Örök lázadó… Az amerikai mozitörténet nagy ígérete és máig ikonikus alakja... A populáris kultúra meghatározó arca… James Dean mindössze három nagyjátékfilmben játszott jelentős szerepet, ismertsége, sőt, kultusza mégis számos kortársa fölé helyezte és helyezi. Éppen ma lenne 80 éves.

James Byron Dean 1931. február 8-án látta meg a napvilágot. A kisfiú korai éveit elsősorban édesanyja, Mildred határtalan szeretete, illetve korai halála határozta meg. A kilencéves Jimmyt innentől fogva édesapja fairmounti nővére, Ortense és annak férje, Marcus nevelte, akik nagy odaadással foglalkoztak vele. A fiúcska érthető módon igen érzékeny volt, de egyúttal be is akarta bizonyítani a világnak, hogy mire képes: új iskolájában szorgalmasan tanult, sőt, elérte, hogy rövidlátása és alacsony testmagassága ellenére beválogassák az intézmény kosárlabda- és baseballcsapatába, de egyéb sportágakban is kitűnt. A zenélésben, illetve a rajzolásban is örömét lelte.

Kamaszkorára is rányomta bélyegét édesanyja elvesztése: minden közösségben megpróbálta kiharcolni társai szeretetét és elismerését. Akik nem tudták megszeretni, azok viszont ellenséget szereztek vele, de Jimmy ezt sem bánta, mivel egyedül a közönyt nem tudta elviselni. Örökmozgó alkat lévén mindenáron a figyelem középpontjába vágyott. Nem véletlen tehát, hogy itt került közelebbi kapcsolatba a színészettel is, egyik tanára, Adeline Nall jóvoltából, akiből valóságos pótmama lett, és aki sokat tett azért, hogy Jimmy végül a színészmesterséget válassza. A fiú még felolvasó- és szépkiejtési versenyeken is részt vett, és ezen a téren is komoly sikereket aratott.

Az érettségi után Jimmy Los Angelesbe költözött, édesapjához, akihez ekkor már nem volt sok köze. Ekkor már tudta, hogy színész akar lenni. Apja kérésére azonban kénytelen volt egyelőre a jogot választani, és emellett drámát, illetve testnevelést tanulni. Csak gyenge osztályzatai nyomán iratkozhatott át az UCLA dráma karára. Kevés barátot talált, és mindössze egyetlen komoly szerephez jutott hozzá, a Macbeth öt előadásában, Malcolm szerepében, 1950 utolsó heteiben – alakítása lesújtóra sikerült, kedvét azonban ez nem vette el. Igen nehezen élt csak meg, ilyen-olyan munkákat elvállalva. Nem sokkal később azonban egy tévéfilmben kapott szerepet: az Egyes számú dombban egy magaslat elfoglalására küldött amerikai szakasz egyik tagját játszotta (lásd a képet). A katonák húsvétvasárnap lévén rövid ájtatosságot tartanak útközben, és hirtelen apostolokká változnak. Az 1951 húsvétján sugárzott alkotás nyomán tűntek fel az első James Dean-rajongók, bár későbbi alakításai fényében ez erős túlzásnak tűnhet…

Szexuális beállítottságáról komoly viták folytak már életében is. Vannak, akik szerint kizárólag homoszexuális volt, de komoly szerelmei ismeretében ez elég valószínűtlen. Érzékenysége, szeretkeresése és elkeseredettsége nyomán azonban nem csoda, hogy homoerotikus kapcsolatai is voltak. Ezek közé tartozott Rogers Brackett rendező is, akinek révén aztán egyre több kisebb filmszerephez jutott, például Samuel Fuller (A nagy vörös egyes rendezője) koreai háborús alkotásában, a Feltűzött szuronyokban.

1951 őszén aztán New Yorkba költözött. Az egyre népszerűbb televízió jóvoltából élő műsorokban is jutott mellékszerepekhez, de ebből megélni nagyon nehéz volt. Végül ügynöke hatására jelentkezett Lee Strassberg és Elia Kazan Színész Stúdiójába, ahonnan azonban hamar kikopott: egyszerűen nem volt képes elsajátítani az elemzésre épülő színjátszást. Szerinte az ilyesmi ösztönös kellett, hogy legyen.

Sokat olvasott, többek között francia szerzők műveit. Mivel tökéletesen meg akarta érteni a leírtakat, nem átallott értelmező szótárt ragadni az ismeretlen szavak megkereséséhez. Kiváló memóriája volt, így nemcsak azt jegyezte meg, amit olvasott, hanem azt is, amit hallott. Kedvenc kötete Saint-Exupéry műve, A kis herceg volt. A komolyzenét is megszerette, bár mindezek a hóbortok részben a külvilágnak szóltak: Jimmy szeretett volna intellektuálisabb képet festeni önmagáról.

„Mikor igazán érdekelte valami, hihetetlen energia sugárzott belőle. A legnagyszerűbb intellektuális jellemzővel bírt – a mindent elsöprő kíváncsisággal.”
- Roy Schatt

1952 végén színpadi szerepet osztottak rá a Lásd a jaguárt című darabban, mely fényes sikerrel bukott meg mindössze négy előadás után, ám Jimmy így is szép kritikákat kapott. Ezek után tényleg megnyílt előtte az út a komolyabb televíziós alakításokhoz. Illik tudni, hogy akkoriban – a maihoz képest meglepően – sok élő tévéműsor készült, méghozzá úgy, hogy délelőtt megérkezett a tévéjáték forgatókönyve, délig sor került a szereposztásra, délután a próbákra, és este élőben ment le az egész. Ilyen szerepekben több akkori sztár (például Grace Kelly) is feltűnt, de ebben az időben sajnos még nem volt szokás központilag rögzíteni ezeket, vagyis a legtöbbet ma már képtelenség előkeríteni. A begyakorolt előadásokban Jim megengedhetetlenül sokat improvizált, ami a végeredmény szempontjából csak előnyös volt, színésztársainak viszont az agyára ment. Szerencsére a rendezők értékelték a tehetségét, így nem lett belőle baj. A szereposztás tekintetében viszont már ekkor egyértelmű volt, hogy szerettek érzelmileg labilis, vagy legalábbis érzéseit nyíltan kimutató, esetleg kifejezetten bizarr karaktereket nekiadni. Sokféle szerepet játszott és rengeteget tanult.

Személyiségét képtelenség lenne egységes módon bemutatni. Ismerősei sem tudták azonos módon leírni a karakterét, és nemcsak azért, mert hangulatemberként nagyon szeszélyes tudott lenni. Kíváncsian, de általában óvatosan közelített mindenkihez, feltérképezve, hogy mit tanulhat az adott embertől. Ha igazán megszeretett valakit, nagyon ragaszkodott hozzá és kész volt megnyílni előtte, de sebezhetősége folytán erre sem volt mindig hajlandó.

„Ha volna belőlem még egy példány a világon, nem tudnék egy szobában megmaradni vele.”
- James Dean

Egy Gide-darabban, Az immoralistában is részt vett. A színmű learatta a babérokat a Broadway-n, de Jimmy sem panaszkodhatott, mivel ennek nyomán kapta meg a Tony-díjat és a Daniel Blum-díjat. Ami ennél is fontosabb, szerepet ajánlottak neki Elia Kazan következő filmjében, az Édentől keletre című regényadaptációban, mely három jelentős filmszerepe közül az első lett.

Jimmy tökéletesen eggyé tudott válni a filmbéli Cal szerepével, hiszen itt is egy anya nélkül felcseperedett, apjától pedig elhidegült, önmagát kereső fiatalembert alakított. Sokak szerint nem is kellett szerepet játszania, Cal nem volt más, mint James Dean. A bemutató után immár nemcsak New Yorkban, hanem Hollywoodban és az egész Egyesült Államokban ismert színész lett.

Ekkoriban már heves érzelmeket táplált az olasz származású színésznő, Pier Angeli iránt, aki később befutott sztár lett Amerikában. Bár édesanyja komolyan ellenezte kapcsolatukat, a lányt ez nemigen zavarta. Amikor viszont teherbe esett, Dean közölte vele, hogy nem hajlandó így sem feleségül venni. Angeli teljesen összeomlott és néhány hét múlva hozzáment Vic Damone olasz táncdalénekeshez. A házasság mindössze néhány évig tartott, és valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a színésznő harmincnyolc éves korában öngyilkosságot követett el.

