Csak az elnevezés más. És a célpontok...
Akik végigolvasták a Republic Commando-szériával kapcsolatos kritikáimat, talán eltöprengtek, hol marad a folytatás. A válasz roppant egyszerű: időbe telt, míg a végére értem. Úgy egy évbe… Ezalatt elolvastam több mint ötven másik könyvet, de hogy ez miért húzódott el annyira, az a többinél már ismertetett okokra vezethető vissza.
Véget ért a klónháború, de a küzdelemnek még távolról sincs vége. Klónjaink egy része dobbantott és Skirata vezetésével a Mandalore bolygón húzzák meg magukat egyéb, szintén jobb sorsra érdemes alakok társaságában, míg mások továbbra is ugyanazt az egyenruhát viselik és a frissiben átnevezett birodalmi haderő legelitebb alakulatát, a Darth Vader személyes parancsnoksága alatt álló 501. légiót erősítik, ahol feladatuk a megmaradt jedik és a dezertőrök levadászása. Azonban legszívesebben ők is elhúznák már a csíkot, hogy csatlakozzanak régi bajtársaikhoz…
Röviden és tömören: egy újabb Traviss-féle ömlengés, durván 500 oldalon keresztül, a már ismert stílusban. A karakterekkel mostanra nagyjából tisztában lehetünk, de a „kommandós családregény” olvasása így is megerőltető volt a számomra. Nem túlzok, ha azt mondom, 4-5 oldaltól általában már kifáradtam, így aztán meglehetősen nehéz volt haladni vele. Ez a fajta, töltelékbeszélgetésekkel dúsított, számomra monotonnak ható hangnem egyszerűen untat, így csak egyszer vagy kétszer történt meg, hogy rákaptam és akár 20-30 oldalt is egyben végigolvastam. Az érzelmi töltet már megint a nulla szintjéhez közel, bár a könyv második felében némileg javult a helyzet. Izgalom, szinte semennyi. Váratlan fordulat? Talán egy. Ja, és bár ez a széria utolsó kötete, a történet lezáratlan marad. A magyarázatot az írónő rövid bemutatása adja meg mindjárt.
Karen Traviss 2004-ben lépett színre első sci-fijével, s még ugyanezen évben megjelent első Star Wars-regénye is, a Republic Commando-széria nyitókötete, a Tűzharc. Szakmailag nemigen lehet belekötni ezen sorozatába, és ez leginkább saját katonai tapasztalatainak köszönhető, melyeket a brit tartalékos haderő és a Királyi Haditengerészet kisegítő alakulatánál szerzett. Ennek hála nyilvánvalóan jobb rálátása van egy hadsereg belső működésére, mint az átlaghalandónak, s többen is megjegyezték már, hogy a klónhaderő belső szerkezete több ponton is megegyezik a brit fegyveres erőkével. Sajnos azonban olyan következetlenségek is felbukkantak nála, amit aztán egyes rajongók kíméletlenül szóvá tettek; ezt kissé túlreagálta, és vissza is vágott. Az ezt követő konfliktus nem tett jót hírnevének, ugyanis ekkorra az írónő túlzottan is azonosult a klónokkal, míg az őket kihasználó jediket enyhén szólva elítélte (állítólag egyszerűen lenácizta őket...). Sértettségét csak fokozta, hogy a klónháborús animációs széria 2009-es évadja teljesen felülírta a mandalori kultúrával kapcsolatos tudásanyagot (melynek rendszerezésében ő maga is részt vett). Állítólag ezért nem írta meg soha az 501 folytatását (pedig a történetnek, ahogy mondtam, ezzel még nem volt vége), illetve az általa beígért Boba Fett-regényt és ezért nem nyúlt többé a témához… (Aki idáig jutott az olvasásban, valószínűleg sejti, hogy ez számomra egyáltalán nem jelentett lelki törést, sőt.) Traviss egyébként hihetetlen termelékenységről tett tanúbizonyságot: Star Wars-vonalon három kötettel is hozzájárult a Legacy of The Force-sorozathoz, plusz ő írta A klónok háborúja animációs mozifilm regényváltozatát, de több novellája és esszéje is megjelent az Insider magazinban. Emellett számos HALO és Gears of War-kötet van a tarsolyában.
Mit mondhatnék még? Nagyon vártam annak idején ezt a sorozatot, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam (ahogy az azonos című videójátékba is), de tény, ezzel a stílussal nem nekem íródott. Sok más rajongótársam ezzel szemben az egekig magasztalta ezeket a köteteket, szóval esélyt érdemes adni neki, hátha…
Star Wars: Imperial Commando – 501
(Star Wars: Imperial Commando – 501)
Írta: Karen Traviss
Fordította: Szente Mihály
Szukits 2014
496 oldal