SOROZAT: Star Wars: A klónok háborúja
2012. március 13. írta: Monty H.

SOROZAT: Star Wars: A klónok háborúja

Háború a galaxisért

Bár a 2008 őszén bemutatott klónháborús mozifilmről az elsők között írtam, az ezt követő tévésorozatra igen nehezen vettem rá magam – akik olvasták a vonatkozó cikket, sejthetik, hogy miért. Végül azonban megkezdtem az egyes évadok beszerzését és lassanként, majd egyre gyorsabb ütemben végig is néztem az egyes epizódokat. Nos, most már nyugodtan kijelenthetem, szerintem is volt értelme belevágni…

A Star Wars-legendakör történelmének döntő jelentőségű eseménysora a klónháború, melyet számos vonatkozó regény, képregény, rajzfilm, sőt videójáték mutat be. Ennek fényében többen nem is értették, hogy egy újhullámos animációs sorozathoz miért választották újra éppen ezt a témát, és miért hagyták a két trilógiát összekötő történeteket a majdani élőszereplős szériára (melynek premierjére a fenti széria, illetve a mozifilmek 3D-s változatának megjelenése miatt ki tudja, mikor kerül sor). Ezen persze most már kár lenne vitatkozni, főleg, hogy A klónok háborúja összességben jól teljesít és épp a negyedik évadnál tart, mi több, ötödik is várható.

Ha annak idején a Cartoon Network klónháborús rajzfilmsorozata képes volt 3-6 perces részecskékkel is sikert aratni, akkor a bő húszperces játékidő itt már igazán fejedelminek mondható – az is, egy-egy epizód eseményeinek bemutatásához tökéletesen elegendő. Időnként persze a cselekmény széthúzódik több részre is, például a Ryloth felmentéséért folyó hadjárat története esetén. Az egyes sztorik jellegük alapján igen széles skálán mozognak, így számos helyszín és szereplő előkerül, s a hagyományosabb, bolygókért folyó összecsapások mellett a háború diszkrétebb történéseit is megismerhetjük: kémkedés, diplomáciai ügyeskedések, szabotázs, és így tovább. A változatosságra nem lehet panasz, bár tény, hogy bizonyos részek forgatókönyve kiváló, míg másoké kifejezetten gyengécske – ez nyilván ízlés és életkor kérdése is. Szerencsére a hangulatot is sikerült kellően variálni: van, ahol Jar Jar Binks bohóckodása egyértelműen a gyereknézőket célozza meg, míg másutt Grievous tábornok komor jelenléte valószínűleg az idősebb rajongóknak jön be.

Minden egyes epizód főcíme után egy rövid bölcsesség olvasható, mely szegről-végről összefüggésbe hozható az adott részben történtekkel. (Ezeket egyébként a forgatókönyvírók eszelik ki, de sokszor változtatni kell őket, mire a munka végére érnek.) Ez az apró részlet máris komolyabb hangulatot ad az egész szériának, bár sajnálatra méltó, hogy az epizódok címe egyszer sem tűnik fel a játékidő alatt, ami egyrészt furcsa, másrészt nem is praktikus (elvégre ki látott olyan sorozatot, ahol a részeket csak a történet alapján lehet beazonosítani?).

Az első és második évad DVD-változata már magyarul is megjelent, rajtuk a magyar szinkron. Én mind az első, mind a második szezon esetében az angol verziókat szereztem be, amelyeken 5.1-es angol, spanyol és német hangsávot, illetve feliratot találunk. Több epizódnak még a bővített változatát is mellékelték. A lemezeken huszonkét rövidfilm mutatja be 6-8 percben egy-egy rész érdekességeit, illetve készítésének folyamatát. (Külön öröm, hogy az extrákhoz is megkapjuk a fenti nyelveken olvasható feliratokat.) A díszdobozos verziókhoz mellékelt 68 oldalas füzetkék, melyek gyűjtői szemmel nézve is komoly értéket képviselnek, számos koncepciós ábrát és látványtervet tartalmaznak.


