Kísért a múltad

Sean Penn kapcsán figyeltem fel erre a filmre, bár közelebbről megnézve azt is láttam már, hogy Pierre Morel volt a rendező. Ő az, aki az Elrabolva-trilógia első (és kétségkívül legjobb) részével tényleg letett valamit az asztalra — más kérdés, hogy a Párizsból szeretettel című szörnyűséget is neki köszönhettük, de ha már itt tartunk, elárulhatjuk, hogy operatőrként és segédrendezőként is villantott például a Jeanne d'Arc-ban vagy a 22 lövésben.

Jim Terrier az Afrikában dolgozó segélyszervezeteknek dolgozó szakember, akiről sokan nem tudják, hogy valójában jól képzett zsoldosként is ügyködik. Egy különösen érzékeny bérgyilkos küldetés után azonban Jimnek hirtelen ott kell hagynia a kontinenst, ráadásul kedvesét is kollégájára kell hagynia, hogy nyolc évvel később lássa csak őket viszont, amikor nem várt látogatókat kap. Az egykori gyilkosság kísért: valaki a halálát akarja, neki pedig ki kell derítenie, ki akarja őt eltenni láb alól.

Klisé klisé hátán... Ráadásul ez nem is az a fajta kliséhegy, ami működik. A drámaiság itt-ott felbuggyan, de nem tart ki; az akció arányaiban túl kevés, bár látványos és jól koreografált; az alapul szolgáló regényben szereplő társadalomkritika viszont kábé odáig tart, hogy az orrunk alá dugják, multinacionális cégek befolyásolják az afrikai kontinens gazdasági életét, hejj, de csúnya dolog is ez – aztán el is felejthetjük, mert itt amúgy nem erről lesz szó. Mindemellett a történetvezetés is összecsapott, egy-két helyen mintha felgyorsulna, mondván, nem kell ezt agyonragozni, a néző úgyis tudja, miről van itt szó... (Az meg végképp nem egyértelmű számomra, hogy a huszonegyedik században miért nem képes egy illegalitásba vonult zsoldos valamilyen módon felvenni a kapcsolatot a nővel, akit szeret, illetve a hölgy miért nem képes esetleg pár napra vagy hétre elszakadni a fekete kontinensről, hogy újra találkozhassanak.)

Konkrétan Sean Penn benne az egyetlen igazi pozitívum, mert ez a karakán szerep ugyanolyan jól áll neki, mint Liam Neesonnek a harcias apukáé, azzal a különbséggel, hogy jelen esetben a bűntudat és a múlt súlya kézzelfoghatóan jelen van, mi több, hősünknek kifejezetten jól áll. Ettől függetlenül persze ő se áll le egykönnyen, ha egyszer meglendíti az öklét, mert akkor aztán nincs kegyelem. Kigyúrt felsőtest, profi pusztakezes technikák és meggyőző fegyverhasználat: Pennt akcióhősként is lehet szeretni. Sajnos azonban hiába is keresnénk itt az övéhez hasonló szintű alakításokat. Még Javier Bardem figurája is lapos, hiába képes ezt a kispolgári mód kellemetlen hősszerelmest hitelesen tálalni. Rajta kívül egyetlen mellékszereplőre se tudtam felfigyelni, és Jasmine Trincára is csak azért, mert ő az egyetlen jelentős női karakter. A fényképezés és a vágás amúgy szépen sikerült, bár ezekért önmagában még nem ajánlanám a filmet, mert az összességében nem üti meg a mércét. A közönség nagyobb része szintén így gondolhatta, mivel a 40 milliós költségvetésnek még a felét se hozta vissza az alkotás. És még hozzátenném, azt sem értem, hogy a magyar forgalmazó miért nem volt képes kiizzadni magából egy épkézláb magyar címet, de most már mindegy. 

Felemás próbálkozás
Értékelés: 4/10

Gunman (The Gunman)
Canal+ 2015
Akció, dráma (115 perc)
Rendező: Pierre Morel
Főszereplők: Sean Penn, Javier Bardem
Zene: Marco Beltrami