Egy mozgalmas délelőtt története
Hát nehezen hiszem, de bizony ezt a filmet is épp 25 évvel ezelőtt mutatták be nálunk, én pedig családostul néztem meg az akkor még virágzó Bartók moziban. Nem akarnék nosztalgiázni, de ránk fér, mert ennyire jó kis vígjáték ilyen mesteri szinkronnal ma már ritkaságszámba megy a filmszínházakban.
Az amerikai szesztilalom és a gazdasági világválság legsötétebb időszakában járunk. Angelo Provolonének, a híres maffiózónak azonban jól megy a szekér és a virágzó üzletet mindössze az a tény rontja, hogy idős édesapja halálos ágyánál arra kéri, térjen végre jó útra. Az egy szem fiú persze megígéri, amit meg kell és egy hónap alatt mindent elkövet, hogy az alvilágból átnyergelhessen a bankszakmába. Eme nemes tervet mindössze apró fordulatok nehezítik, méghozzá egyetlen délelőttön belül: feltűnik a kis Anthony, a könyvelő, aki nemcsak fizetésemelést kér, hanem a főnök lányának, Lisának a kezét; Lisa közli, hogy terhes és különben is már felnőtt nő; emellett előkerül egy ismeretlen hölgy, aki Angelo lányának adta ki magát; közben a zsaruk a szemközti házból figyelik a házat... Ja, és itt van dr. Poole, a nyelvtanár, hogy megtartsa az óráját, no meg az új öltönyt is fel kéne próbálni, főleg, mert délre jönnek a bankárok tárgyalni.
A rendező, John Landis tudatosan nyúlt vissza az 1930-as években népszerű vígjátéki zsánerhez (a screwball comedyhez), és akkor már adta magát a gengszteres háttértörténet, mely az amerikai változat sajátja. (És ebből már kiderül, hogy az alapanyag nem az övé, hiszen egy azonos című, 1967-es francia komédiát vettek alapul, melyben egy másik régi ismerős, Louis de Funes játszotta az enyhén neurotikus üzletembert, aki terhes lányának keres férjet...) A főszerepben Sylvester Stallone, akit aránylag ritkán láthattunk komikus szerepben, de véleményem szerint jól állt és a változatosság kedvéért jót tett neki ez az amúgy nem túl komplex karakter. Rajta kívül találunk még nagy neveket itt: Chazz Palminteri, Tim Curry és Ornella Muti mellett a rövid, de emlékezetes apaszerepben villantó Kirk Douglas is látható.
Mindenesetre a mellékszereplők többsége is maradandó benyomást tehet ránk, ugyanis szinte mindegyik megkapta a maga kis szeletét a tévedések vígjátékából, mely tulajdonképpen szinte egyetlen fordulatában sem tud semmi újat felmutatni, viszont végig olyan lendületes, jópofa, sőt kedves, hogy muszáj végigülni és végigröhögni, akár sokadjára is, mert a bő másfél óra úgyis villámgyorsan elszáll. A filmben hallható mondatokat pedig (élükön a Stallone/Gáti-féle "Persze, hogy tudtam — csak nem sejtettem!") olyan sokszor hallottam már vissza, hogy nyugodtan kijelenthetjük, a magyar szinkrongyártás egyik legismertebb gyöngyszeméről van szó, melyet be is sorolhatunk a Van, aki forrón szereti, a Ford Fairlane vagy A piszkos tizenkettő mellé.
Ezek után megemlíthetem, hogy a film az Egyesült Államokban keményen megbukott, mind kritikai, mind bevételi oldalról, sőt, még három elmarasztaló díjat (köztük egy Arany Málnát) is begyűjtött. Ez persze minket továbbra sem zavar... Az annál inkább, hogy a filmet legfeljebb VHS-en adták ki, DVD-n már nem — elképzelhető, hogy a szinkronok kapcsán gyakori jogi hercehurca miatt. A filmet ezért vagy a tévében, a rongyosra játszott videókazettákon vagy a YouTube-on tekinthetik meg a rajongók és a leendő rajongók.
Mindenesetre az angol változatba is belehallgathatunk, csak hogy lássuk, hogy is hangzottak azok a bizonyos mondatok eredetiben.
Örök kedvenc.
Értékelés: 10/10
Oscar (Oscar)
Touchstone 1991
Vígjáték (109 perc)
Rendező: John Landis
Főszereplők: Sylvester Stallone, Ornella Muti
Zene: Elmer Bernstein