Dean volt az egyik legelső azon modern sztárok közül, akikről kimerítően sok fénykép készült. Az egyre népszerűbb filmes magazinok bőséges képanyagokat közöltek le egy-egy híresebb arcról. Jimmy tett róla, hogy szinte mindig legyen mellette egy fotós (például barátja, Dennis Stock), de fontos megjegyezni, hogy ő maga is megszerette a fényképészetet, ezért több olyan fotó is készült róla, ahol ennek a hobbinak hódol. Összességében elmondható, hogy mindenféle hangulatban, öltözékben és testhelyzetben megörökítették, némileg ellensúlyozva azt a szomorú tényt, hogy mindössze három filmben játszott főszerepet. (Néha olyan érzésem van, hogy pusztán fotói alapján legalább annyi minden megtudható róla, mint szerepeit végignézve...)

Két tévés szerep után következett a Haragban a világgal című film, mely döntően befolyásolta imázsát, és ennek történelmi oka is volt. A második világháborút követő évek gyökeres változásokat hoztak, mikor is nemcsak a nők, hanem a fiatalok is helyet követeltek maguknak a világban. Ennek a folyamatnak a terméke volt például az ötvenes évek Rock ’n Roll-láza (olyan feltörekvő sztárokkal, mint Buddy Holly vagy Eddie Cochran). A Haragban a világgal volt az egyik legelső kamaszokról szóló nagyjátékfilm. Ha visszatekintünk a korábbi évek termésére, láthatjuk, hogy akadt néhány gyermekfilm, amelyekben ügyeletes gyereksztárok (például a fiatal Judy Garland vagy Mickey Rooney) szerepeltek, illetve találni jó pár felnőttfilmet, de kifejezetten a tinédzserekről, pláne az ő problémáikról akkoriban még nem készítettek ilyen alkotásokat. A középkorú, illetve idősödő filmsztárokkal a fiatalok egyébként sem tudtak azonosulni, ezért is volt átütő sikere például Marlon Brandónak, illetve James Deannek.

„Volt egy mondás, miszerint Marlon Brando változtatta meg a színészek játékstílusát, James Dean pedig az emberek életstílusát.”
- Martin Sheen

A Haragban a világgal leforgatása után lényegében azonnal be kellett kapcsolódnia Az óriás munkálataiba, mely a Warner Brothers következő nagy dobásának ígérkezett, a másik két főszerepben Elizabeth Taylorral és Rock Hudsonnal, akik akkor már befutott sztárok voltak. Ez a forgatás hozta számára a legtöbb csalódást, mivel a rendező, George Stevens gyökeresen különbözött két korábbi direktorától, és maga a film témája is nehézkesebb volt. Szoros barátságot kötött viszont Liz Taylorral, és ez sokat jelentett számára. A kimerítő forgatás után végre alkalma nyílt némi kikapcsolódásra is, többek között új barátnője, Ursula Andress (a későbbi legelső Bond-fim sellőlánya) oldalán.

Már gyermek- és kamaszkorában szerette a száguldást, de csak filmsztárként engedhette meg magának, hogy versenyautót vehessen magának, mellyel aztán versenyeken is indult. Nem egyszer dobogós helyet is szerzett, és egyik nyilatkozata szerint egyedül autóvezetés közben érezte magát teljes embernek. Az óriás forgatásának végeztével 6000 dollárért vásárolt magának egy Porsche Spyder sportkocsit, és elhatározta, hogy részt vesz vele a salinasi versenyen.

Amikor promóanyagok készültek a Haragban a világgal című filmjéhez, sor került egy rövid beszélgetésre Gig Younggal, aki többek között a versenyzésről is kérdezte. Jimmy azt állította, hogy a versenypályán jóval kisebb a baleset veszélye, ezért jobban is szeret ott száguldozni. Búcsúzóul pedig egy előre megírt szlogent kellett volna elmondania, mely szerint „Vezess óvatosan – az élet, amit megmentesz ezzel, talán a sajátod lesz.” Ő azonban kissé megváltoztatva adta elő: „Vezess óvatosan – az élet, amit megmentesz ezzel, talán az enyém lesz.” (A fent említett reklámot lásd alább.)

