FILM: Sin City – Ölni tudnál érte
2014. szeptember 01. írta: Monty H.

FILM: Sin City – Ölni tudnál érte

Rég jártunk már itt...

Egyre csak jönnek-mennek a képregényhősből celluloidsztárrá előlépő karakterek, de Frank Miller kultikus képtörténetének 2005-ös, első feldolgozása óta nélkülöznünk kellett Sin City túlnyomórészt fekete-fehér figuráit. Időről időre hallhattunk ígéreteket meg pletykákat (például, hogy Mickey Rourke mennyire nem akarja megint eljátszani Marvot), de a régen várt folytatás csak ezen a nyáron érkezett meg, és nálam ez volt idén a legtürelmetlenebbül várt mozifilm.

a dame to kill for 1.jpg

Ahogy Miller egyes történetei több ponton összekapcsolódnak, úgy ennek a darabnak a három sztorija is, illetve nagyon fontos, hogy egyszerre előzménye és folytatása ez az első résznek. Így tehát megtudhatjuk, hogy Dwight hogyan és miért kapta új arcát, hogy Wallenquist maffiafőnök miért akarta átvenni a hatalmat az Óvárosban, vagy hogy Nancy hogyan akart bosszút állni Hartiganért. Van persze új karakterünk is, Johnny, a szerencsejátékos személyében, aki nem fél szembeszállni a város legnagyobb hatalmú emberével, ha elég nagy a tét… Márpedig egy ilyen játékban mindig nagy a tét.

a dame to kill for 2.jpg

A történetek a szokásos mederben terelgetik a szereplőket - a lényeg, hogy előbb-utóbb mindenki elbukik vagy legalábbis be kell mocskolnia a kezét, ez egy ilyen világ és kész. A dialógusok sajnos nem ütnek akkorát, mint az első részben, ami fájó, ahogy az is szemet szúrt, hogy a háromból két sztori eléggé lineáris… A filmet a karakterek, a hangulat és a látvány viszi el a vállán, ezek közül viszont kizárólag az első nyújthat – legalább részben – friss élményt. A vizuális megvalósítás nem tartogat meglepetéseket, nagyjából követi az első filmnél lefektetett módszereket, egy-két helyen persze felturbózva egy-egy apró újítással (ennél többet nem is nagyon várhattunk volna). A zene ezzel szemben érezhetően erőtlenebb. Tulajdonképpen csak ott éreztem igazán jelenlevőnek, ahol a korábbról ismerős dallamok csendültek fel. Mellesleg a zeneszerzők sem teljesen azonosak: Rodriguez mellett (aki ismét magára vállalta a fényképezés és a vágás feladatát) ezúttal Carl Thiel működött közre, aki többször is dolgozott már együtt a direktorral.

a dame to kill for 3.jpg

Látszik, hogy újfent törekedtek a karakteres színművészek szerepeltetésére. Így került képbe például az egyetlen jelenet erejéig feltűnő Ray Liotta (Betépve, Dumbó-hadművelet) vagy Christopher Lloyd (Vissza a jövőbe-trilógia). A visszatérő arcok terén nem nagyon van miről beszélni, jól elboldogultak most is. Az új játékosok között dicsérném Joseph Gordon-Levittet (Eredet, A sereg nem enged), aki Boothe-hoz hasonlóan egy sablonos szerepben is feltalálja magát, illetve Eva Green (Mennyei királyság, 300 - A birodalom hajnala) alakítását is meggyőzőnek találtam a gyönyörű és fokozottan veszélyes vampként. Bár eléggé egyértelmű karakterekről van szó (ami nagy általánosságban a legtöbb Miller-figuráról elmondható), a történet drámaisága folytán mégsem érezzük őket kétdimenziós papírmaséknak. Az viszont sajnálatos, hogy egyes színészeket nem láthatunk viszont régi szerepeikben, de ez ügyben már nincs mit tenni, hiszen például Michael Clarke Duncan (Manute) két évvel ezelőtt eltávozott az élők sorából, Devon Aoki (Miho) második terhessége miatt nem vállalhatta a szereplést, Michael Madsen pedig – bár eleinte úgy tűnt, hogy visszatér – valamiért mégsem bújhatott újra Bob, a kétszínű nyomozó bőrébe, illetve ballonkabátjába.

a dame to kill for 4.jpg

Egy szó mint száz, kijelenthetjük azt, ami amúgy is várható volt: az Ölni tudnál érte bizonyosan nem fog bankot robbantani és olyan kult-státuszra szert tenni, mint az eredeti film. Negatívumai ellenére nekem mindenesetre tetszett, és szerintem a Sin City-rajongók többségének be fog jönni, de kár tőle ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan élményt várni, mint az elsőtől. Külsőségekben nem hoz igazi újdonságokat, viszont a történet további részleteinek felfedése szépen bővíti a képet. Viszont nem tudom, mennyire lesz élvezetes mindazoknak, akik nem látták az előzményeket és a képregényt sem ismerik. Érdekes kérdés, de érzésem szerint az előző epizód alkalmasabb arra, hogy valakit magával rántson Sin City mélységeibe.

A magyar szinkronról ezúttal nem tudok véleményt mondani, mivel eredeti nyelven, 3D-ben néztem meg a filmet - Istennek hála, van olyan mozi, ahol angolul adják. A térhatás megint csak minimálisan érvényesült, ezért úgy vélem, a 2D-s változat is működik majd a többség számára.


Nem rossz folytatás, de újdonságok nélkül.
Értékelés: 8/10

Sin City – Ölni tudnál érte (Sin City - A Dame To Kill For)
Dimension 2014
Akció, krimi, dráma (102 perc)
Rendező: Robert Rodriguez, Frank Miller
Főszereplők: Eva Green, Mickey Rourke, Josh Brolin, Jessica Alba
Zene: Robert Rodriguez, Carl Thiel

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr706649315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.02. 07:01:22

:o az első pozitív írás, amit olvasok a filmmel kapcsolatban
süti beállítások módosítása