Egy SAS-járőr kalandjai a sivatagban

Az öböl-háborús évforduló kapcsán, illetve mivel többször is előkerült a blogon a brit SAS egyik leghíresebb bevetésének története, előbb egy oknyomozó kötet (Az igazi Bravó Kettő Nulla), később pedig Chris Ryan említése folytán, éppen itt volt az ideje, hogy a filmváltozatokról is megemlékezzek.

Az öböl-háború során az iraki területről elsősorban Izraelre kilőtt Scud-rakéták komoly fejfájást okoztak a koalíciós hadvezetésnek. A mobil rakétakilövők semlegesítésére többek között a Különleges Légiszolgálat három százada indult útnak, köztük a B század Bravó Kettő Nulla járőre. A nyolcfős osztagot kezdettől fogva kísértette a balszerencse, illetve a sietségből adódó hiányok: többek között nem voltak megfelelő térképeik, elég meleg ruházatuk, illetve a célra alkalmas járművük. A megfigyelést végző katonákat ráadásul kiszúrta egy pásztorfiú, és az iraki katonaság hamarosan a nyomukba eredt. Kénytelenek voltak a szíriai határ felé menekülni…

Andy McNab (mely természetesen írói álnév) őrmester volt az első, aki az SAS-ben szerzett élményeit pimasz részletességgel tárta a közönség elé: 1993-as könyve, a Bravo Two Zero bestseller lett – s etalon a hasonló művek között –, később pedig az öböl-háborút megelőző karrierjéről is írt beszámolót, Immediate Action címen. (Magyarul a Magyar Könyvklub és a Zrínyi Kiadó adta ki ezeket, Hívójele: Bravó Kettő Nulla és Bevetésre készen! címmel.) Mindezzel kivívta a brit védelmi minisztérium haragját, de fontos megjegyezni, hogy több olyan SAS-katona is akad, akik lenézően szólnak McNabről, kiemelve a könyveiben olvasható – sokak szerint szándékos – tévedéseket és „hősködéseket”. Tény, hogy Michael Asher általam is bemutatott könyve nagyon sok jogos kérdést vet fel az osztag élményeivel kapcsolatban, illetve Chris Ryan és Mark Coburn járőrtagok saját visszaemlékezései több helyen térnek McNabétől. Ennek fényében már a filmet is más szemmel nézné az ember, de most lássuk, hogy a fentiektől függetlenül milyen is a nálunk Halálos küldetés címen bemutatott alkotás.

Először is, feldolgozásként kiváló: aki olvasta a könyvet, az valószínűleg egyetért velem abban, hogy a hangulat nagyon klappol, és az alacsony költségvetés ellenére sikerült belőle kihozni a maximumot. A karakterek kellően hitelesek, a csatajelenetek úgyszintén. Ez részben a rendező, Tom Clegg érdeme, aki nem most először és utoljára dolgozott katonai témájú filmen, hiszen a Sharpe-sorozat vagy a Terrorkommandó direktorai között szintén ott volt. A színészek közül egyedül Sean Bean lehet ismerős, aki most is kellően markáns egyéniséggel játssza a járőrparancsnok szerepét. Összességében egy izgalmas és emberközeli filmélményt jelent, és tapasztalatom szerint a legtöbb néző egyet is ért ezzel.

Az eredeti kötet, ahogy említettem, nálunk is megjelent 1996-ban, Gy. Horváth László kiváló fordításában. Egyike annak a nagyon kevés magyar nyelvű katonai beszámolónak, amelyek nem hemzsegnek a szakmai hibáktól, ráadásul a stílusa is telitalálat. Ugyanennek a fordítónak köszönhetjük a Bevetésre készen! magyar változatát is. Sajnos egyikből sem készült utánnyomás, és manapság már csak antikváriumokból beszerezhetők.

„A tűzharc előtti perc a legsötétebb. Ilyenkor nem lát az ember semmit. Csak fülel és szerencsétlenkedik. Hány jármű közeledik? Egyenesen idezötyögnek – ha egy csöpp eszük van, ezt teszik -, és végigslaugolnak bennünket a géppuskáikkal? Nem volt merre futnunk. Harcolnunk kell. Egyre közelebb csikorogtak a páncélozott járművek, visítottak magas fordulatszámon a motorjaik. És még mindig nem tudtuk, hol vannak.
- Csináljuk már, a halál faszát! Csináljuk már! – üvöltötte Chris.
Egyszerre elborított a közösség érzése, hogy mind együtt vagyunk a szarban. A halálra gondolatot se vesztegettem. Csak az foglalkoztatott: vágjuk ki magunkat.
Sokszor megesett már, hogy a katonák merő vadságuknak, az agresszivitásuknak köszönhetően élték túl a rajtaütést. Ezt fogjuk csinálni most is. Széthúztam a 66-osom csövét, ellenőriztem, hogy előugrott-e az irányzék. Letettem magam mellé. Ellenőriztem, benn van-e rendesen a táram, van-e gránát a 203-asomban. Tudtam, hogy van, de akkor is muszáj volt ellenőriznem. Hiányzott a biztonságérzetemhez.
Az ősösztön ilyenkor azt diktálná, hogy olvadj bele az altalajba, de időnként csak ki kell dugni a fejedet körülnézni. Félguggolásba emelkedtem. Mindegyik ürge hasonlóképp mocorgott, leskelődött a maga tízméteres körzetében. Minél előbb pillantja meg az ember az ellenséget, annál jobb, annál hamarabb illan el az ismeretlentől való iszonyatos rettegése. Két oldala van persze ennek is. Lehet, hogy amit megpillantasz, az sokkal rosszabb, mint amire számítottál, de akkor is meg kell tenni.
Hallottam, amint ordibálok: - A francba! A francba! A francba!
Kiabálás az egész vonalon.
- Ti láttok valamit ott a túlvégen?
- Lószart se látok!
- Az isten rohassza meg!
- Gyerünk, csináljuk már!
- Itt vannak-e végre?
- Nincsenek, baszd meg!
- A picsa rongyfejűek!
Mindenki koncentrált, hallgatózott.
Bang!
A fiúk hasra vetették magukat.
- Mi volt ez, a kurva anyját?
Válaszul a járőrvonal másik végén Vince vagy Nyúl megeresztett egy újabb 66-ost.
Bang!
Ha az irakiak eddig nem tudták volna, hogy ott vagyunk, most már tudták. De a fiúk biztosan nem ok nélkül lőttek. Nyújtogattam a nyakamat, egyszer csak messze balról megpillantottam egy PSZH-t a 7,62-es géppuskájával. Egy kis vápában lopakodott előre, amelyet a mi oldalunkról nem láthattunk be. Egyenesen Vince és Nyúl felé tartott.
- Csináljuk, az isten rakja bele! Gyerünk! Gyerünk! – ordítottam, ahogy a torkomon kifért.
Jó érzés volt hirtelen, hogy valaki végre meghúzta a ravaszt. Azt se tudtam, nekik ordítozom-e, vagy magamnak. Is-is, nyilván.
- Előre! Előre!
Egy másik PSZH az egész területet megszórta a géppuskájával. Nem kellemes érzés lövészeket hordozó páncélozott járművel nézni szembe. Gyalogos járőrként szerencsétlenkedsz ott, ezek a személytelen dögök meg csak csörtetnek feléd könyörtelenül. Tudod, hogy lövészeket szállítanak, tudsz róluk mindent. Tudod, hogy elöl van a vezető, fenn a géppuskás a prizmatávcsövén próbál keresztülnézni, ami nem könnyű dolog, csak izzad odafönn, célozna, de a kocsi ide-oda dobálja. Mégse látsz egyebet, csak ezt a valamit, amint dübörögve törtet feléd, lélektelen szörnyeteg, tízszer akkora, mint a valóságban, mert rádöbbensz, hogy téged vett célba. Személytelen. Pusztító. Szembe kell vele szállnod. Hangya vagy hozzá képest, betojt hangya.
A hozzám legközelebbi PHSZ megeresztett néhány sorozatot. Az egyik tőlem tíz méterre verte föl a port.
A brit hadseregben kiképzik az embert, miként reagáljon az ellenséges tűzre: cikkcakkban előre nyomulni, hasra vetődni, odébb kúszni, tüzelőállást elfoglalni, megkeresni az ellenséget, beállítani az irányzékot és lőni. „Reagálás effektív ellenséges tűzre”, így hívják ezt. Szép, szép, csak éppen kutya faszát sem ér, ha effektív tűz alá van véve az ember. Nekem legalábbis sose vált be. Amint csattognak körülötted a golyók, te mást se szeretnél, mint egy kurva nagy lyukat ásni és belebújni. Az étkészleted kanalával is megcsinálnád, ha lehetne. Természetes fizikai reakció ez. Az ösztönöd azt diktálja, hogy hasalj, húzd össze magad a legkisebbre, és várd ki, hogy vége legyen. Az eszed persze azt súgja, kelj fel, nézz körül, hogy felkészülhess a harcra – mi értelme feküdni, amikor így is úgy is meghalsz? Az ám, de a lelked mélyén megszólal valami: a francba is, maradj a fenekeden, hátha elmúlik. Végső soron azonban tudod, hogy nem fog csak úgy elmúlni, hogy valamit kénytelen leszel csinálni.”

A filmet magyarul először az HBO, később többek közt a TV2 sugározta, kiváló magyar szinkronnal. Sajnos DVD-n csak külföldről beszerezhető, ez a változat viszont a fentihez képest – akármilyen fura is, de – vágott. További rossz pont, hogy az angol változat filmzenéje szinte kizárólag könnyűzenei számokból áll, míg a magyar verzióban a nagyon hangulatos, David Ferguson-féle dallamok hallhatók, melyek sokkal jobban passzolnak az adott jelenetekhez. Az angol hangsáv mellé angol felirat jár. Az extráknál rövidke werkfilm a színészek harcászati oktatásáról, tévéreklám, illetve egy McNab-interjú található.

Pár évvel azelőtt, de sokkal szerényebb kivitelben a másik vonatkozó beszámolót is filmre vitték: a járőr felcsere, Chris Ryan McNabhez hasonlóan megírta saját memoárját, utóbb pedig számos nagy sikerű bestsellert is összehozott. A The One That Got Away (Aki megmenekült) ugyanúgy tévéfilmként látta meg a napvilágot, ám sajnos még a fentiénél is alacsonyabb költségvetéssel.

Lényegesen drámaibb, sőt, komorabb ennek a filmnek a hangvétele. Ryan nemcsak a könyvben, hanem a filmben is aláhúzta azokat a technikai és logisztikai hiányosságokat, amelyek enyhén szólva rossz fényt vetnek a britek legelitebb alakulatára. A járőrparancsnok figurájánál pedig nemcsak a hibákat hangsúlyozza, hanem eleve meglehetősen ellenszenves alakként mutatja be őt.

A forgatókönyv sajnos nem aknázza ki a könyv részleteit. Míg ott megismerhettük Ryan előéletét – ezzel sokkal változatosabb lett a cselekmény –, itt ezt is lespórolták, és pont a meneküléssel és bujkálással kapcsolatos jeleneteket vágták rövidebbre. Márpedig Ryan teljesítménye éppen ebben rejlik, nevezetesen abban, hogy napokon át rejtőzött és éjszakákon át gyalogolt Szíria felé, minimális élelemmel és vízzel. Szerencsére akad egy-két olyan snitt, amire az operatőr büszke lehet rá, de összességében mégsem annyira maradandó ez az alkotás.

A filmet Paul Greengrass rendezte, aki Tom Clegghez hasonlóan máskor is foglalkozott harciasabb témákkal, hiszen ő követte el a Bourne-filmeket és a Zöld zónát is. A főszereplő Paul McGann, aki főleg brit tévéfilmekben és –sorozatokban tűnik fel; a magyar nézők többsége őt kizárólag az Alien3 megkergült fegyenceként, esetleg A nap birodalma Price hadnagyaként láthatta.

Ez a film DVD-n soha nem jelent meg, és VHS-en is csak Angliában volt kapható, illetve nálunk egy időben kölcsönözni lehetett az idegen nyelvű tékákból. Nem valószínű, hogy egyhamar (esetleg valaha is) megjelenik más formátumban. A könyvváltozat 2003 körül magyarul is megjelent a StrategArt Kiadónál, de sajnos megkérdőjelezhető fordításban és minőségben.

Röviden kitérnék még a harmadik visszaemlékezésre, melyet a járőr új-zélandi származású tagja, a Kiviként emlegetett Mark Coburn vetett papírra, és 2004-ben került kiadásra. A Soldier Five (Az ötödik) inkább Ryan könyvéhez hasonlatos, leginkább olyan szempontból, hogy egyrészt nem kendőzi el a negatívumokat, másrészt saját előéletét is elénk tárja. A brit kormány állítólag ezt a kötetet sem akarta a piacon látni, de Coburn kitartásának hála végül mégis megjelenhetett. Egyik legfőbb célja az volt, hogy a három elesett katona emlékét ne hagyja veszni úgy, ahogy szerinte McNab és Ryan hagyta. Ez a könyv magyarul nem jelent meg. 

Hiteles és emberi háborús film, egy ellentmondásos kötet alapján.
Értékelés: 9/10

Halálos küldetés (Andy McNab’s Bravo Two Zero)
BBC Co. 1999
Háborús, akció (97 perc)
Rendező: Tom Clegg
Szereplők: Sean Bean, Steve Nicolson
Zene: David Ferguson


Kissé összecsapottnak tűnő feldolgozás.
Értékelés: 7/10

The One That Got Away
LWT 1996
Háborús, akció (97 perc)
Rendező: Paul Greengrass
Szereplők: Paul McGann, Nick Brimble, David Morrissey
Zene: Barrington Pheloung


Hívójele: Bravó Kettő Nulla (Bravo Two Zero)
Írta: Andy McNab
Fordította: Gy. Horváth Miklós
Magyar Könyvklub & Zrínyi Kiadó 1996
368 oldal

Aki megmenekült (The One That Got Away)
Írta: Chris Ryan
Fordította: Mert Balázs & Porkol
StrategArt Kiadó 2003
328 oldal

Soldier Five
Írta: Mark Coburn
Mainstream Publishing 2004
324 oldal