Szerelem és háború
Eredetileg 2013 februárjára terveztem ezt a cikket leközölni, a II. rész 3D-s premierjének időpontjára időzítve… A Lucasfilmet felvásároló Disney azonban — sok más, figyelemre méltó ígéret, például a 1313 című számítógépes kalandjáték mellett — törölte a projektet. Egészen pontosan a mozis disztribúciót, hiszen a tavaly nyáron Essenben megrendezett Star Wars Celebration Europe során megtekinthető volt a térhatású változat, de ez minden. Ezt azért is sajnálatosnak találom, mert valószínűsíthető, hogy a reklám és a forgalmazás költségeivel együtt is nyereséges lett volna a filmszínházakban. Azt persze hozzátehetnénk, hogy akkor már a III. rész 3D-s verzióját is el kellett volna készíteni, de egy ilyen mamutcég esetében ez talán mégsem lett volna olyan égbekiáltóan nagy beruházás… Az persze fontos érv, hogy most már nagyban készülnek az új trilógia forgatására, de a félbehagyott projektek akkor sem vetnek jó fényt rájuk és a rajongók még sokáig fogják emlegetni a döntéshozók felmenőit.
Mindezek után lássuk A klónok támadását, mely a keserédes újrakezdést, vagyis a Baljós árnyakat követően új reménnyel (bocs a szóviccért) töltötte el azokat a rajongókat is, akik csalódtak Jar Jar Binks és az ifjabbnál is ifjabb Anakin első kalandjában. A 2002 tavaszára beígért filmre volt is miért várni: az előzetesek alapján is megállapítható volt, hogy ez az epizód bizony sokkal jobban meg tudja majd idézni a klasszikus trilógia világát, egyben azt is bemutatja, hogyan jutott el a Köztársaság a legendás, de közelebbről még senki által nem ismert klónháborúkig, mely tudvalevőleg a főszereplő és az egész galaxis életében is fordulópontot jelent majd…
Tíz év telt el azóta, hogy Anakin Skywalkert a Jedi-rend tagjai közé fogadták: már-már kész jedi-lovag, de hivatalosan továbbra is padavani címet visel, s ezt türelmetlensége és önteltsége folytán olykor nehezen viseli. A galaktikus politikai helyzet eközben egyre baljósabb formát ölt: egyre több csillagrendszer fenyegetőzik a Köztársaságtól való elszakadással. Padmé Amidala — a Naboo szenátoraként — ekkor érkezik Coruscantra, hogy részt vegyen egy igen fontos szavazáson, melynek tétje egy állandó hadsereg felállítása. Az ellene irányuló merényletet megússza ugyan, de a történetnek még nincs vége. A színfalak mögött a sithek határozottan készülnek valamire: a régóta dédelgetett sötét terv lassan kibontakozik…
Kezdjük a színészekkel. A kanadai származású Hayden Christensen, a felnőtt Anakin megformálójaként felemás benyomást tett rám. Azt hiszem, kamaszos hevületével és — ez is fontos szempont lehet — viszonylag kezdő színészként könnyedén párhuzamba állítható a később sötét nagyúrrá előlépő jedi-növendékkel, akit még nem vesznek elég komolyan és állandóan hiányosságaira emlékeztetik, neki pedig ez fáj, de nagyon. Megvan benne az a fajta sötét elszántság, ami szavak nélkül is úton-útfélen emlékezteti a nézőt arra, hogy valóban közel áll ahhoz, hogy a gonoszság hatalmába kerítse őt (erre a legjobb példa talán a taszken-táborban játszódó jelenet, mely az egész film egyik kulcsmomentuma). Ugyanakkor többször is szinte kínosnak éreztem, mikor beszélni kezdett – és azt hiszem, ez inkább a forgatókönyv nem éppen díjnyertes mondatainak tudható be. (Igen, többek között a homokkal kapcsolatos nagymonológját kifogásolnám.)
Natalie Portman természetesen visszatért Padmé szerepében, de az ő személyiségét is az a kettőség jellemzi, mint Anakinét. Félreértés ne essék, mindkettőjüknek vannak nagyon jól elkapott pillanataik, de a hölgy sokkal inkább a ruhatárával tett benyomást rám (pedig nem is arra figyeltem), mint egy hús-vér karakter megformálójaként. Oké, ez végül is egy mese, és a klasszikus Star Wars-részeket sem a mélységük miatt szerettük, de úgy érzem, a két főszereplő meggyőzőbb is lehetne. (Azt viszont készségesen elhiszem, hogy Lucas többek közt azért választotta Christensent, mert remekül elvolt Portman kisasszonnyal: ez a filmből is kiérezhető.)
