Verlinden 1:15
Jól emlékszem, milyen érzés volt, mikor kezdő makettezőként először kezembe vehettem, majd hazavihettem egy aktuális Verlinden katalógust. 1991-et írtak, a belga cég termékei éppen csak feltűntek Magyarországon és szépen bontogatta szárnyát a magyar makettező társadalom is… Az ezt követő években ez az egy kiadvány — képanyaga folytán — nagyobb inspirációt jelentett nekem, mint bármilyen más szakirodalom (nem mintha került volna a kezembe túl sok szakirodalom). A benne található készletek közül már akkor szemet vetettem egy 120 millis, vietnami témájú figurára (eredeti nevén US Airborne GI Vietnam, n.466), mely a már tárgyalt őrmesterhez hasonlóan annyira tipikusan amerikai kiállású volt, hogy csak na. Most, csaknem negyedszázaddal később végre a vitrinemben tudhatom.
A készlet kidolgozása még mai szemmel is szép, bár tény, hogy manapság már magasabb a mérce. (Az biztos, hogy a Verlinden még mindig ad ki olyan figurákat, amik a nyomába sem érnek néhány régebbi művüknek, és ez az ő szégyenük. A lényeg, hogy mindig is nagyon hullámzó minőséget produkáltak figuráik terén.) Ettől függetlenül jó érzés kézbe venni és az alkatrészbontás is logikus. A részletek kapcsán azonban van néhány megjegyeznivalóm, itt ugyanis a faragó, illetve a szakirodalmat gyűjtő munkatárs láthatóan kissé összekavarodott. Ennek köszönhetően a figura felszerelésének összhatása kissé ellentmondásos, lévén, több vietnami időszak jegyeit is magán viseli.
Ez a zubbonyon és a szereléken érhető tetten. A zubbony mellső oldalából nem sokat látni, mivel a pántok jótékonyan eltakarják nagy részét, de azt kiszúrtam, hogy a mellzsebeknél picit csaltak: a ferde zsebek helyett vízszintesen felvarrtakat kapunk. Valószínűleg egy másik figura törzsét alakították át a mesterdarab készítésekor. A gombolás áttört, ez a korai dzsungelzubbonyok sajátja volt, később már fedett gombolású zsebfedő került rá. Én a látható gombokat (vagy inkább patenteket) levágtam (így valóban rejtett gombolásúnak tűnik), mivel ’67-68-as figurában gondolkodtam, és ez a változat akkorra már kikopott. (A nadrág szerencsére a késői változat, szintén fedett gombolással.) A kulacstokok megint csak a régebbi típust képviselik, melyet Vietnamban inkább a tengerészgyalogság használt: ezek még nem az ALICE-rendszernél is alkalmazott klipszek segítségével rögzülnek a derékszíjra, hanem kampóval (belt loop). Jól láthatóan lejjebb helyezkednek el, mint a modernebb változat, ráadásul a figura törzsén még bemarás is található, ami a pozicionálást segíti. Ha ragaszkodunk a késői verzióhoz, akkor ezeket tömítsük és helyezzük a kulacsokat feljebb. Én nagyvonalúan legyintettem egyet és inkább nem zargattam. Ami a többi részletet illeti: a dzsungelbakancs szép kidolgozású (szerencsére nem a más vietnami készleteknél használt tuskóláb); a fenékzsák az 1961-es kivitel; a tártokok, a kötszer-tok és maga a szerelék az 1956-os mintájú, még vászonból készült összeállítás; az M-7 bajonett is szép, s mivel a bal combon gyárilag ott a rögzítőzsinór helye, ezért zöld cérnával ezt is megjelenítettem. Egy M26-os repeszgránát és egy L-lámpa egészíti ki a felszerelést, illetve a törzsre ráöntve ott találunk két lőszertartó pántot is. A nyakba akasztott törölköző nagyon jellegzetes eleme volt a gyalogosok cuccának, de mivel nem akartam még többet eltakarni a figura mellkasából, most eltekintettem tőle. Az M-16-os hordszíját vékony kartonból vágtam és ragasztottam.
A törzs és a karok minimális tömítést igényeltek a ragasztás után. Az alapszín a Tamiya flakonos olívja volt, melyet első körben középszürkével szárazecseteltem, majd nagyon sötét barnával árnyékoltam. A szerelék is ezt az alapszínt kapta, de ügyeltem arra, hogy sötétebb és kekisebb összhatása legyen, így ezt picit másképp kezeltem a további fázis során. A málha egyes darabjait khaki drab színnel kezeltem. Vörösesbarna színt használtam a koszoláshoz: ezt a színt hígítva vittem fel a szükséges helyekre (lábszár, térd, bakancsok, ülep, illetve a szerelvény elemeinek alja), majd visszamostam. Ezt többször is eljátszottam.
