FILM: Csillagok háborúja: A klónok háborúja
2008. október 07. írta: Monty H.

FILM: Csillagok háborúja: A klónok háborúja

A Csillagok háborúja jövője?

A Csillagok háborúja régi kedvenceim közé tartozik. Nem tartozom azok közé, akik megszállottan vetik rá magukat mindenre és bármire, amin Star Wars-logo fénylik, de tény, hogy figyelek a fejleményekre, a hatodik nagyjátékfilm elkészülte után is. Jelenleg pedig itt tartunk…

 

 

A Lucasfilmnél 2007-ben már egyre több nyilatkozat került napvilágra a legendakör filmes folytatásaival kapcsolatban. Ígértek egy élőszereplős sorozatot (ennek premierjére jelen állás szerint 2009 őszén kerül sor), előtte pedig egy animációs szériát – ennek bevezető filmje került most a magyar mozikba. George Lucas szerint a moziról fokozatosan áttevődik a hangsúly a televízióra, s ezért (is) próbálják a Csillagok háborúja világát sorozatok epizódjaival adagolni a jövőben. Ha engem kérdeznek, nem tetszik az ötlet. A tévé szerintem még nagyon sokáig nem kaphat olyan szerepet, mint a mozi. Az igazán értékes és jelentős filmalkotásokat mindig is a mozik hozták, a tévé pedig kezdettől fogva magán hordozta a (lényegében) ingyenes szórakoztatás bélyegét. Egyszerűen degradáló, ha valaki a Csillagok háborúja renoméját az otthoni képernyőkön át próbálja fenntartani. Szerintem. De ezt majd eldönti az idő, mint sok minden mást.

 

Térjünk vissza az új filmre. Több mint egy éve már, hogy megérkeztek az első képek, így a rajongók nagy része már tűkön ülve várta, hogy most először animációs tálalásban láthassák viszont jól ismert hőseinket, a II. és III. rész között dúló klónháborúk csatái közepette. A majdan húszperces epizódokat hozó sorozatot egy kilencvenperces összefüggő történet vezeti be. Az egyik legfontosabb kérdés persze, hogy működik-e a Star Wars animációs filmként?

Apró kitérőt téve felidézném a pár évvel ezelőtt a Cartoon Networkön sugárzott klónháborús rajzfilmet (lásd az alábbi képet), melyet Gendy Tartakovsky neve fémjelzett. A kissé karikaturista grafikával megáldott sorozat, melyet DVD-n kétrészes filmként is kiadtak (kár, hogy nálunk nem), véleményem szerint rajzfilmes jellege ellenére is meglepően jól működött. Ezek után úgy éreztem, esélyt lehet adni az animációs változatnak is.

A történetről röviden csak annyit, hogy javában folyik a klónháború. A szeparatisták nagy erőkkel támadnak minden fronton, s Anakin Skywalker, valamint Kenobi mester szokás szerint a kellős közepén találják magukat - kiegészülve egy Ashoka nevű ifjú tanítvánnyal, aki a Tanács döntése szerint Anakin padavanja lesz. Mindeközben a két fél azon mesterkedik, hogy megnyerje magának Jabbát, a huttot. Hőseinknek jut a megtisztelő feladat, hogy a Köztársaság oldalára állítsák, azzal, hogy visszaszerzik elrabolt kicsinyét...

Nos, az új film látványvilága – a színek, a hátterek, a hangulat – még megtenné, de a gülüszemű, és esetenként túlságosan is torz arcokat (Palpatine képe álmomban se jöjjön elő) nehéz feledni… Ez azonban még olyan dolog, amit meg lehet szokni, elvégre akad manapság elég a hasonló jellegű alkotásokból. Nagyobb baj, hogy a történetvezetés egyszerűen gyermeteg, a párbeszédek pedig nem egyszer szájbarágósak – mindezt azért, hogy a gyereknézők se vesszenek el a történetben.

Volt szerencsém a szinkronizált változatot megnézni. Nos, a magyar szinkron már megint nem jött be. Az egy dolog, hogy a két női főszereplő hangját ugyanaz a színésznő adja, de a fordítás több helyen suta vagy félremegy. A Skywalker név gúnyoros változata (eredetiben talán Skyguy vagy Skyboy lehetett) egyszerűen gagyi „Skysrác”-ként. A „gunship” (itt legjobban talán ágyúnaszádként lehetne fordítani) meg póriasan „löveghajó” – ez az a bizonyos nehézfegyverzetű csapatszállító naszád, amivel a II. rész vége felé megérkeznek a klónharcosok a geonosisi arénába. Azt viszont megköszönöm, hogy legalább következetes módon a már ismert magyar szinkronhangokkal találkozunk (nem úgy, mint az eredeti amerikai változatban).

Röviden és tömören, a film és a majdani sorozat elsőrendű célja valószínűleg a mostani fiatal generáció megnyerése. Azokról van szó, akik nem moziban látták vagy fogják látni a nagyjátékfilmeket. Nekik talán tetszeni fog. De mindenkit emlékeztetnék, hogy eddig is meg lehetett oldani, hogy a Csillagok háborúja minden korosztály tetszését elnyerje – ezek után nem értem, miért kellett ennyire gagyira fogni. Azt viszont értem, miért augusztus közepén került sor az amerikai premierre. A film nem hozott komoly sikert, és az uborkaszezon jó kifogás lehet erre is. Nem. Ez a tévésorozat szerintem nem működik a moziban. És ha később mégis nagy siker lesz, ezt nem a mozis megjelenésnek köszönheti majd.

A film megjelenésével nagyjából egy időben megjelent magyarul is a könyvváltozat,
Karen Traviss tollából. Erről a könyv rovatban olvasható egy kritika.


Gyermeteg animációs porhintés Star Wars-logóval. Kár érte.
Értékelés: 5/10
 
Star Wars: The Clone Wars (A klónok háborúja)
Lucasfilm 2008
Animációs film (92 perc)
Rendező: Dave Filoni
Szereplők:  mind rajzolt
Zene: Kevin Kiner

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr83701802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása