Háború van, és neked lövésed sincs.
Az öböl-háborús filmek közül talán a legrealistább látásmódú munka az Anthony Swofford – nálunk is megjelent – azonos című visszaemlékezése nyomán készített Bőrnyakúak. Mindaz az az elégedettség és büszkeség, ami az amerikai közvéleményt a konfliktus után jellemezte, itt nehezen érhető tetten…
Tony Swofford egyike azoknak az átlagamerikai srácoknak, akik gyermekkoruk kísértetei elől menekültek a fegyveres erők kötelékébe. A kemény katonaélet azonban nem volt olyan lenyűgöző, amilyennek azt várta. Amikor azonban elkezdte a felderítő-mesterlövész kurzust, hirtelen magára talált. Az öböl-válság nyomán aztán az elsők között vezényelték őt Szaúd-Arábiába, ahol először a Sivatagi Pajzs hónapjait kellett átunatkoznia, majd végre először bevetésre indulhatott...
Swofford tárgyilagos cinizmussal meséli élményeit, a kiképzőtábor durvaságaitól a közel-keleti sivatag homokjáig. Benne van ebben minden a bajtársi kötelékektől kezdve a hűtlen barátnővel járó szorongásokig. A legelgondolkodtatóbb – és talán legmegrázóbb – elem mégis az öléssel kapcsolatos fejtegetések sora. A tengerészgyalogosok az alapkiképzés első napjától kezdve azt kell kántálják, hogy „Ölj! Ölj! Ölj!” – az újoncokat így próbálják minél gyorsabban hozzászoktatni ahhoz a gondolathoz, hogy eljön az idő, amikor el kell venniük valakinek az életét. A háború velejárója az ölés, különösen, ha valaki mesterlövész. Swofford pedig érezhetően erre a pillanatra vár, akkor is, amikor őrszolgálatot teljesít a sivatagi tábor szélén, és akkor is, amikor távcsövével végre célba vehet egy iraki tisztet…
„A fickó évekig használja a puskáját, majd háborúba indul. Utána leadja a puskát a fegyverraktárban, és azt hiszi, végzett a puskával. De akármit is tesz a kezével – egy nőt szeret, házat épít vagy a fia pelenkáját cseréli – a keze emlékezni fog a puskára és a hatalomra, amit a puska adott neki. A hideg tömegre, a vállba nyomódó tusra, a sátorvas izgató vonalára.
A puska szaga olyan, akár a nedves földé, ahonnan vétetett, mielőtt ebbe a hosszúkás formába öntötték és fröccsöntötték volna. És mikor kifogysz a lőszerből, és szerencsés vagy, mert az ellenség is akkor fogyott ki, a puskáddal csaphatsz oda, mintha furkósbot volna. És erre emlékszel: annyi különféle módon ölhetsz egy puskával.
Állítólag és a hagyomány szerint a mesterlövésznek egyetlen lőszerre van szüksége egy ellenséges katona semlegesítéséhez. De ez tévedés. A mesterlövésznek ezernyi lőszerre és ezernyi órányi gyakorlásra van szüksége hozzá, továbbá tapasztalt kiképzőkre, akik megmagyarázzák neki, miért nem sikerült ezer yardról tízcsentes lövécsoportot produkálnia. (A tízcentes lövéscsoport három olyan találat a céltáblán, amelyeket egy tízcentessel letakarhatsz.) Persze megvannak az indokok arra, miért nem vagy képes erre. Mondjuk a célkeresőd öttől nyolcig becsülte a szelet, de a szél valójában nyolctól tizenegyig volt. Vagy nem fújtad ki teljesen a levegőt a tüzelés előtt. Vagy félsz a puskádtól. A célkeresőd megadta a távolságot, de rosszul állítottad be az optikát. Vagy fáradt vagy. Vagy éppen hülye. Unatkozol. Rossz céllövő vagy. Előző este ittál. Előző este sokat ittál. Vagy aggódsz, hogy a nődet éppen keféli valaki odahaza, a kazalban, a sikátorban vagy egy hotelszobában. De ezek mind elfogadhatatlan indokok. Az ötcentes lövéscsoport néha még elmegy. Ha csak negyeddolláros csoportot tudsz, akkor halott vagy. Elvétetted a célpontot, de a célpont nem vétett el téged. Nem szabad elfelejtened, hogy mindig célpont vagy. Valaki meg akar ölni, és legalább annyira hajt, mint amennyire te. Ezért kell a tízcentes csoportot tudnod, olyan természetességgel, ahogy egykor édesanyád csecsét szoptad.”
A Bőrnyakúak azon ritka darabok közé tartozik, amely még úgyis képes lekötni a nézőt, hogy lényegében alig történik benne valami – egyesek szerint kifejezetten unalmas. Szerintem nem az. A katonaélet – bár sokszor igen egyhangú – meglehetősen drámai élethelyzeteket is hoz, és ezeket nagyon jól bemutatták. A forgatókönyv megírásánál is figyeltek arra, hogy a legtalálóbb részeket válogassák bele: ilyenek a gödörásás az olajesőben, a szétlőtt iraki járművek megtalálása, vagy a bajtársára fegyvert fogó – mert lassan bediliző – tengerészgyalogos esete… Így hát, valóban elmondható, hogy inkább dráma, mint háborús film.
A kamerakezelés kiváló, a Newman-féle filmzene (továbbá a beválogatott könnyűzenei számok) szintén. A színészek között felbukkan többek között Jamie Foxx (Minden héten háború, Törvénytisztelő állampolgár), Peter Sarsgaard (Elégia, Egy lányról) és Fenyő Iván (Szabadság, szerelem) is, akinek azonban sajnos nem sok szerep jutott a végső változatban, mivel legtöbb jelenetét kivágták.
A filmet a magyar mozikban is játszották, majd DVD-n is kiadták, magyar és angol hangsávval, illetve magyar, angol, dán, holland, finn, héber, norvég és svéd felirattal. Az extrák közt rendezői és írói audiókommentár, kimaradt jelenetek, alternatív képsorok és előzetes lapul. Végignézhetjük például a tengerészgyalogosokkal készült teljes interjút, ami azért érdekes, mert a Fenyő Ivánt mutató kivágott képsorok is helyet kaptak itt. A kihagyott jelenetek közül a legérdekesebb talán az alternatív nyitójelenet, ahol Tony nagybátyja tűnik fel a bejrúti amerikai kaszárnya elleni támadás utáni napon és a tengerészgyalogságról beszél kis unokaöccsének… Ezt tényleg kár volt kivágni a filmből.
A könyvváltozatot nálunk a Kelly Kiadó dobta piacra, még 2006-ban. Mivel angolul már olvastam, csak itt-ott belelapoztam, és annak alapján a fordítás minőségét kifogásolnám. Ettől függetlenül nagy szó, hogy magyarul is megjelent, kár, hogy a témába vágó egyéb köteteket rendre elfelejtik megjelentetni…
Életszagú katonamemoár.
Értékelés: 10/10
Bőrnyakúak (Jarhead)
Universal 2005
Háborús dráma (118 perc)
Rendező: Sam Mendes
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Peter Sarsgaard, Jamie Foxx
Zene: Thomas Newman