Egy újabb poloskavadászat

Az Alien-regények gyűjtését már évekkel ezelőtt feladtam, és erre jó okom volt, nevezetesen az, hogy az elmúlt másfél évtizedben még az átlagos szintet is képtelenek voltak sokszor megugrani a szerzők. Sajnos az újabb filmekről is ez a véleményem. Úgy látom, már rég a szélre bízták az egész Alien-franchise sorsát, és bár időnként akad olyan író, szerkesztő, rendező vagy játékfejlesztő stúdió, akik elkötelezettséggel nyúlnak a témához, és vannak jó ötleteik, nagyon érződik, hogy nem felügyelte senki ezt az univerzumot évtizedeken át. Ez nemcsak az egységesség hiányán, hanem a színvonaltalanságon is meglátszik – bár azt is be kell ismernünk, hogy nehéz új színt vinni egy olyan alapsztoriba, ahol az igazi nagy durranást már az első két mozifilmben elhasználták, a közönség egy része viszont újra és újra szeretné átélni ugyanazt a borzongást (de hiába). 

Az Életre halál azonban kivételt képezett számomra a Szukits által prezentált újabb Alien-könyvek között. Ezúttal nem regényt, hanem novelláskötetet kapunk, több rövid történettel. Ez a fajta megközelítés a Star Wars-könyvek terén kiválóan bevált (utalhatnék itt ismét egy régi kedvencemre), és tulajdonképpen meglepő, hogy az alienek témájában csak nemrég jutott eszébe valakinek, hogy hasonlót itt is el lehetne sütni… A főszereplők többsége a szóban forgó univerzum talán legnépszerűbb szereplői, a gyarmati tengerészgyalogosok közül kerül ki, bár mellettük néhány, szintén a terepmunkában jeleskedő egyéb karaktert is felvonultatnak. Hogy érdekesebb legyen, szerepeltetnek itt ismeretlen arcokat, de régi ismerősök is beköszönnek, például a Bishop android, Carter Burke, Hicks vagy Dietrich. A helyszínek terén is megvan a változatosság, időnként ismert helyszíneken járunk, máskor teljesen új planétákra jutunk el.  

A tizenöt, általában huszonegynéhány oldalas novella nem meglepő módon változó színvonalat képvisel. Szerintem a legjobbak sem emelkednek az átlagos szint fölé, a gyengébbek pedig kifejezetlen sótlanok vagy sablonosak. Bár részben a már ismert alienes szerzőkre (például Tim Lebbonra és Yvonne Navarróra) bízták a dolgot, ugyanazt kell mondanom, amit nemrég egy újabb Star Wars-antológia kapcsán, nevezetesen, hogy egy lelkesebb rajongó is hozta volna ezt a minőséget, ha lehetőséget kapott volna rá. Bár a borító tanúsága szerint volt egy szerkesztője a projektnek, bizonyos Jonathan Maberry, vagy nem erőltette meg magát, vagy eleve teljes szabadságot akart biztosítani az íróknak (ez például ott is szembejött, amikor az egyik film egy kivágott jelenetének cselekményét megváltoztatták – kár volt). A könyv nem igazán építi tovább az amúgy is zilált Alien-univerzumot, jelentős újdonságokat nem tálal, és a tengerészgyalogosokra se fogunk másképpen gondolni ezután. Plusz továbbra is dominál többek között az a fajta megközelítés, ami a hipermodern jövőt elképzelve már harminc évvel ezelőtt is kimondottan ódivatú volt: arra gondolok, hogy egy ismeretlen, de potenciálisan piszkosul veszélyes helyre miért küldenek drága pénzen kiképzett katonákat, amikor legalább a felderítést simán rá lehetne bízni néhány távirányítású drónra. A válasz erre persze az, hogy mert az úgy nem lenne izgalmas… Az egyéb technikai megoldások kapcsán is elvárható lenne némi egységesítés. Például a szöveg szerint wi-fi és erős fényre automatikusan sötétedő vizor már létezik, de a kézben tartható mozgásérzékelőn még mindig képtelenek túllépni, és harcosaink nem kaphatnak helyette sisakba épített vagy fegyverre felcsatolható szenzort. 

Szerencsére pozitív benyomások is értek, bár nem sok. A változatosságot például javítja, hogy nem mindenütt a filmekből ismerős idegenek az ellenfelek, feltűnnek itt másféle lények is. Ugyanakkor, kihasználva az alienek mindenhez alkalmazkodni képes szaporodási képességét, olyan mutáns szörnyek is felbukkannak az egyik sztoriban, amit elképzelni is hajmeresztő, nemhogy a valóságban látni. A hagyományos történetmesélés mellett aztán ott van például a Huszonkettedik epizód című darab, amely az M-41 karabély történetét meséli el, lényegében egy dokumentumfilm-sorozat részének szöveges átirataként, amelyben természetesen veteránok is nyilatkoznak a fegyverről. Ugyancsak érdekes az a novella, amely az idegenek szemszögéből íródott, bár hátast dobni ettől se fog senki... 

A kiadás kapcsán is vannak hozzászólásaim. Először is nem értem, hogy a főszereplők ismeretében miért nem lehetett a borítófestményen kivételesen legalább egy-két tengerészgyalogost szerepeltetni – ehelyett kapunk egy jól felismerhető, de sablonos idegent, aki mellé simán odafért volna néhány emberi figura. A magyar változat kapcsán a szokásos apróságokat említhetném: az angolszász mértékegységek egy-két kivétellel megint dominálnak, és elírásokat, illetve gyengébb fordítási megoldásokat is találtam a szövegben. Ja, és egy tartalomjegyzék behelyezése egy novelláskötet esetében nagyon kedves gesztus lenne, míg a szennycímoldalat a sorozat egyéb darabjainak címével megtölteni még mindig nagyon pórias megoldás. 

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de ez még mindig nagyon messze van attól a szinttől, amit valószínűleg már sosem fogunk megkapni Alien-vonalon. Viszont azt megemlíteném, hogy a nagy sikert aratott Alien Isolation című videójátékból nemrég készült regény már magyarul is kapható a Szukitsnál… 

Aliens: Életre halál
(Aliens: Bug Hunt)
Szerkesztette: Jonathan Maberry
Fordította: Szántai Zsolt
Szukits 2017
376 oldal