A DVD-technológia persze arra is lehetőséget nyújt, hogy egy direktor kibővítse és valóban saját szájíze szerint tálalja újra egy-egy filmjét. A Mennyei királyság bővített változatát is ezért vettem elő annak idején, és úgy gondoltam, a Trójának is adnom kellene még egy esélyt.

Az alaptörténet már jól ismert, hiszen a Heléna megszöktetése okán kitörő trójai háborút már több irodalmi és filmes alkotás felelevenítette. Petersen iskolásként eredetiben olvasta az Iliászt, és már akkor nagy hatással volt rá történet, különösen Akhilleusz alakja. Filmes szemmel is érdekelte őt a téma, hiszen benne van minden, ami egy grandiózus sztorihoz szükséges. A történelmi hitelesség persze így sem tökéletes, és erre való hivatkozással a filmet már a bemutató óta többen megköpködték. Én ilyen részletekbe most nem mennék bele, részben azért, mert nem nagyon létezik minden szempontból hiteles történelmi film (a legnépszerűbbek, például a Gladiátor vagy a Ryan közlegény megmentése is több sebből vérzik, ha ilyen oldalukról közelítünk), ettől függetlenül még lehet élvezetes vagy tanulságos. Irodalmi vonatkozását tekintve is akad elég sok különbség: az istenek például itt csak említés szintjén vannak jelen, egyes karakterekre egyszerűen nem jut idő, így fel sem tűnnek, némely szereplő sorsa pedig másképp alakul…  Petersen tudatosan formálta át a történetet, benne egyes szereplők személyiségét: Agamemnon például szándékosan ilyen „modern” személyiség, míg Heléné esetében érző szívű asszony lett az eredetiben önző és hiú királynőből.

A színészgárda számos híres vagy legalábbis ismerős nevet felvonultat. Brad Pitt mellett Eric Bana (A sólyom végveszélyben, München), Orlando Bloom (A sólyom végveszélyben, A Karib-tenger kalózai), Peter O’Toole (Hogyan kell egymilliót lopni, Mi újság, cicamica?), Diane Krüger (Lélegezz!, Fegyverszünet karácsonyra), Saffron Burrows (Háborgó mélység, Enigma), Brendan Gleeson (Hideghegy, Mennyei királyság, Zöld zóna) és Sean Bean (Bravó Kettő Nulla, A gyűrűk ura) is feltűnik. A színészi játékkal, azt hiszem, nincs is gond, de ami a karaktereket illeti, legtöbbjük elég sablonos, bár egy ilyen klasszikus történetben másra nem is igen számíthatunk. Gondolok itt arra, hogy Akhilleusz a szerelmi szál ellenére is marad, aki eredetileg volt: egy dicsőségre nyomuló tajparaszt harcos. Hektor emlékezetes alakja is végig ugyanolyan: hajlíthatatlan, de melegszívű és elszánt herceg – mindhalálig. Párisz, Heléné és a többiek sem igazán mutatják a karakterfejlődés jeleit, de elfogadom, hogy az eredeti Iliász volt az alap és nem egy újsütetű történet.

Aki számomra kiemelkedett, az az Odüsszeusz szerepében feltűnő Sean Bean, és ez a rendezői változatra duplán igaz, hiszen az új belépő máris jobban meghatározza személyiségét: tulajdonképpen az egyetlen olyan szereplő, aki viszonylag mellékes jellege ellenére emlékezetes marad és nem irodalmi élményeink szabják meg őt, hanem szerény, de markáns jelenléte. Szinte sajnálom, hogy Petersen az Odüsszeiának már nem ugrott neki, mert Sean Beant szívesen látnám az eposz modern filmváltozatában.

Diane Krügernek ez volt az első, nemzetközileg is elismert szerepe: a rendező 3000 jelölt közül választotta ki őt, s még imponált is neki viszonylagos ismeretlensége. A filmben azonban igazán csak szépségét tudja megvillantani – s ugyanez igaz Saffron Burrowsra is, aki Andromaché szerepében csak az aggódó hitvest tudja eljátszani.

A tömegjelenetekhez több mint 800 statiszta asszisztált. A csatajelenetekben a háttér egy részét természetesen digitális harcosokkal népesítették be, de még így is tiszteletet parancsoló a katonákat alakító statiszták megjelenése. A harci koreográfiák összességében végig meggyőzőek. Hektor és Akhilleusz párbaját azonban kiegyensúlyozatlannak találtam. Akárhogy is nézem, itt egy félisten csap össze a korszak talán legképzettebb harcosával. Ehhez képest Hektor mintha végig hátrányban lenne, ellenfele pedig olyan fennhéjázó hozzáállással harcol, hogy cseppnyi kétségünk sem lehet a küzdelem kimenetelét illetően. S mivel a nézők többsége valószínűleg ugyanolyan szimpatikusnak találta a trójai herceget, úgy vélem, megengedhető lett volna egy valamivel egyenlőbbnek ígérkező csörte… Bana és Pitt mindenesetre valóban alaposan felkészültek erre a jelenetre – hónapokig gyakoroltak, és ez meg is látszik. Egyébként volt egy megállapodás is köztük: megegyeztek, hogy minden véletlen találatért fizetnek egymásnak (az enyhébbekért 50, a súlyosabbakért 100 dollárt). Pitt végül 750 dolcsit perkált le Banának, Bana viszont semmivel sem tartozott kollégájának.

A vágás és a látványvilág tökéletes, és ez különösen fontos egy ilyen gigantikus alkotásnál. A filmzenét simán megfelelőnek nevezném, kiemelkedőnek semmiképpen sem. James Horner ráadásul túlontúl sokszor visszanyúl az Ellenség a kapuknál ópuszaihoz ahhoz, hogy elhihessük, újra magára talált. Megjegyzendő, hogy eredetileg Gabriel Yaredet (Hideghegy, A mások élete) kérték fel erre a munkára, de a stúdiónak nem tetszett a kész anyag. Horner hat hét alatt hozta össze a sajátját, ám a rendezői változat egyes jeleneteibe Petersen beemelte Yared filmzenéjét, sőt, más alkotásokból is válogatott (például a Majmok bolygójából vagy a Monte Cristo grófjából).

A forgatás túlnyomórészt Máltán és Mexikóban zajlott. (A marokkói helyszíneket a közelgő iraki invázió miatt nem használhatták a filmesek.) A díszletezők egyébként elképesztő munkát végeztek: az itt látható épületek nemcsak méretüknél fogva elképesztők, hanem részletesek is voltak – más kérdés, hogy a filmben mindebből mi látszik. (Egyébként tudatosan keverték bele az építmények kialakításába más civilizációk stílusjegyeit.)

A mexikói partvonalon felhúzott gigantikus trójai városfal-díszlet sajnos nem állta ki a partvonalat felforgató hurrikánok támadását – ez különösen fájdalmas volt annak tudatában, hogy már csak két párbajjelenet leforgatása volt hátra (egyik a városkapu előtti Hektor-Akhilleusz-összecsapás). Nem volt mit tenni, a stáb hazarepült és három hónappal később visszatért az újjáépített városfalhoz… Ezek után szinte szerencsésnek mondható, hogy Brad Pitt éppen a természeti csapás előtt sérült le – stílszerűen az Akhillesz-ínja okozta a gondot, a film elején látható párbaj első felvételénél. Ezért ezt a snittet amúgy is csak később vehették volna fel teljes egészében. Emellett elhanyagolható körülménynek tűnhet, hogy szörnyű kánikula uralkodott a forgatás idején, mind Máltán, mind Mexikóban, minek folytán számos statiszta is elájult, illetve az utóbbi helyszínen két biológust kellett felbérelni, hogy a környéken őshonos teknősök tojásait biztonságba helyezzék… 

A 175 millió dollárból készült film busás hasznot hozott a stúdiónak: két év alatt csaknem félmilliárd dollár folyt be, és ebben még értelemszerűen nem lehet benne a rendezői változatból származó plusz nyereség. Egyes országokban, például Németországban vagy Törökországban az eredeti díszletlovat, sőt, számos trójai leletet is megvillantották a premier idején, ami kétségkívül hatásos reklámnak bizonyult. A falovat később a török kormánynak adományozták, s ez Canakkalében került ki kiállításra, a történelmi Trója helyszínén.
Az összhatásról szólván szerencsére pozitívan tudok nyilatkozni. A kiegészítések valóban jót tettek a filmnek (és itt nemcsak Diane Krüger határozottan jobban látható habtestére gondolok), így valamivel összeszedettebb és élvezetesebb lett az alkotás, bár annyival nem tett többet hozzá a műhöz, mint a Gladiátor vagy a Mennyei királyság bővített változata esetében. Petersen hiába is látja át jobban, hogy mi kaphatott így nagyobb hangsúlyt, az egyszerű néző valószínűleg nem fogja érzékelni (vagy értékelni) ezek legtöbbjét, mivel a történet még így is túl gigantikus egy bő háromórás filmhez – tévésorozatban talán jobban el lehetett volna mindezt mesélni…