő megjelenése, vagy Upham hirtelen „felnövése” inkább a régebbi háborús filmeket idézi… Ha olyan filmalkotását keresünk, mely elejétől a végéig megmarad a sivár valóság szintjén, akkor inkább Terence Malick 1998-as művét, Az őrület határánt kell megnézzük, amelyet valószínűleg épp a nagyjából ugyanakkor érkező Ryan mosott le a pályáról. Spielberg műve összességében kétségtelenül magával ragadóbb, míg Malick az első félóra után sem felejti el, hogy az igazi háború nem film…

A film történelmi hűsége nagy vonalakban elfogadható, de a részleteket illetően több sebből vérzik. Ez utóbbiak persze nem zavarják az átlagnézőt, de aki jobban ismeri a normandiai csata történetét, azért biztosan felszisszent ezeket látva. Hogy például mért a távolabb eső és súlyosabb helyzetben levő Omaha-szektorból küldenek mentőosztagot Ryanért, a Utah-szakasz mögé, és vajon hogy kelnek át a Vire folyón? Vagy hogy lehet az, hogy az egész filmnek mindössze a legvégén láthatunk szövetséges repülőket, mikor akkortájt Normandia ege csak úgy hemzsegett tőlük? Miller százados osztaga pedig hogyan sétálhat ki a partszakaszról és végig a normann tájon, úgy, hogy összesen kétszer találkozik kis létszámú ellenséggel (nem számítva azt, amikor bemerészkednek egy-egy kisvárosba), mikor a németek éppen ott összpontosítják nyugati haderejük nagy részét?

A főszereplőt, Tom Hankset nem kellett sokáig győzködni, hiszen Spielberghez hasonlóan komolyan érdeklődik a második világháború iránt. Személy szerint mégis úgy vélem, hogy ezt a filmet nem ő viszi a vállán: bár kulcsfigura a történetben, nem az ő személye az igazán érdekes. Társai, az egyszerű bakákat alakító, (akkor még többnyire) névtelen színészek sokkal mélyebb hatást tettek rám: Horvath őrmester szerepében Tom Sizemore, akit már több mellékszerepben láthattunk, remekül hozza a klasszikus őrmester-figurát; Jackson közlegény alias Barry Pepper, a hallgatag déli mesterlövész – személyes kedvencem; Reiben közlegény megformálója Edward Burns, akit azóta több filmben is láthattunk – kiváló karakterszínész; Wade doki, Giovanni Ribisi – diszkrét hangulatú, templombeli monológja nagyon emlékezetes… A sor pedig még folytatható.

A komolyabb háborús filmek esetén már évtizedek óta szinte kötelező a főszereplők kiképzése, ebben az esetben viszont a szokásosnál is fontosabb volt. A katonai tanácsadóként (és egy apró mellékszerepben) működő Dale A. Dye százados (lásd még A szakasz, Forrest Gump, stb.) bizony kíméletlenül végigverte Tom Hankset és filmbéli osztagát egy tíznapos gyorstalpaló gyalogsági kurzuson. Korabeli egyenruhában, korabeli fegyverekkel és korabeli terminológiát használva vették végig azt, amit egy ranger akkoriban hónapokig vagy évekig tanult, miközben Dye filmbéli nevük és rendfokozatuk szerint szólította meg őket. A színészek nem voltak oda a módszerért (állítólag nem sok hiányzott egy lázadáshoz), de el kell ismerni, kiképzőjük kiváló munkát végzett.

„Amikor először végignéztem a filmet, Dale Dye volt az első, akinek köszönetet akartam mondani, mert a kiképzésnek hála, tényleg úgy néztünk ki, mint az igazi katonák. Ha a táborban észrevette, hogy az ember nincs teljesen jelen, mindenki előtt ugatni kezdett. Azt kiabálta, hogy ne becstelenítsük meg azokat a srácokat, akik ebben a csatában és az egész háborúban életüket vesztették. És azt hiszem, nem hoztunk rájuk szégyent.”
Edward Burns (Reiben közlegény)

1997 júniusában kezdődött a háromhónapos forgatás. A külső felvételek Írországban és Angliában készültek. A partraszállást az ír partoknál, Wexford közelében rögzítették, ahol a statiszták nagy része az ottani tartalékos hadsereg tagja volt. A partvédelem betonépítményeit (illetve ezek makettjeit) kifejezetten a forgatáshoz húzták fel. Mindenképp a partraszállás jelenetsorával kellett kezdeni, hiszen ez adta meg az alaphangot mindenki számára. A városi jelenetek díszleteit egy régi gyártelepen építették fel, nem messze az angliai Hatfieldtől. A film legelején és legvégén látható temető természetesen Omaha Beach mögött található. Az itt rögzített (vagyis az összeroskadó veteránt és családját bemutató) jelenet Spielberg személyes emlékén alapszik: 1972-es franciaországi tartózkodása idején is ellátogatott a Colleville-sur-Mer-be, és ott volt szemtanúja a fenti esetnek.

„Úgy éreztem, kötelességem tisztelegni ezeknek az embereknek a bátorsága előtt. A legtöbb történet, amit a veteránoktól hallottam, igaz történet volt, kézzelfogható, a szinte vak terrorról. A háborúban nem a dicsőségért harcolnak. Őszintének kell lennünk, hogy emléket állíthassunk ezeknek a katonáknak. Nem szeretnék egyetlen veteránnak sem olyan filmet forgatni, amelyben a második világháború megdicsőül.”
Steven Spielberg

A díszletek és a jelmezek, kellékek gondosan kivitelezettek. A filmzene pedig természetesen John Williams munkája. Ezzel kapcsolatban csak annyi a furcsaság, hogy mivel a csatajeleneteket – az alkotás szellemiségének megfelelően – sehol nem kísérik hősies dallamok, a zeneszámok mindegyike halkabb, merengőbb, és markánsabb szólamok talán csak a végefőcímben (Hymn to the Fallen – Az elesettekért) fordulnak elő.

Ami az eredeti könyvváltozatot illeti, Robert Rodat műve angolul beszerezhető volt nálunk is, de azt kell mondjam, nem éri meg az árát. A filmhez képest nem sok pluszt nyújt, viszont tele van apróbb történelmi tévedésekkel, és stílusa sem kiemelkedő. Aki olvasni szeretne a témában, annak inkább javaslom a korai forgatókönyvet, amely megtalálható az interneten. (Az alternatív befejezés szerint például a végső csata során Upham elesik, Miller viszont életben marad.) Egy nagyméretű és esztétikus kivitelű képes album is létezik, benne számos, a filmből vagy a forgatásról származó fotóval, melyek David James munkái.

A magyar DVD-változatok között kettőt találunk. A korábbi kiadás nem sok extrát nyújtott (két előzetest és egy rövid werkfilmet), a 60. évfordulóra kiadott díszdoboz viszont már megéri az árát. Az extrák között bevezető, werkfilmek, a szereplők kiképzését bemutató kisfilm, és így tovább. Szinkron erre sem került, csak mindenféle felirat. Egy-két évvel ezelőtt kiadták a magyar hangot is tartalmazó változatot (persze ezt már extrák nélkül), bár – ahogy az utóbbi években többször is – meg kell állapítsam, hogy a szinkron csapnivaló. Egyrészt erősen tompul az eredeti hangsáv (a nyitó csatajelenetben ez főbűn), másrészt a fordítás minősége sem egetverő. A magyar felirat mindegyik kiadáson ijesztően igénytelen (a „Fire in the hole” semmiképpen sem „A lyukba lőj!”, a 101-es légideszant pedig nem osztag, hanem hadosztály volt, stb.). Ilyenkor tényleg nem értem, hogy ha a mozis változathoz sikerül nagyjából szakszerűen lefordítani a szöveget, akkor mi volt a gond a DVD-verziónál?

1998-99 táján az internetet böngészve láttam egy állítólagos bővített VHS-változatot, amely 12 perccel hosszabb a mozis verziónál. Mivel a DVD-kiadás extrái között nemigen beszélnek a kihagyott jelenetekről, csak sejtem, hogy mi minden lehet benne. Ami szinte biztosan leforgatásra került, de kivágták, az a dzsipes jelenet, melyben az osztag elindul a partról a szárazföld belseje felé. Ez az első alkalom, hogy a mentőakció jogosságát megvitatják, illetve Upham itt mutatkozik be a többieknek. Mikor aztán elérik a frontvonalat és behatolnak az ellenséges területre egy 88-as ágyú tüzében elvesztik a terepjárót és gyalog indulnak tovább. Egyszer azért jó lenne ezt is látni…

A svéd Sabaton együttes Primo Victoria című száma a Ryan képsoraival, angol felirattal. Ennek angol és magyar szövege alább olvasható. 

 

Primo Victoria
(Sabaton)

Through the gates of hell
As we make our way to heaven
Through the Nazi lines
Primo victoria

We've been training for years
Now we're ready to strike
As the great operation begins
We're the first wave on the shore
We're the first ones to fall
Yet soldiers have fallen before

In the dawn they will pay
With their lives as the price
History's written today
In this burning inferno
Know that nothing remains
As our forces advance on the beach

Aiming for heaven though serving in hell
Victory is ours their forces will fall

Through the gates of hell
As we make our way to heaven
Through the Nazi lines
Primo victoria

On the 6th of June
On the shores of western Europe 1944
D-day upon us

We've been here before
Used to this kind of war
Crossfire grind through the sand
Our orders were easy
It's kill or be killed
Blood on both sides will be spilled

In the dawn they will pay
With their lives as the price
History's written today
Now that we are at war
With the axis again
This time we know what will come

6th of June 1944
Allies are turning the war
Normandy state of anarchy
Overlord

Primo Victoria
(Sabaton)

A pokol kapuján át
Jutunk el a mennyekig
A náci vonalakon át
Primo victoria

Évek óta erre készülünk
Immár készen állunk
Most, hogy a nagy hadművelet megkezdődik
Elsőként érünk partot
Elsőként esünk el
De katonák estek el máskor is

Ezen a hajnalon életükkel
Fizetik meg az árat
Ma történelmet írunk
Ebben a lángoló pokolban
Minden elpusztul
Ahogy előrenyomulunk a parton

Bár a pokolban szolgálunk, a mennyekig törünk
Miénk a győzelem, az ellenség elbukik

A pokol kapuján át
Jutunk el a mennyekig
A náci vonalakon át
Primo victoria

1944 június hatodikán,
Nyugat-Európa partjainál
Ránk virrad a D-nap

Jártunk már itt,
Hozzászoktunk az ilyen háborúhoz
Kereszttűz szántja végig a homokot
A parancs egyszerű volt:
„Ölj vagy téged ölnek!”
Mindkét oldalon vér fog folyni

Ezen a hajnalon életükkel
Fizetik meg az árat
Ma történelmet írunk
Most, hogy újra harcba
Szálltunk a Tengely ellen
Ezúttal tudjuk, mi következik

1944. június 6-án
A szövetségesek megfordítják a háború menetét
Normandia – totális zűrzavar
Overlord-hadművelet

 

Háború egyes szám első személyben – kis testi hibával.
Értékelés: 8/10

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan)
Paramount/Dreamworks 1998
Háborús dráma (163 perc)
Rendező: Steven Spielberg
Szereplők: Tom Hanks, Tom Sizemore, Edward Burns, Barry Pepper
Zene: John Williams