FILM: Amerikai mesterlövész
2015. január 19. írta: Monty H.

FILM: Amerikai mesterlövész

...és amerikai legenda

Ahogy közeledett az Amerikai mesterlövész filmváltozatának premierje, újra kézbe vettem Chris Kyle bestsellerét, melyet éppen három évvel ezelőtt, nem sokkal az angol nyelvű kiadás megjelenése után mutattam be – a poszt egy nap alatt olvasottsági rekordot döntött nálam. Kíváncsi voltam, hogy mennyiben merít majd a film az eredetiből és vajon mit akar inkább elhallgatni…

american_sniper_06.jpg

A kérdés azért is adott volt, mert a direktori székben Clint Eastwood ült. Az ő rendezői talentumából már kaptam ízelítőt, többek között a Gran Torino és az Ivo Dzsima-filmek jóvoltából, de utóbbiaknál azt is láttam, hogy hajlamos utat adni a szentimentális felhangoknak is. És mivel Chris Kyle sokak szemében „a jelenkor ügyeletes amerikai hőse”, fennállt a veszélye, hogy inkább a pozitív oldalra fókuszál majd. Márpedig Kyle könyvének hangvétele eleve komoly indulatokat váltott ki, ő ugyanis nem az a szeplőtelen kiscserkész.

Egy kis kitérő azok kedvéért, akik még nem hallottak Chris Kyle-ról. Az 1974-es születésű texasi cowboy huszonnégy évesen jelentkezett a haditengerészethez. A flotta elit SEAL-alakulatának tagjaként tevékenyen részt vett az iraki invázióban, majd a megszállásban. Hírnevét elsősorban mesterlövészként szerezte, bár más funkciót is ellátott tízéves szolgálata során. 160 elismert (és 95 valószínűsíthető) találatával a legeredményesebb amerikai mesterlövészként emlegetik. Házassága komolyan megsínylette szinte állandó távollétét, ezért végül úgy döntött, családja kedvéért végleg hazatér. Leszerelése után céget alapított, illetve más veteránoknak segített a visszailleszkedésben, és ironikus módon éppen egy poszttraumás stresszben szenvedő bajtársa okozta halálát, aki egy lőtéren lőtte agyon 2013 februárjában…

chris_kyle.jpg

Kyle meglehetősen ellentmondásos személyiség volt, de ezt ő maga is elismerte. Vallásos, de nem igazán toleráns ember, aki nemcsak iraki ellenfeleit titulálta „vadembernek”, hanem lenézte a szövetséges iraki katonaság tagjait is. Kiállt amellett, hogy ő az Egyesült Államok és bajtársai védelmében tette, amit tett, és sajnálta, hogy nem tehetett többet, azaz nem végezhetett még több terroristával és felkelővel, továbbá hangoztatta, hogy élvezte a munkáját. Sokan ezért nem hősként, hanem agyatlan sorozatgyilkosként tekintenek rá…

american_sniper_04.jpg

Bradley Cooper alakítása teret ad a karakter összes arcának. Kapunk a kivagyi cowboyból, a hősszerelmesből, az elszánt újoncból, a profi mesterlövészből, a gondoskodó családfőből és a kegyetlenségig hatékony harcosból, illetve a szemellenzős amerikai hazafiból. Az eredeti könyvet alapul véve azt kell mondjam, Cooper jól megoldotta a főhős sokféleségének hiteles felelevenítését és Kyle egykori bajtársai, illetve felesége is egyértelműen dicséri a teljesítményét. A színész nyolc hónapot szánt arra, hogy a fizikai hasonlóság a lehető leghűbb lehessen: jó pár kilót magára szedett, kemény edzésprogramot csinált végig, egy SEAL-től tanulta a mesterlövészet alapjait, elsajátította a texasi beszédstílust, illetve videófelvételeken tanulmányozta az igazi Kyle mozgását és testtartását, amire azért is szükség volt, mert személyesen soha nem találkozhattak; mindössze egyszer beszéltek telefonon, nem sokkal a mesterlövész váratlan halála előtt.

