Gallipoli szellemeinek nyomában
Az angolszász filmipiar igazán kitett magáért a gallipoli centenárium kapcsán: a britek a haditudósítók szemszögéből igyekeztek feleleveníteni a csatát a Deadline Gallipoli című mozifilmben, az ausztrálok pedig a már ismertetett hétrészes tévésorozat mellett egy családi drámát is összehoztak, melynek Russel Crowe nemcsak főszereplője, hanem rendezője is.
Joshua Connor vízkutatással és kútásással foglalkozó ausztrál szakember, akinek egyszerű életét három fia halála árnyékolja be, akik Gallipolinál estek el ugyanazon a napon. Négy év telt el azóta, de felesége azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát. A férfi végül felkerekedik, hogy a fél világon átutazva eljusson az egykori csatatérre és meglelje, majd hazavihesse gyermekeik holttestét. Útja során megismeri az egykori ellenfél képviselőit, katonákat és civileket egyaránt, akik ugyanazokkal a démonokkal küzdenek, mint ő — de segítőkészebbek, mint azok a honfitársai, akik kizárólag a hivatalos utakat ismerik és legszívesebben hazapaterolnák őt...
Számomra nagyon érdekes volt a gallipoli témát végre a hátország szemével viszontlátni, méghozzá egyszerre ausztrál és török oldalról. Aki a blogon vagy másutt olvasott már erről, tudja, hogy a csata milyen fontos helyet kapott mindkét nemzet közemlékezetében, de az újjászülető — és még éveken át harcoló — Törökország történelmében is az első fejezetet jelentette. Nyugati filmhez képest meglepően sokat láthatunk ez utóbbiból, sőt, tulajdonképpen ez kapja az igazi hangsúlyt — a privát nyomozás helyszínéből adódóan persze ezen nem kell csodálkozni, mindenesetre dicséretes, hogy a forgatókönyv nem teszi egyoldalúvá a háború gyászát, sőt, érezhetően hozzá akar járulni a megbékéléshez, fokozatosan fellibbentve a fátylat "a másik oldal" veszteségeiről. Még ha kissé vázlatosnak is tűnhet mindennek a felvillantása, határozottan jót tett a szkriptnek.
A forgatókönyv technikai vonatkozásban azonban így sem lett tökéletes. Úgy is mondhatnám, túlzottan lendületes, ami nagy általánosságban nem lenne baj, ám érzésem szerint épp a kulcsmomentumokat kifejezetten sietve — már-már jelzésszerűen — letudják. Erre már rögtön a film elején láthatunk egy példát, de bántó, hogy még a zárójelenetnél is eljátszották ugyanezt. Egy-két kissé mesébe illő részlet is akad (leginkább mikor Connor forráskutató tehetsége egy más vonatkozásban jut szerephez), melyek, úgy hiszem, inkább a főhős kutatásának jelképes mivoltát erősítik, mindent egybevetve viszont ezek is ráerősítenek a drámai vonalra. Ezt aztán csak fokozzák a felvillanó csataképeknél, melyekben olyan realista részletekkel sem fukarkodtak, amiket még a hitelesnek mondott háborús alkotások is inkább megspórolnak. Így aztán megható, megrázó és szívet melengető képsorok váltják egymást, újra és újra megidézve a háború értelmetlen kegyetlenségét. Hálás alapanyag volt ez az itt debütáló rendezőnek...
Russel Crowe színészi játéka — mondhatom nyugodtan — nem okoz meglepetéseket, egyszerűen hozza a másutt már látott elszánt és megingathatatlan apa figuráját. Olga Kurylenko szerencsére nemcsak szépségével van jelen, hanem valóban drámai szerepet kapott, és ezt túlnyomórészt ki is tudta használni. A legfőbb török karakter alakítója, Jilmaz Erdogan pedig már arckifejezéseivel hitelesen adja vissza a háborúban megfáradt, de eltökélt és szimpatikus hazafit. Róla érdemes annyit megjegyezni, hogy hazájában forgatókönyv- és drámaíróként is dolgozik.
A David Hirschfelder-féle filmzene amolyan átlagos, de meg kell említenem, összhatását jelentősen rontja egy-két oda nem illő, túlzottan is modern dallam, hogy a végefőcímben hallható dalt (Kris Fogelmark: Love Was My Alibi) ne is említsem. Ezzel szemben a fényképezés és a vágás egyszerűen kitűnő, ami már csak az isztambuli és a tengerparti helyszínek miatt is örvendetes, de az egykori csatatér felelevenítésénél is ügyeltek a részletekre. Az operatőr mellesleg a nemrég elhunyt Andrew Lesnie volt, akinek nevéhez A gyűrűk ura-filmek és a Hobbit-trilógia is kapcsolódik.
Bár a gallipoli csata minálunk nyilván nem annyira közismert (ezen a tényen az elmúlt hetekben kiposztolt cikkeimmel igyekszem változtatni), emberi drámaként bizonyára itthon is arathatna valamicske sikert, ahogy annak idején a sok szempontból hasonló Hosszú jegyesség. A magyar premier időpontja július 30.
Köszönetet mondok Bálnalovas és Chaoyang nevű olvasóimnak,
akik felhívták figyelmemet erre a filmre.
Gallipoli más nézőpontból.
Értékelés: 8/10
A forráskutató (The Water Diviner)
Seven West Media 2014
Háborús dráma (115 perc)
Rendező: Russel Crowe
Főszereplők: Russel Crowe, Olga Kurylenko, Jilmaz Erdogan
Zene: David Hirschfelder