FILM: Az óriás
2011. február 06. írta: Monty H.

FILM: Az óriás

Egyszer egy életben mindenki lehet óriás...

Alig fejezte be James Dean a Haragban a világgal munkálatait, költözhetett át a stúdió másik oldalára, ahol akkor már tartott Az óriás forgatása. A tény, hogy egy újabb nagynevű rendezővel dolgozhat egy ekkora produkcióban, eltörpült amellett, hogy a fiatal Elizabeth Taylor is jelen volt… A két ifjú színésztehetség szoros barátsága Dean korai haláláig megmaradt. De lássuk most magát Az óriást.

George Stevens akkoriban az egyik leghíresebb hollywoodi rendező volt. Hihetetlenül alapos direktornak ismerték, aki kimerítően sok időt töltött az előzetes beállításokkal, csakúgy mint a tulajdonképpeni forgatással és az utómunkával. Készülő megafilmjéhez – melynek elkészítése összességében három évig tartott – Elizabeth Taylort és Rock Hudsont is megkapta, szüksége volt azonban egy harmadik főszereplőre is, és miután belenézett az Édentől keletre képsoraiba, úgy döntött, James Dean alkalmas lesz rá. Sokak szerint azonban még ez a három nagyágyú is nehezen tud érvényesülni egy olyan – szinte történelmi léptékű – tablóban, amilyennek Az óriás készült. Dean számára külön gond volt, hogy eddigi rendezőitől – Kazantól és Raytől – eltérően Stevens nem kérte ki színészei tanácsát és nem igazán adott a véleményükre sem: az ő szerepük a színjátszásra kellett korlátozódjon, minden esetben. Jimmy ennek enyhén szólva nem örült, főleg, mert Stevens valóban nem használta ki az ő tehetségét.

Bick Benedict (Rock Hudson) dúsgazdag texasi földesúr, aki messziről hoz magának feleséget: Leslie, a szépséges, aranyszívű és nyitott fiatalasszony (Elizabeth Taylor) persze kritikusabban áll az itteni feudalista viszonyokhoz, és tettrekészen cselekszik is, ha kell. A közelben élő Jett Rink (James Dean) szegény, de nagyratörő farmer, aki Bick nővérétől kapott apró birtokáról sem hajlandó lemondani. Hármójuk kapcsolata mögött rajzolódik ki az amerikai Dél lassú változása, modernizálódása, a huszadik század első felében. Mindez 194 percen keresztül…

Az óriás, bár végül nagy sikert aratott, több kritikus szerint is nem kifejezetten jó film, legalábbis nem működik olyan jól, mint kellene. Dean halála után a közönség azonban újabb filmeket akart látni tőle, így kiválóan el lehetett sütni. Az óriás Jimmy végzetes balesete után egy évvel került a mozikba, és az 1956-os év egyik legsikeresebb filmje lett, számos díjat elnyerve. Személy szerint úgy éreztem, gigantikusabbnak ígérkezik, mint amilyen valójában, de ettől függetlenül tényleg nem rossz alkotás. Talán az egyik legelső amerikai film, amelyik markánsan kiáll a fajgyűlölet ellen, a texasi spanyol lakosság sorsát felvillantva. Érdekesség még, hogy Dennis Hopper és Sal Mineo, akik a Haragban a világgal forgatása során már dolgoztak együtt Deannel, itt újra előkerültek, bár közös jelenetük nemigen volt.

Az óriás a legkevésbé ismert a három Dean-film közül, ugyanakkor egy bizonyos szempontból a legérdekesebb is, hiszen Jimmynek itt először nem önmagát kellett adnia, legalábbis nem végig. A történet évtizedeken ível át, így meg kellett mutatni az általa életre keltett Jett Rink középkorú változatát is. Így pillanthatjuk meg tehát Deant idősebb korában, úgy, ahogy a valóságban soha senki nem tehette…

A DVD-változat a többi Dean-filmmel együtt érkezett 2005-ben. A film duplaoldalas lemezre került, emellett egy extra korongot is találunk a tokban. Angol, német és spanyol hangsáv, illetve magyar, angol, spanyol, francia és sok más felirat került rájuk. Az extrák: audiókommentár, bevezető, werkfilmek, előzetesek, galéria és pár kisfilm. Méltó kiadás.

Gigantikus amerikai családregény.
Értékelés: 9/10

Az óriás (The Giant)
Warner Bros. 1955
Dráma (194 perc)
Rendező: George Stevens
Szereplők: Rock Hudson, Elizabeth Taylor, James Dean
Zene: Dimitrij Tyomkin

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr502601090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.30. 18:32:05

Tényleg van pár erősebb jelenet a filmben, de a második felétől gyakorlatilag teljesen szétesik a történet, az idő meg csak telik. Persze, Dean rajongóknak kötelező, de ember legyen a talpán, aki végig tudja egyben nézni, ugyanis nem akkor élmény.
süti beállítások módosítása