Váltakozó színvonalú, de mindenképp figyelemreméltó sorozat.
Értékelés: 8/10

A klónok háborúja (Star Wars: The Clone Wars)
LucasFilm 2009-2010
Sci-fi kalandsorozat (részenként kb. 20 perc)
Rendező: Dave Filoni
Zene: Kevin Kin
er

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr74211760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2012.03.13. 12:50:56

A korábban általam is nagyra tartott, lényegében hagyományos animációval készült sorozat nekem is nagyon tetszett. Ötletes, lendületes és jól megvalósított volt egy másik klasszis a Szamuráj Jack alkotóitól. Szerintem egyenesen mérföldekkel verte a gondos megvalósítás és kreativítás tekintetében Lucas pazar módon elcseszett új trilógiáját :)

Ennyit az előzményekről, viszont az amiről Monty fent is ír már egyáltalán nem ugyanaz az animációs-sorozat mint az első volt.

Először is elvileg gyerekeknek szól, legalábbis az ilyen igénytelen Lego-figurákat teremtő megvalósítás csak nekik tetszhet (6 éves kor alatt), maga a történet viszont felnőtt. Csatákkal, ármánnyal, összecsapással. Nem mintha ezek jól lennének megvalósítva, tehát lényegében ennek a mostani sorozatnak a technikai megvalósítása finoman szólva taszító és célközönségére nézve teljesen felesleges.

A másik dolog, hogy az egész történetében is erőltetett, nem 20 perc tömény gyönyör egy sci-fi lovagtörténet keretein belül, hanem 20 perc izzadság, hogy hol keverjenek bele valami cseppet sem váratlan, cseppet sem érdekes látványosságot a papírmásé karakterek megmozgatására.

Ez az új animációs stílus (ami förtelmes) és történetkezelés (ami lapos és siralmas) pedig immár méltó Lucas előzményfilmjeihez. Az igazi Star Wars rajongók legfeljebb sírni tudnak rajta, és nem örömkönnyeket!

Nem ajánlom senkinek, halál komolyan, ha eredeti SW-rajongó vagy, vagy megkedvelted az első tényleg jó animációt bele ne nézz ebbe, mert megbánod. Egy sci-fi szerető ember számára olyan mintha mérget csepegtetnének a szemébe :(

Monty az értékelésed ezúttal fájt, míg a Baljós Árnyak 3D elnéző kritikáját amolyan rajongói téveszmének tudtam be, most már ezt olvasva azt hiszem SW esetében hajlamos vagy a vakságra :)

Nem nagy baj persze, mert könnyen gyógyítható jobb dolgok megnézésével :D

Monty H. 2012.03.14. 13:41:36

@symor: Az tény, hogy rajongóként állok oda egy ilyen kritika elé, de ha elolvastad - márpedig el - az írást, láthatod, hogy a negatívumokat is igyekszem megragadni. Mindennek ellenére érzem úgy, hogy a sorozat összességében nem olyan rossz, bár az is tény, hogy nem fogom sokszor végignézni - bár egyes epizódjait többször is végigbámultam. Egyébként nem tudom, te hány részt láttál belőle és melyik szériából - azt mondják, a harmadik szezon egy-két epizódja tényleg csapnivaló.

A történetkezeléssel kapcsolatos gondodat leírhatnád, mert kíváncsi lennék rá.

A csaták megvalósítása: erre azt mondanám, hogy változó a színvonal. Ha neked egyetlenegy összecsapás sem tetszett, lehet, hogy nem a technikai megvalósítással van a baj...

Hidd el, én is szívesebben látnék élőszereplős sorozatot, esetleg egy olyan animációs szériát, ami legalább olyan remek, mint a The Old Republic három előzetese volt, de matinésorozat szintjén azért ez nem olyan rossz. Szerintem...

Az említett előzetesek (nézd meg, ha még nem láttad):
www.youtube.com/watch?v=l1KM3E0emjg

symor 2012.03.14. 20:16:31

Bele-belenéztem igazából, szóval inkább láttam valamennyit az eddigi évadokból, mintsem koherensen végigszenvedtem volna az összeset :)

Történetkezelés: Anakin szenved, felszívja magát, Obi Wan csóválja a fejét, Yoda mond pár átlátszó bölcsességet, suhog a fénykard, villódznak a sugárnyalábok legyőzik az újabb és újabb ellent (többlábú, sokszínű karaktertelen gumilényt). És ez ismétlődik epizódról epizódra. Hol van ebben a régi saga lelke, annak sugallata, hogy egy legenda építi önmagát. Az SW itt olyan mint egy közepesnél rosszabb Start trek epizód animálva.

