Italeri 1:48
Amilyen híres típus a P-51, olyan kevéssé ismert egyik első alváltozata az A-36. Ennek nemcsak az az oka, hogy viszonylag kis számban és rövid ideig alkalmazták, hanem az is, hogy makettként is kevés cég vállalta fel. Szerencsére akadt kivétel is…
Amikor elkészült a Mustang első, szimplán P-51-nek nevezett verziója, szóba került, hogy alacsonytámadó csatagépre is szükség lenne az amerikai légierőnél. A repülőt ezért némileg módosították: a legfontosabb változtatás a szárnyak középrészén alul és felül elhelyezett, nyitható zuhanóféklap, illetve a megnövelt fegyverzet, mely kettővel növelte meg a beépített géppuskák számát. A plusz két fegyver az orrba került, de emellett rendelkezésre állt még két bombatartó pilon is.
A típust Észak-Afrikában, az olaszországi hadjáratban, illetve a Távol-Keleten vetették be. A pilóták nagyon szerették, mert öröm volt repülni vele, zuhanóbombázásnál pedig igen stabil volt az irányítása is. Fegyverzete megfelelt az elvárásoknak és a németek joggal rettegtek tőle, ugyanakkor légvédelmük korántsem volt tehetetlen velük szemben és jó párat le is lőttek. Az amerikaiaknál egyébként ki akarták erőszakolni az Invader elnevezést, de ez nem igazán terjedt el és a szakirodalomban is az Apache név a gyakoribb. 1944 közepéig állt szolgálatban, utána a nagyobb teljesítményű P-47, illetve az elterjedtebb P-40 vette át szerepkörét. A megmaradt példányokat kiképzésre, illetve sportgépként később is használták. Egy-két darab ma is megtalálható az Egyesült Államokban, ezek között repképes is akad még. Lássuk most a makettet.
Úgy húsz évvel ezelőtt a Budai Skála makettboltjának kirakata előtt állva már megcsodáltam az Accurate Miniatures nevű koreai cég látványos grafikával ellátott testes dobozait, melyek a Mustang kevésbé ismert verzióit tartalmazták. Az A-36 is ott csücsült, de egyrészt túl drága lett volna, másrészt az 1:48-as lépték se igazán vonzott akkoriban… Aztán két évtizeddel később az Italeri átvette ezt a szerszámot és a tőlük megszokott, mérsékelt áron kiadta. (Az öntvényen egyébként még ott figyel a Made in Korea felirat.)
A készlet kidolgozása valóban szép, még ha egy-két részlet mai szemmel nem is csúcskategóriás. Aki nem akar kiegészítőket beszerezni hozzá, szerintem az sem jár rosszul. A felületi kidolgozás meggyőző, a vésett panelvonalak vékonyak, a szegecselés egy része pedig kiemelkedő, míg a maradék szintén vésett. Az alkatrészbontás ismerős mindenkinek, aki épített már Mustangot, így nagy meglepetésekre nem kell számítani. Az illeszkedés is példás, leszámítva egy-két helyet: az egyik a fülkepadlónál érhető tetten, mely vastagsága révén sajnos ellentmond a főfutóakna tetejének… A padlót ezért érdemes csiszolással elvékonyítani és minél magasabban beragasztani.
A fülke belseje 48-as léptékben és mai színvonalon a közepesnél talán picit jobb (10 alkatrészből áll össze), de a törzs, illetve a kabintető formája miatt sokat úgysem látunk majd belőle. Az üléshez matricából kapunk hevedert, ezt mondjuk másféleképpen is meg lehet oldani (figurát amúgy nem mellékelnek)… A műszerfal az átlátszó öntőkeretre került, nem teljesen értem, miért, mert annyit nem segít ez a tény, de mindegy. Ez utóbbihoz is kapunk matricát, de méretéből adódóan nyugodtan neki lehet menni festékkel is. Sajnos a rádiótér berendezése (mármint az itteni darabok pontos helyének azonosítása) problémás, mert az útmutató ezen része elnagyolt és az interneten található összeállítási fotókon is többféle megoldást látni. Nekem további gondot okozott, hogy már a törzs összeállítása után a rádiós alkatrészek kiestek a helyükről, így „nőgyógyászkodva” kénytelen voltam újra beilleszteni őket… Végül csak az egyiket sikerült, de szerencsére ebből a részből zárt kabinnál tényleg nem sok látszik. A tanulság: a belső alkatrészeket mindig pillanatragasztóval rögzítsük.