A bőrfelületek a szokásos módon festettem, száradás után viszont barnával és sárszínnel mostam át, illetve foltoztam ezeket a területeket. A sisakot a fejjel egybeöntve kapjuk: a Mitchell-álcaminta megfestése a vártnál nehezebbnek bizonyult. A jellegzetes alapszínt nem tudtam pontosan kikeverni, mivel viszont bőven koszoltam ezt a részt is, nem izgat. A huzat leszorítópántja alatt látható cigisdobozt a Marlboro mintájára festettem.
A figurán nem található ráöntött jelvényimitáció, úgyhogy nyugodtan használhatjuk például a Verlinden vonatkozó matricakészletét (mely hagyományos vizes matricákat tartalmaz). Arra viszont ügyelnünk kell, hogy mindkét karnál erősen gyűrődik a ruha ujja, vagyis legyünk óvatosak. (Az amerikai felvarrók a valóságban általában merevebbek, vagyis ezek a gyűrődések picit eltúlzottnak tűnhetnek, ha mondjuk az 1. lovasságiak nagyméretű pajzsát tennénk oda — érdemes ilyen esetben esetleg csiszolgatni azon a részen.) Részben A szakasz című film hatására én a 25. gyaloghadosztály katonáját akartam elkészíteni. Mivel a Verlinden matricakészletében nincs ilyen jelvény, ezért lemértem az eredeti felvarrót, méretarányosan lekicsinyítettem számítógép segítségével és kinyomtattam. Picit előgyűrve ezt ragasztottam fel a bal vállra. Szándékosan a színes változatot használtam. Erről annyit, hogy a tompított, zöld-fekete egységjelvények bevezetése (hivatalosan 1966 júniusában, a gyakorlatban 1967-68 folyamán) után is léteztek olyan hadosztályok, melyek továbbra is büszkén viselték a színes változatokat gyakorló-egyenruhájukon, vagyis a harctéren, függetlenül attól, mennyire voltak rikítóak. Ilyen alakulat volt az 1. gyaloghadosztály vagy a 82. és 101. légideszant, mely utóbbi tagjai azért is ragaszkodtak a fekete-fehér-sárga vijjogó sashoz, mert vietnami ellenfeleik is félve tisztelték őket (és az elsőre nem túl meggyőző, de mindenképp kifejező becenévvel illették őket: „A katonák, akik csirkét hordanak a vállukon”). A fotók alapján mondhatom, hogy a 25-ösök nem ragaszkodtak ilyen elszántan a színes változathoz, én viszont mindenképp látványosabbnak tartom a „trópusi villám” (illetve az „elektromos eper”) ezen verzióját, úgyhogy ezt használtam fel. A mellzsebek felett hordott US Army szalagot és névcsíkot nem tettem fel, mivel lényegében láthatatlanok lennének. Rangjelzést sem helyeztem el, mivel a trópusi környezetben gyorsan elhordott zubbonyokra nem mindig került fel ilyesmi.
1967-68 körül a Vietnamban harcoló amerikai szárazföldi hadsereg alakulatai egyenruhában és felszerelésben már nem sokban tértek el: ezt az egyenruhát és felszerelést az összes gyalogos, légideszantos és lovassági alakulat viselte abban az időszakban, vagyis elrugaszkodva az eredeti készlet nevétől viszonylag nagy mozgástere van az építőnek, bár az apróbb részleteknek érdemes utánanézni (például a deszantosok sisakjának állszíja eltért a gyalogság által használttól). Ha viszont későbbi figurában gondolkodunk, akkor érdemes megvizsgálni az M67 szereléket, illetve megjegyezném, hogy ha tengerészgyalogost szeretnénk építeni, érdemes más készlethez nyúlni a nyilvánvaló különbségek miatt (náluk például jellegzetesebb volt a repeszmellény, továbbá a hadsereghez képest később vezették be az M56-os szerelvényt és az M-16-ost).
A megszokott fatalpzatot használtam. Először homokot ragasztottam rá, melyet vörösesbarna festékkel kezeltem, később pedig apró, tört faágakat, apró kéregdarabokat, továbbá töltényhüvelyeket (vagyis festett, majd kis darabokra vágott rotringhegyet) rögzítettem ide. Az egészet mattlakkal fújtam le. Szokás szerint amerikai mintájú dögcédula mutatja be a figurát.
Köszönetet mondok Dinónak a dögcéduláért.
