Ez a játék vérre megy

Az általam eddig bemutatott sportfilmek többségére igaz, hogy egyfajta romantikus, vagy épp heroikus felhangot használnak. Mert akárhogy is vesszük, szép dolog a sport, a győzelem és a csapatmunka, ez pedig nemcsak résztvevői oldalról mozgatja az embereket. Most azonban egy olyan alkotás következik, mely – Oliver Stone rendezőtől nem meglepő módon – kíméletlenül realista módon mutatja be az élsport árnyoldalát is, sőt, inkább erre fókuszál.

Tony D’Amato a Miami Cápák menedzsere egyszerre több fronton vív háborút: a pályán játékosai elismeréséért és az ő győzelmükért, a színfalak mögött a csapat tulajdonosával és a sajtóval, magánemberként pedig saját életkorával. Jack Rooney, a csapatkapitány eközben egy súlyos sérülésből lábadozik és aggódva figyeli, hogy helyét elfoglalja egy feltörekvő tehetség, Willie Beamen, akinek a fejébe is száll a hirtelen jött dicsőség. A csapat ambiciózus tulajdonosa, Christina Pagniacci eközben próbálja pénzügyi oldalról is megalapozni a folytatást a sport kegyetlen világában. Mindezek mellett azonban szerephez jut lényegében mindenki, akinek egy kicsi köze is van a pályán történtekhez: a csapatdokik, az edzők, a többi játékos, egy sportriporter vagy a családtagok. Stone tulajdonképpen színes-szagos tablót készített az amerikai futball világához.

Ebben a világban pedig sokszor valóban farkastörvények uralkodnak, ahol valakivel mindig küzdened kell a saját igazadért, a saját diadalodért. Az éppen befutó játékos is át kell, hogy gázoljon néhány csapattársán a szupersztársághoz vezető úton; a menedzsernek is el kell döntenie, hogy milyen mértékben hallgat a nála tapasztaltabb edző tanácsaira és mennyiben saját ösztöneire; a két csapatorvos sem mindig ugyanazon szempontok alapján végzi a munkáját... A film lerántja a leplet ezekről a műhelytitkokról, miközben a pálya embert próbáló légkörét is emberközelből dokumentálja.

A képi világ mindig a jelenet hangulatát tükrözve változik: a meccseket felépítő snittek például pörögnek, a kamerakezelés sokszor a játékosok vagy legalábbis a bíró nézőpontját követi. A videóklipeket idéző villámgyors vágás ilyenkor egyszerűen bedarálja a nézőt, és ahogy a történet kibontakozik, tényleg párhuzamot lehet vonni eközött és a pályán dulakodó fiatalemberek modern életstílusa között, míg a megfáradt Tony az esti iszogatás közben nosztalgiával gondol azokra az időkre, amikor még nem szakították meg a tévés közvetítést a kötelező reklámblokkokkal – ő képviseli tehát a másik oldalt, érettebb és idősebb résztvevőként.

A színészgárda enyhén szólva is nagy nevekkel van tele. Al Pacinót és Cameron Diazt nem kell bemutatni, de előkerül még Matthew Modine (Acéllövedék, Memphis Belle), LL Cool J (Háborgó mélység), Jamie Foxx (Bőrnyakúak, A királyság), Lauren Holly (Ford Fairlane kalandjai, A sárkány - Bruce Lee élete), Ann Margret (A cincinatti kölyök), Dennis Quaid (Pandorum, GI Joe) és James Woods (Salvador, Volt egyszer egy Amerika). Maga a rendező is felbukkan egy-egy snittben, mint sportriporter, de ezt a burkolt önszerepeltetést már megszokhattuk tőle.

Al Pacino meglehetősen élvezte az edző szerepet, mondván végre nem gengsztert vagy zsarut kell alakítania. Központi szerepe megkérdőjelezhetetlen ebben a drámában. A végső meccs előtti lelkesítő beszédét (mely egy igazi edző, Marty Schottenheimer szónoklatán alapszik) pedig azóta is sokan emlegetik, lásd a beszúrt videót.

Egyébként számos más híres színész szerepeltetése is megfontolásra került: Pacino szerepére például Robert De Niro és Clint Eastwood volt esélyes egy időben, de más karaktereknél Chris Tucker, Edward Burns, Cuba Gooding Jr. és David Duchovny neve is felmerült. Jim Caviezel és Tom Sizemore jelenetei pedig egyszerűen csak elvéreztek a vágóasztalon...

Az amerikai NFL (National Football League) amúgy nem volt hajlandó együttműködni a filmesekkel. Ezért használtak tehát fiktív csapatneveket és ezért nem az NFL stadionjaiban forgattak. Az Arena Football League ezzel szemben több játékossal is képviseltette magát a sportjelenetek felvételeinél. (Róluk annyit érdemes tudni, hogy fedett pályás amerikai focit űznek, amit kisebb pályán játszanak, ezért a játékmenet pörgősebb, mint a hagyományosnál.)

A magyar DVD-változat angol és magyar hangsávot, illetve ugyanilyen (néhol kissé hiányos) feliratokat tartalmaz. Extraként tálalnak egy előzetest, audiokommentárokat és különálló zenesávot. Dicsérném a magyar szinkront: bár jobban szeretem eredeti angol hanggal nézni az ilyen filmeket, harmadszorra – kíváncsiságból – átváltottam a hazaira. Nemcsak a magyar Al Pacino, vagyis Végvári Tamás hangja miatt tetszett így is. Tényleg igényes lett.

Erős sportfilm.
Értékelés: 8/10

Minden héten háború (Any Given Sunday)
Warner Bros. 1999
Sport, dráma (151 perc)
Rendező: Oliver Stone
Szereplők: Al Pacino, Dennis Quaid, Jamie Foxx
Zene: Richard Horowitz & Paul Kelly