Mikor egyben volt a törzs és a szárnyak, maszkoltam az átlátszó alkatrészeket és azokat is beragasztottam. Az illeszkedésük nem teljesen tökéletes, de majdnem: az apró réseket mindenesetre a Clearfix eltüntette. Ezután szürke Tamiya alapozóval lefújtam a gépet, majd nagyon sötét szürkével átfújtam a főbb panelvonalakat. Az álcaszínek ezután következtek, vékony rétegekben, hogy az előbb említett kiemelés átüssön. Utána a fő színek világosított változatával finoman megfújtam a nagyobb panelek közepét is.
Száradás után jöttek a szárnyon látható narancssárga csíkok, melyek a Földközi-tenger térségében harcoló amerikai vadászokra voltak jellemzők (egyébként a matricaíven is rajta vannak, de inkább fújtam őket). Egy vékony réteg fényes lakk következett, majd kiemeltem a panelvonalakat híg fekete festékkel. A pilonokra két bombát kapunk, melyek kidolgozása egészen szép, a kerekek pedig kapcsán jó hír, hogy kapunk lapított változatot is belőlük.
Következett a matricázás. A matricaválaszték terén az Italeri igazán kitett magáért. Mind a négy gép alapszíne nagyjából ugyanaz (zöld és szürke). A doboztetőn is látható cápafogas példány ’44-ben Korzikán állomásozott az 526. vadászszázadban, ezen a rövid ideig használt piros kerettel ellátott szárnyas csillag mellett még egy méretes századjelvény is szerepel — én ezt választottam. A ’43-as algériai vonatkozású, 312-esekhez tartozó darab orrán a Herschel IV feliratot láthatjuk, és ez még a régebbi, kör alakú, sárga peremes csillagot hordja. A Burmában bevetett Apache külseje a legegyszerűbb, ezt egyedül a fehér légcsavarkúp és a vezérsíkra került, nagyméretű fehér 03-as szám dobja fel. A RAF Olaszországban alkalmazott 1943-as példánya se túl tarka, de örülök, hogy a kuriózum fokozásaként brit változat is került a négy közé.
A jelzések talán picit vastagabbak a kelleténél, de Mr. Mark Softer szerencsére segített, ami nem mellékes például a cápaszáj esetében. Újabb vékony réteg fényes lakk következett, majd a koptatás, melyet elsősorban alumínium színnel végeztem, továbbá a kipufogósor mögé barnából és szürkéből kevert színből felfújtam egy keveset. Nemsokára a helyére került a főfutómű, melynek szárára vékony cérnából fékkábelt is ragasztottam. Sajnos a futóakna hosszúkás ajtaja kieresztett állapotnál nem illeszkedik tökéletesen, így a tetejét le kellett csippentenem. A kisebb (a középvonalhoz közelebb eső) aknaajtókat pedig zárt állapotban ragasztottam be, mivel a fotókon ilyet is látni parkoló gépeknél.
Sajnos a fülketető maszkolása nem sikerült tökéletesen, ez továbbra is gyenge pontom, de majd dolgozom rajta. A kész gépet nagyon feldobja a légcsavarkúp és a felségjelzések vörös színe, illetve a sárga sávok és a cápaszáj. Mustang-rajongóknak, illetve a 48-as vadászgépek szerelmeseinek mindenképp ajánlható ez a nem is drága makett.