1955. szeptember 30-án Jimmy és három barátja elindult Salinas felé. Gyönyörű, napos időben hajtottak. Dean Porschéja az utánfutón nyugodott, egészen addig, míg úgy nem döntött, hogy inkább átül oda, szerelőjével, Rolf Wutherich-csal az oldalán. A kis forgalmú úton Jimmy a kocsi teljesítményét próbálgatta, ezzel ki is érdemelte egy motoros rendőr figyelmét, aki a gyorshajtásért megbüntette. Amikor sötétedni kezdett, Dean akkor sem lassított. Alacsony felépítésű sportkocsija nem közutakra való volt: a szembe haladó Ford Sedan vezetője ezért sem vette időben észre… Az ütközés nyomán a Porsche leperdült az útról, vékony alumíniumváza teljesen összegyűrődött. Rolf – mivel biztonsági öv az ő oldalán nem is volt – kizuhant a kocsiból, Jimmy viszont az ülésben maradt, és az ütközés ereje eltörte nyakát, emellett pedig belső sérüléseket is szenvedett. Szinte bizonyos, hogy azonnal meghalt.

Másnap már egész Amerika tudta, hogy James Dean halott. Bár még csak egyetlen filmje került bemutatásra, nevét egyre többen ismerték. Temetésére több mint háromezren mentek el. Koporsóját édesanyjáé mellett helyezték örök nyugalomra. Mindössze 23 évet élt, de legendája halálával csak erősebb lett... 

„James Dean volt az örökös küzdelem tökéletes megtestesülése. Talán az ártatlanság csatázott benne az érettséggel, talán a fiatalság a korral, vagy az ember saját képével. De az ő küzdelme minden szempontból tükre volt az ok nélkül lázadók egész nemzedékének.”
- Andy Warhol

Az őrjöngő rajongók többsége nem is volt hajlandó elhinni, hogy bálványuk halott. Az egyik teória szerint Jimmy nem halt meg, de olyan súlyosan eltorzult a baleset következtében, hogy egy szanatóriumban tartják, és ott lábadozik… Ennek hatására sokan ki akarták ásni koporsóját, és bebizonyítani, hogy valójában üres. A fairmounti rendőrség ezért egy ideig kénytelen volt állandó őrizetet biztosítani a sztár sírjának. Szintén említésre méltó, hogy a következő három év során több rajongói levél érkezett James Deannek, mint bármely más élő hollywoodi sztárnak (igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy Európában csak lényegesen később terjedt el halálhíre). Az összetört sportkocsit pedig az Egyesült Államok számos pontján kiállították, a fiatalok pedig özönlöttek, hogy lássák és megérinthessék, illetve, hogy legalább egy kis darabkáját hazavihessék. Ezekből a darabokból aztán nem egyszer gyűrű vagy más emléktárgy készült.

Jimmy nemcsak kortársaira volt nagy hatással, hiszen az elmúlt bő fél évszázadban is találkozhattunk a nevével, de leginkább arcával, képeslapoktól kezdve hűtőmágnesekig, szinte mindenhol. Fairmountban pedig minden évben sor kerül egy háromnapos Dean-fesztiválra, természetesen halálának évfordulóján, többek között kirakodóvásárral, sportkocsi-kiállítással és persze Jimmy-hasonmásversennyel. 

A könnyűzenében is fel-felbukkan a neve, számcímekben és dalszövegekben. A már általam is bemutatott amerikai zenészt, Eddie Cochrant tartották a rockzene James Deanjánek, így nem csoda, hogy dalt is írt a fiatalon elhunyt színész emlékére.


Életéről több játékfilm is készült, például 2001-ben, a mára befutott James Franco főszereplésével, Mark Rydell rendezésében melyet néhány évvel ezelőtt az egyik magyar tévécsatorna is sugárzott. Érdekesség egyébként, hogy már az ötvenes években szóba került egy ilyen életrajzi film, és az egyik potenciális főszereplő, maga Elvis Presley volt, aki egy interjúban bevallotta, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára, ha összejönne a projekt. Sajnálatos, hogy a két sztár egyszer sem találkozott, holott tudtak egymásról és tisztelték is egymást.

Halálának ötvenedik évfordulóján DVD-n is kiadásra kerültek filmjei. Ez alkalomból díszdobozban is megvásárolható volt a három alkotás, szerencsére itt, Magyarországon is.

Aki Jimmyről szeretne még olvasni, az könnyedén megteheti, mivel több tucatnyi életrajz és album jelent már meg róla. Magyarul mindössze egyről tudok, Bradányi Iván kötetéről, mely az antikváriumokból viszonylag könnyen be is szerezhető. Az angol nyelvű irodalomból leginkább a Taschen-féle fotóalbumot ajánlom, illetve a DK kiadó James Dean című könyvét, George Perry tollából, mely nemcsak a képek, hanem a szöveg terén sem okoz csalódást.