Ha a gonoszság ösvényére tévedsz...

Még a tavalyi Star Wars-könyvtermés keretében érkezett a Sötét tanítvány, mely — ahogy a borítón is olvasható — A klónok háborúja című animációs sorozat tervezett, de elkaszált epizódjain alapuló regény. És ez a tény fontos részlet, nemsokára kiderül, miért.

Javában tart a klónháború. Még mindig… Dooku gróf egyre brutálisabb módszerekkel él, így kiiktatása megint csak napirendre kerül a Jedi-tanácsban. Végül döntés születik: a grófot meg kell öletni, erre pedig Quinlan Vos, a közismerten individualista jedi-mester a legalkalmasabb, aki formabontó módon Assajj Ventresst próbálja megkörnyékezni partnerének. Az egykori sötét tanítvány ugyanis engesztelhetetlenül gyűlöli a szeparatista főparancsnokot, de ez nem jelenti azt, hogy ég a vágytól, hogy társuljon vele…

A történet központi eleme az a morális kérdés, hogy a jedik vajon magukra vállalhatnak-e vagy inkább kiszervezhetnek-e egy gyilkosságot a közjó érdekében. Noha elsőre ez teljesen jogos kérdés, a klónháborús viszonyok ismeretében némiképp túlzottnak tekintem az ezzel kapcsolatos erkölcsi aggályokat. Attól függetlenül ugyanis, hogy a jedik feladata a rend fenntartása és az ártatlanok védelme, lássuk be, a konfliktus már rég felülírta hagyományos szerepüket. Arról nem is beszélve, hogy kötelességük teljesítése közben — tetszik vagy nem, de — olykor ölniük is kell, mert a fénykard nemcsak védekezésre alkalmas, de vissza is lehet vele vágni. Szóval értem én az elvet, csak ez így kissé sántít, mert már régóta tudjuk, miféle módszerekkel dolgoznak a szeparatisták. Aztán ott van még az a tény is, hogy bár Dooku megölése a legfontosabb teendő, tiszta lelkű hőseink még akkor is csak foglyul ejtik őt, amikor módjuk volna arra, hogy végezzenek vele… És kitalálható, hogy ez a sötét nagyúr hány percet tölt fogságban, mielőtt kiszabadul. Értem én, a III. rész elejéig a grófnak nem eshet bántódása, de a történetvezetés hibáit ez nem tudja feledtetni.

Amúgy is sok helyen érződik, hogy egy animációs széria stílusában készült az alaptörténet, Christie Golden viszont csak ott tartotta magát a regényes történetmesélés ismérveihez, ahol úgy érezte, szükséges. Ez egyfelől nem biztos, hogy baj, hiszen a legendakör ismerői számára egyes dolgokat már nem kell taglalni, másfelől viszont olyan kulcsmomentumot is sikerült összecsapnia, mint a tanács határozata, mikor is eldöntik, Dookut meg kell öletni és kész. Ez a vita mindössze bő három oldalt ölel fel, ami megengedhetetlenül kevés (én is csak pislogtam, majd visszalapoztam, hogy innen hiányzik néhány lap, vagy mi?).

Hogy jót is mondjak, kétségkívül van valós érzelmi töltete Vos és Ventress kapcsolatának és a történet középső harmada valóban lekötött: az ő karakterfejlődésüket, illetve változásukat sikerült aláhúzni. Egyébként mindkettőjük picit másféle irányba indul, mint anno a Dark Horse-képregényekben, és a hozzászólások alapján ez nem minden rajongó számára elfogadható. Az akciódúsabb, illetve a humorosabb részek többsége is működik és összességében nem volt nehéz a fejezetek végeztével rögtön továbblapozni. Ettől függetlenül azonban csak egy átlagos könyvnek tartom a Sötét tanítványt, mely ezúttal Disneyék égisze alatt próbálja meglovagolni a nem Disneyék égisze alatt népszerűvé vált két főszereplő renoméját, egy érdekes és izgalmas vállalkozás keretei között picit átformálva a már ismert karakterek sorsát. Engem viszont továbbra sem sikerült meggyőzniük arról, hogy az új jogtulajdonosnál lapulnak igazán eredeti és előremutató ötletek, ha már regényekről van szó…


Star Wars: Sötét tanítvány
(Star Wars: Dark Disciple)
Írta: Christie Goldie
Fordította: Oszlánszky Zsolt és Szente Mihály
Szukits 2015
340 oldal