KÖNYV: Star Wars: Halálosztag (Joe Schreiber)
2012. április 06. írta: Monty H.

KÖNYV: Star Wars: Halálosztag (Joe Schreiber)

Az űrben senki nem hallja a sikolyodat

Amikor egy-két éve bejelentették, hogy készül az első Star Wars-horrorregény, a rajongók igencsak meglepődtek, de azt hiszem, inkább pozitívan. Ez az univerzum egy ideig arról volt híres, hogy a fiatalok számára is mindenképp emészthető volt - a mozifilmek feltétlenül ezt a vonalat erősítették, de aztán lassanként eljutottunk odáig, hogy Anakin Skywalker megcsonkítása a III. részben már igencsak brutálisra sikerült, s a könyvekben is egyre-másra történtek véresebb események... A nyomtatott művek terén amúgy is jó rég megtörtént már a kettéválás, hiszen léteznek kifejezetten gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló Star Wars-kötetek. Ezek után a LucasBooks egy-két szakembere úgy gondolta, érdemes lenne valami mással próbálkozni...

Felfogadták hát Joe Schreibert, aki korábban már több horrorhoz is adta a nevét és lelkesen elvállalta a feladatot. Az eredeti címén Death Troopers című regény végül 2010 őszén jelent meg angolul, és újabb jó pont a Szukitsnak, hogy viszonylag hamar, néhány héttel ezelőtt világot látott a magyar nyelvű változat is.

Birodalmi börtönhajó halad az Ismeretlen Régiókon át, fedélzetén mindenféle kétes egzisztencia, őrök és elítéltek, emberi és nem emberi lények sokasága. Egy hajtómű-meghibásodás miatt azonban kénytelenek megállni. Szerencsére a műszerek egy elhagyott csillagrombolót jeleznek a közelben, így egy kis létszámú csapat átszáll, hogy használható alkatrészeket keressenek rajta. A visszatérők azonban kíméletlen betegséget hurcolnak vissza magukkal, mely futótűzszerűen fertőzi meg az utasokat... 

A kötet vegyes benyomásokkal szolgált. Az alapötletet megfelelőnek tartom, és a karakterábrázolás is kielégítő, az azonban érződik, hogy a szerző gyorsan rá akart térni a konfliktusra és abban lelte igazi örömét, nem az előkészítésben. Ha további 50 oldalt rászánt volna az utóbbira, szerintem sokkal jobb lehetett volna a végtermék. Ott van aztán Han Solo és Csubakka szerepeltetése, melyre eleinte azt mondtam volna, hogy belefér - a gond, hogy az olvasó biztos lehet benne, hogy ők legalább túlélik, a többi szereplőért viszont nem biztos, hogy nagyon izgul... A leglényegesebb mégis az a tény, hogy azokat, akik eleve horror-rajongóként veszik kézbe a Halálosztagot, valószínűleg nem éri majd meglepetés, a történet ugyanis nagyban hasonlít a horror műfajának egyik legizmosabb - és mára talán kissé túlragozott, mondhatni unalmassá fajuló - alfajára, melyet most szándékosan nem nevezek meg. Ettől függetlenül tűrhető kis olvasmány, csak csodát ne várjunk tőle. 

Schreiber egyébként nem sokkal ezen kötet után megírta az előzményeket a Red Harvest című regényben. Ez még nem jelent meg nálunk, de ha a Szukits ilyen dicséretre méltó ütemben végzi a vonatkozó művek kiadását, nemsokára talán ezt is megvásárolhatjuk. 

Star Wars: Halálosztag (Star Wars: Death Troopers)
Írta: Joe Schreiber
Fordította: Szente Mihály
Szukits 2012
270 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr414350655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása