Ismeretlen gyártó, 1:15

Ennek a figurának a bemutatása a D-nap idei évfordulóján lett volna igazán aktuális, de szokás szerint csúszott az elkészülte, méghozzá több mint tíz évet… 2004-ben találtam ugyanis a SAS Militária választékában egy egyszerű zacskós csomagolású 120 millis figurát, melynek gyártóját a mai napig nem ismerem (valószínűleg egy hazai manufaktúra terméke), de a készletre azonnal le is csaptam. Az ugrásra készülő amerikai ejtőernyős enyhén szólva izgatta a fantáziámat.

Alaposabban szemügyre véve a nyers figurát, rögtön felismertem néhány részletet: a törzs alapját a Verlinden őrmesterénél, illetve ejtőernyősénél is alkalmazott darab adta – mivel az alsó zsebek fedőlapja az összeépítés után nemigen látszik, ezért tulajdonképpen elfogadható, de az M-43-as zubbonyt az ejtőernyősök a D-napon még nem használták. A lábak egyértelműen a Dragon 1:35-ben és 1:15-ben is kiadott, irokéz frizurás ejtőernyősétől származnak. A fej és a sisak a már tárgyalt őrmesteré, azzal a különbséggel, hogy sajnos rákerült egy szivarcsonk és egy porvédő szemüveg is – ez utóbbit tényleg jobb lett volna hanyagolni, és a fejet a sisaktól különválasztva adni, mert később még gondot okozott. Összességében pici aránytalanságokat látok az alakon: a jobb kar mintha picit hosszabb lenne a kelleténél, és a bal váll is igen vaskos.

Az illeszkedéssel nem volt probléma, de a részletekkel itt-ott okoztak fejtörést. A kenyérzsák összességében elfogadható, de a fedősapka két záróhevedere túlságosan kiemelkedik a felületből, amit azért nem értek, mert pont ezeknél simán megoldható lett volna a lapos megjelenítés. A combra rögzítendő gázálarc-tok viszont kifejezetten 2D-s és így üresnek érződik. A fő- és a tartalékernyő tartózsákjai ezzel szemben szép kidolgozásúak, bár lehetnének picit nagyobbak. A behajtható tusú M-1 karabélyt szintén dicsérném; az 1917-es mintájú gyalásót szintén. A kulacs szerintem Verlinden-másolat.

Az összeállításhoz és a festéshez egyrészt az Osprey jól ismert kötetét, a US Army Airborne 1940-90 című darabját vettem elő. A kiadvány fotóanyaga sajnos inkább felejthető (az arányokat tekintve sok a túlexponált vagy homályos felvétel, ami épp a részletek megfigyelését igencsak megnehezíti), de a színes táblák miatt egyértelműen megérte megvásárolni a nem éppen olcsó könyvet. A másik segédanyag az Histoire & Collections sorozat D-Day Paratroopers amerikai ejtőernyősökkel foglalkozó kötete volt. Aki komolyabban szeretne elmerülni ebben a témában, mindenképp lapozza fel ezt a kiadványt: egy-két kivételtől eltekintve kiváló a képanyaga és kitér többek között a szervezeti felépítésre, illetve a légideszant-hadműveletek kapcsán ritkábban emlegetett pilótákra és vitorlázógépes katonákra is.

Az M1942 ejtőernyős öltözékre jellemző sötét homokszínt sötét sárgából és olívból kevertem ki, az árnyékolást ennek sötétített változatával végeztem. (Gyakori hiba, hogy olív színt javasolnak ehhez, vagy hogy ilyen színnel ábrázolják a D-napon bevetett ejtőernyősöket, pedig akkoriban még nem ilyen volt a deszantos gyakorló). Az ernyőtartó-zsákokat fakított olívval festettem, míg a mentőmellény enyhén narancsos árnyalatú sárgát kapott. Az ezen látható fekete felfújócső öntéstechnikai okból nem válik el a mellénytől, de minimális tudással is viszonylag könnyű alávésni, ezzel elérve a valósághű megjelenítést. A bakancs sötétbarna, talpa pedig világosított fekete. A kenyérzsákot az egyenruha színével festettem, de halvány és széles olív foltokat is felvittem rá a D-Day Paratroopers kötet vonatkozó fotói nyomán: ez egyfajta rögtönzött terepminta volt, és hasonló foltokat a felvezető alakulatok tagjai egyenruhájukra is felfújtak. (Az 1942-es egyenruha a tapasztalatok szerint túlságosan világos volt éjszakai harcnál; ez, illetve a viszonylagos összetettsége, ennek folytán magas ára vezetett oda, hogy ’44 végén a többség már az új, olív M-43 zubbonyokat viselte.)

