Academy 1:72

A meglehetősen szokatlan vonalvezetésű tankvadász dög régóta kísértett már, de a modern repülők makettjeire valamiért csak mostanában startoltam rá. Az bizonyos, hogy a Transformers című film sivatagi jelenete sokat segített abban, hogy végül bespájzoltam ezt a modellt, de a Terminátor – Végítélet is komolyan befolyásolta az építési folyamatot…

Az A-10-es csatagép kifejlesztése a vietnami háború tapasztalatai nyomán kezdődött meg. Az említett konfliktusban ugyanis nem állt az amerikai légierők rendelkezésére a kifejezetten a földi csapatok támogatására alkalmas modern típus, így vagy kiöregedő légcsavarosokra vagy nagy sebességű sugárhajtásúakra maradt ez a feladat. A Fairchild cég üdvöskéje azonban kiválóan bevált a feladatra, s számos egyedi megoldásával (ilyen például a pilótafülke kádra emlékeztető páncélozása, a hatalmas, hétcsövű Avenger gépágyú beépítési módja vagy a törzs tetején elhelyezett hajtóművek) a mai napig különlegességnek számít a katonai gépek között. A „varacskos disznó” becenévnek örvendő csatagép az 1991-es öböl-háború révén, az ellenséges páncélosok rémeként vált világhírűvé.

Az Academy cég az 1990-es évek első felében dobta piacra az A-10 1:72-es makettjét, állítólag a Hasegawa termékének átdolgozásaként. A fő különbséget a vésett panelvonalak jelentették, ami komoly előrelépést jelentett akkoriban, bár a részletek terén volt némi visszalépés, ám az árcímke mindenkit kárpótolt, hiszen akkor is és azóta is elérhető áron kapható, és ezért akkor is és most is nagyon szeretjük az Academyt.

A felületi kialakítás kellően szép, a panelvonalak mélysége és szélessége rendben van, a szegecselés viszont csak egy-két helyen van megjelenítve. Az alkatrészbontás sajnos nem mindenütt logikus. A törzsfelek, illetve az orr alsó része például külön alkatrész, ez utóbbi összeragasztása kicsit bonyolult is volt. Az orrba helyezett nehezékről ne feledkezzünk el, és ne elégedjünk meg kevéssel, mert tényleg kelleni fog. A pilótafülke matricás, a katapultülés kidolgozása közepes, feljavítása ajánlott (a hevedereket pótoltam). Pilótafigurát sajnos nem kapunk. A futómű és a futóakna átlagos, a pilótafülke tetejének illesztése pedig nem tökéletes.

Az illeszkedés minősége változó, általában megfelelő, de rövidebb faragásra és csiszolásra itt-ott – például a szárnyak és a vízszintes vezérsík felhelyezése előtt – szükség lehet. A törzsön található késantennákat sajnos ráöntötték a törzsfelekre, ezekre nagyon ügyeljünk tömítéskor és csiszoláskor. Nekem végül nem volt gondom velük, de esetleg meggondolandó, hogy az összeállítás idejére levágjuk őket és csak a festés előtt ragasszuk vissza.

A fegyverzet összeállításakor hosszú munka vár ránk. A rakéták és a siklóbombák sajnos két félből illeszthetők össze… A Mk. 82-es bombák egy darabból készültek, formájuk megfelelő, de részletezettségük silány. Hasonlóan jelentős probléma, hogy csúnya és nagy beszívódások találhatók rajtuk, amiket feltétlenül tömíteni kell. A fegyverzet kidolgozatlansága azért fájó pont, mert ezt a típust a makettezők is szeretik alaposan megpakolt („munkába induló”) formában bemutatni, így tehát elég szembeötlő, ha a rakéták és bombák minősége szegényes. (Végső esetben javaslom valamilyen kiegészítő fegyverzet-készlet beszerzését.) A pilonok kialakítása viszont egész jó.
A festés előkészítése során több variációt is átgondoltam. Régen a zöldes színű A-10-eseket szerettem, de az utóbbi években egyre jobban tetszettek a szürke festésű példányok is. A sivatagi (homok-barna-zöld) változat se csúnya, végül azonban mégis úgy döntöttem, hogy maradok a szürkénél, némi csalással. Mostanság ugyanis szeretek kicsit virgonckodni és elszakadni a szokásos sémáktól, ezért arra gondoltam, hogy a Terminátor – Végítéletben látott A-10-esek (lásd fent) egyikét próbálom megjeleníteni. Egy barátom segítségével szereztem néhány screenshotot a filmből. Először úgy láttam, a standard egyszínű szürke festést viselik, hihetetlenül kopottas formában, de később találtam pár fotót azokról a jelenlegi példányokról, amikre még apróbb khaki és kékesszürke foltokat is fújtak. A filmben sajnos képtelenség pontosan megfigyelni ezt a részletet, de végül sikerült egyetlenegy fotót találnom egy vonatkozó albumban, ahol a közelben álló gépen látszik, hogy itt bizonyos az utóbbi, vagyis a pettyes változatról van szó. Én mégis úgy döntöttem, hogy az egyszínű szürkét fogom favorizálni, rengeteg koszolással egybekötve. Így is történt, bár a koszolás és koptatás végül nem lett annyira markáns, de a „valódi” A-10-esekhez képest mégiscsak lestrapáltabb lett az összkép. A sötétebb foltok egy részét olajos fémszínnel, más részét híg vízfestékkel vittem fel, melyet száradás után visszamostam.
 
A fegyverzetet csínján adagoltam, a csúnya Mk. 82-eseket inkább hanyagoltam. A rakétákhoz nem kapunk matricákat, de úgy véltem, egy olyan jövőben, ahol az eszközök rendes karbantartására is alig van idő és energia, amúgy sem biztos, hogy a kiegészítő feliratokat felfestik.
Mivel az említett promófotón annyi egyértelműen látszott, hogy a modern, amerikai légierős jelvények és cápafog megmarad a fiktív jövőben is, ezért a maketthez kapott matricakészletet használtam fel, mely eredetileg egy zöldes terepszínű, cápafogas példányhoz készült. Ez a matrica vízbe helyezve talán túlságosan is gyorsan hajlamos leválni a hordozópapírról, viszont meglepően vékony, és a matricafeszítő folyadék segítségével szépen tapad. A matricázás előtti és utáni lakkozást, illetve az aluszínnel való koptatást természetesen nem hagytam ki.

Az összhatással végül elégedett voltam, a kevésbé durva koszolás hiányát leszámítva. Az A-10-esről ma már nyilván kaphatók szebb makettek is, de aki nem akarja túlzásba vinni a tuningolást és nem engedhet meg magának drágább modelleket, annak ajánlom ezt a darabot.