A csaták jók lennének, de mint írtak a figurák grafikája borzalmas, tehát rossz nézni a Legók-harcát.

Ez egy rossz sorozat, kisgyerekeknek túl bonyolult, erőszakos nagyobbaknak egyszerűen gyenge az egész.

Lehetne ezt jól csinálni, kicsit hagyományosabb animációval (olcsóbb is lenne!) és átgondolva azt hogy kinek, mit akarnak nyújtani vele.

Az élőszereplős sorozatban van fantázia, de annál remélem Lucas csak producer lesz és nem mindent behálózó kreatíva. Az esély megvan viszont arra is, hogy akkora pofára esést produkál majd, mint Spielberg a Terra Novával.

Monty H. 2012.03.16. 11:28:08

@symor: Nézd, én végignéztem az egészet, ez alapján írtam, amit írtam. Összességében sokszínű: sokféle történet, sokféle szereplő, sokféle helyszín.

A történetkezelés erőltetettnek hathat, de ne feledjük, most is haladunk egy már lefektetett III. rész felé: Anakin valóban szenved például, Yoda meg - valljuk be - már a II. részben is csak önmagát ismételgette (leszámítva a fénykardpárbajt Dookuval). Itt és most nem a legenda építi önmagát, hanem az újabb rajongókat etetik be, akik most 5-10 évesek. Az, hogy gyerekeknek túl bonyolult, szerintem azért nem igaz, mert lényegében minden rész (néha esetleg három összefüggő) más és más: van, ahol megy a csihi-puhi, van, ahol áskálódnak és kémkednek, de azért a legifjabbak is megértik - úgy számítom - minden másodikat vagy harmadikat. Addig meg gyönyörködnek abban a grafikában, ami szerintem is sokszor ronda, de hogy ez a jobb csatajeleneteket miért zavarja, azt nem tudom.... Ez nyilván ízlés kérdése.

A gondom inkább az, hogy ez most olyan jól megy, hogy még évekig elhúzódhat, amikor már lényegében mindenki arra vár, hogy Lucas bejelentse, lesz: a) élőszereplős széria b) lesz új mozifilm c) normális animált sorozat :-)

symor 2012.03.16. 20:19:41

Tudod mit, hiszek neked.

Elhiszem, hogy valaki jónak találhatja a sorozatot.

Nekem azonban ez még mindig a régi trilógia megcsúfolása, ami csak arra szolgál, hogy egy újabb nézőgenerációra erőltessék rá az egészet, ráadásul teljesen lebutított formában (nem mintha az eredeti SW egy Bergman-attitűd lett volna, csak ahhoz képest is, sajnos :( ).

Emiatt én jó szívvel nem is tudom ajánlani senkinek, se gyereknek, se kicsit felnőttebbnek ezt a sorozatot. Egyébként az előzményfilmekről született lesújtó véleményem ebbe persze nem kicsit beleszólhat :).

Ha valaha lesz élőszereplős sorozat azt egy Lucasnál sokkal tehetségesebb showrunner-nek kell megoldania. Ilyen nem sok van jelenleg sci-fi vonalon a szakmában. Talán kettőt tudok mondani, akik miatt teljesen felpörögne a várakozásom:

1. Joss Whedon (Firefly, Buffy)
2. Ronald D. Moore (Battlestar Galactica)

Monty H. 2012.03.18. 19:27:03

@symor: Az újabb generációk beetetésével kapcsolatban igazad van, de már az I. rész óta ez megy, lássuk be. Én is jobb szerettem a klasszikus trilógiát, de az a súlyos, hogy a széria meglepően népszerű lett és továbbra is az. És persze a mai közönségre is rá lehet mondani, hogy igénytelenebb, mint régen (szerintem az, mivel sokkal több szemetet megetetnek vele).

Ami az egész tévés cuccot illeti, én eleve nem értettem egyet Lucasszal abban, hogy a tévé át fogja venni a mozi szerepét is. Ha pedig mégis, a Star Warsnak pont ebbe nem kéne bekapcsolódnia (mármint nem kellett volna). Az élőszereplős széria helyett ezért is támogatnám inkább az újabb mozifilmeket. Nem mintha számítanék... :-)
süti beállítások módosítása