american_sniper_02.jpg

amerikai_mesterlovesz.jpgMaga a forgatókönyv olyan értelemben is merít az eredeti önéletrajzból, hogy meglehetősen töredékes: a néző úgy érezheti, mintha szemelvényeket kapna Kyle életéből, és nem egy folyamatos történetet, bár megjegyzem, hogy a hat-kilenc hónapos külhoni turnusokat (benne eltérő jellegű megbízatásokkal) rövid otthoni szabadságokkal váltó életmód valószínűleg a valóságban is ilyesmi lehetett. Természetesen több olyan jelenetet láthatunk, mely egy az egyben nem szerepel az önéletrajzban vagy bizonyosan nem történt meg: például a főhős a filmben szembekerül egy hírhedt, feketeruhás iraki lövésszel, akivel a valóságban nem is találkozott a harcok során. Ugyanakkor tény, hogy időnként beszélt az otthoniakkal műholdas telefonon és a beszélgetést esetenként egy kirobbanó tűzharc szakította félbe, a családtagok legnagyobb rémületére, ahogy a filmen is láthatjuk. Akit jobban érdekel a mesterlövész élete, annak tehát javaslom a könyvet, amely a Gabo Kiadó gondozásában még most is kapható nálunk.

american_sniper_03.jpg

Röviden Bradley Cooper kollégáira is kitérnék. A feleséget Siena Millert (GI Joe – A Kobra árnyéka, Csillagpor) alakítja. A háborús filmek kedvelői még elkaphatnak egy-egy ismerős arcot a mellékszereplők között, hiszen a Gyilkos megszállásban látott Eric Ladin, Owain Yeouman és Chance Kelly, vagy a Csata: Los Angelesben is feltűnt Cory Hardrict kisebb szerepekben villantanak – ennél többre azonban nem futotta: a szkript egyértelműen és érthető módon Kyle-ra összpontosít, így a bajtársak közül senkit nem ismerhetünk meg közelebbről.

american_sniper_05.jpg

A film háborús darabként korrekt összhatással bír, de biztosra veszem, nem változtatja majd meg egyetlen néző véleményét sem. Az amerikai hazafiak hurrázni fognak rá, a másik oldal pedig érthető módon a megtekintés után sem fogja Kyle-t szentté avatni, vagy épp az amerikai külpolitika túlkapásait elnézni. A végén viszont mindenképpen átjön a másik üzenet: hogy hiába vagy te a legfaszább elitkatona, a háború szépen lassan téged is bedarál, és ha túléled, együtt kell majd élned vele. Mindez pedig – legalábbis számomra – nem is annyira a film megtekintése közben, hanem utána legyintett meg. Ráadásul úgy, hogy sokat olvastam már nemcsak a háborúról, hanem a háború utóhatásairól, és őszintén szólva nem igazán vártam, hogy ezen a téren megérintsen. Mindenesetre látszik, hogy Eastwood egy hajszállal az objektivitásnál előbbre helyezte a tisztelgést, vagyis érezhetően egy realista, de mégiscsak hősi eposzt akart készíteni.

A filmet mellesleg több kategóriában jelöltek BAFTA- és Oscar-díjra is, többek között a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. A magyarországi mozipremier időpontja február 19.  

Ugyanolyan vitákat vált majd ki, mint a könyv.
Értékelés: 7/10

Amerikai mesterlövész (American Sniper)
Háborús dráma (132 perc)
Warner Bros. 2014
Rendező: Clint Eastwood
Főszereplők: Bradley Cooper, Siena Miller
Zene: Joseph S. DeBeasi

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr907087199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2015.01.19. 14:18:30

Hoppá...Még nem mutatták be itthon? Akkor hogyan is tudnék róla bármit mondani... (bár, azt mondjÁK, egy kicsit tényleg túl amerikai, de ahogy felvezetik a kollégával való leszámolást, az nem rossz. És ugye a valóságban egy RPG-st lő le, kb hasonló távolságról. De ezt ugye nem tudhatom, hisz hol van még február, tüttütrüüü...)

Muad\\\'Dib 2015.01.19. 14:55:08

A csávó egy abnormális vallási pszichopata volt, aki jól jött az USA hadseregének. Ha a földgolyó másik oldalán születik, az IS oldalán harcolt volna valamerre...

2015.01.19. 15:59:21

@Muad\\\'Dib:

ebben van valami, ha nem is ennyire túlzóan. mindenesetre az hogy eastwood úgy csinálta meg ahogy, nos, igen, némileg gyomorforgató.
a "háború bedarál" üzenet sokszor látott és triviális, egyébként meg egy ennyire komplex témát ennyire leegyszerűsítően és egy ilyen alak igenis egyértelmű heroizálásán keresztül nem lehet megközelíteni.
mondhatja valaki, hogy ez nem undorító propagandafilm, valszeg nem is annak szánták, csak hát az a fránya kacsateszt, az nem hagyja az embert nyugodni....
süti beállítások módosítása