A karabély hordszíját papírból készítettem. A rohamkést fonállal kötöztem oda a bakancs bokarészéhez. A figurára felkerült még egy, tipikusan a D-napi ugrásra jellemző kiegészítő, melyről a gyártó megfeledkezett: a karra felhúzott és a váll-lapra rögzített vegyvédelmi jelző, amely elszíneződésével figyelmeztetett volna ellenséges gáztámadásra. Ezt is vékony papírból készítettem el. Utóbb jöttem rá, hogy érdemes lett volna picit meggyűrni felragasztás előtt, ezzel némileg élethűbb lehetett volna. Egy korábbi Verlinden-készlet EÜ-tokja is jól jött, mely ejtőernyős stílusban a sisakhálóra került fel.

Apropó, sisak. A készlethez kapott, már kritizált fejet végül nem használtam. A Verlinden amerikai fegyverzet-kiegészítő készletéből szedtem elő egy sisakot, illetve egy korábban vásárolt fejkészletből vettem a fejet. A sisakra gézből került álcaháló: benedvesített, vagyis felpuhított állapotban tettem fel a gézt, ügyelve, hogy minél jobban ráfeszüljön az íves felületre, utána a mosókonyhából csent csipesszel fogtam össze alul, míg szépen megszáradt, illetve míg a festéssel is végeztem. Csak ezután vettem le a csipeszt, illetve a szükségtelen anyagot kivágtam a sisak belsejéből. A fej berakásánál így is szükség volt némi csiszolásra. Vékony kartonból kivágtam az ejtőernyős sisakra jellemző, négypontos rögzítőpántot. Bár a készlet tartalmazza az álladzót, rátéve a figura állára látszott, hogy majdnem kétszer nagyobb a kelleténél, ezért inkább ezt is papírból készítettem el: bár így csak 2D-s, még mindig meggyőzőbb az összhatás. Az arc kifestése csak azért érdemel említést, mert a bőrfelületek és a szemek kifestése után a Tamiya Weathering Master készlet korom pigmentjével kentem át a fejet, természetesen foltokban.

A gázálarctokon sokáig gondolkodtam. Ez a fajta fekete műanyag vízálló változat volt. Arra gondoltam, hogy kesudiós zacskóból kivágom, annak a gyűrődése és összhatása bizonyosan hasonlít majd az igazihoz. Sajnos csalódnom kellett: az anyag még pillanatragasztóval sem igazán akart a kívánt formába igazodni. Ráadásul hiába tettem bele zsebkendőből tartalmat, elég lapos lett így is (a fotók tanúsága szerint azonban ez nem gond). A festés nem okozott volna gondot, de korántsem lett szebb a készlethez adottnál. Úgyhogy végül felragasztottam az eredetit…

A bal kézzel szerettem volna még valamit kezdeni. Eleinte arra gondoltam, hogy egy pár szarvasbőr kesztyűt teszek bele, mely a deszantosok jellegzetes ruhadarabja volt, de aztán arra gondoltam, hogy Eisenhower tábornok d-napi napiparancsa stílszerűbb lenne. Az internetről letöltött képet a megfelelő méretre csökkentve kinyomtattam és a helyére raktam. A bal vállra került hadosztály-jelvény a Verlinden 603-as matricakészletéből származik. Mai szemmel nézve már kissé igénytelen: a betűk fehérek és nem sárgák, a csík és a pajzs között pedig nem is átlátszó a filmréteg, hanem fehér. Ezt utólag festéssel korrigáltam.

A talpzat ugyanaz, mint a többi figurámnál, egy asztalos barátom terméke, erre került fel a szokásos dögcédula, rajta az ejtőernyős adataival. A vízszintes felületre ezúttal nem homok került, hanem kartonpapírból készült betonimitáció, felidézendő valamelyik dél-angliai repteret. A szürke alapszínt később fehérrel és porszínnel fakítottam és koszoltam. Egy fehér csíkot is felfestettem rá.

Mit mondjak, nagy öröm, hogy tíz év elteltével a végére értem ennek a projektnek és a deszantos elfoglalhatja helyét a többi 120-as figura mellett a vitrinben. Egyébként furcsállom, hogy nemigen látni hasonló kiállítású ejtőernyős készleteket a piacon: a felmálházott, harcra kész deszantos igazán markáns összképet nyújt. Megfelelő minőségben bizonyára volna rá kereslet…

Köszönetet mondok Dinónak a dögcéduláért.