Ewan McGregor Kenobi-figurája ezzel szemben itt válhatott a rajongók új kedvencévé. Míg a Baljós árnyakban nem jutott neki igazi jelentőség, a klasszikus trilógiában pedig inkább a bölcs varázslóként, útmutatóként és nem harcosként volt jelen, most végre láthatjuk őt a Jedi-rend fénykorában, az egyik legelismertebb lovagként, Anakin mentoraként, az események fontos szereplőjeként, aki nem egyszer elébe megy az eseményeknek, ahogy az egy jeditől elvárható.
És ha már a rendet említem, bizony említésre méltó, hogy itt láthattunk először nagyszámú jedi-lovagot harc közben. A geonosisi arénában felvillanó fénykardok látványa bizony elégedett sóhajt váltott ki a rajongói közönségből, emellett templomuk belsejét is jobban megismerhettük, ezzel párhuzamosan viszont azzal is tisztába kerültünk, hogy a "mindenható" rend már csak árnyéka önmagának és őket is orránál fogva vezeti valaki a háttérből…
Emellett feltűntek új és régi-új karakterek is: Jango Fett, illetve fia, Boba határozottan a klasszikus trilógia felé tett utalás, s a — sajnos nem túl hosszú életű — fejvadász apuka nem meglepő módon komoly népszerűségre tett szert. Dooku gróf viszont ekkor még a levegőben lógott egy picit és csak a későbbiek során kapott értelmet az ő szerepe is. Jar Jar Binkset ezúttal sikerült valamelyest a háttérbe szorítani, bár népszerűtlenségén nem javított az a tény, hogy Palpatine épp az ő felvetése nyomán kapta meg azokat a jogokat, melyek hosszú távon kikövezték az utat a Köztársaság bukásáig és a Birodalom létrejöttéig.
A látványvilág terén érezhető volt az előrelépés: a Baljós árnyak esetében kifogásolt „túlzottan művies” képi világ után lényegesen szebb és hihetőbb környezeteket láthattunk. S az elsőként itt látható planéták csak fokozták a hatást. A Kaminó nem is annyira jellegével hatott a nézőre (egy tengerekkel borított bolygóról van szó), mintsem az itteni telepek belső világának tiszta, steril, világos, szinte lelketlen atmoszférájával, mely tökéletesen egybecseng a klóngyártás üzletszerű és hatékony menetével, illetve a történet ezen pontján lassan kibontakozó rejtéllyel. A sivatagos-sziklás Geonosis már nem ennyire ötletes, ám tökéletes ellenpontozás, egyrészt környezetileg, másrészt mert klónok helyett itt droidokat állítanak elő tömegével.
A hangulatnak természetesen a fénykardpárbajok is részét képezik. Ilyen téren megint csak felemás benyomást hagyott maga után a film. Miután az első epizódban megmutatták — elsősorban Ray Park — hogy mit is jelent úgy istenigazából fénykarddal vívni, enyhén szólva is csalódáskeltő volt, amit itt műveltek — legalábbis nagy része. Először is dinamizmus vagy koreográfia terén hiába is várnánk valami hasonlót; talán Yoda mester meglehetősen formabontó pattogós technikája volt az egyetlen unikum, viszont Kenobi, Skywalker és Dooku összecsapása egészen vérszegénynek hat az I. és a III. rész fénykardcsatáinak ismeretében. Ráadásul egy része sötétben folyik! Ennek tetejébe több snitten is mindössze egy-egy arcot látunk, s ezeket is csak a fegyverek pengéje világítja meg… Nagyon művészi, de az ilyesmit tartogassuk inkább a Star Wars-témájú művészeti albumokra, ha lehet. Az arénában lezajlott gigantikus csata folyamán szerencsére sok más jedi villogtatta meg vívótudását, s ez némi vigaszt nyújtott a fentiek után...
A filmzene természetesen ezúttal is John Williams műve volt. Bár hangulatos és a történethez illő dallamokkal operált, mégis kijelenthetem, hogy a hat közül ez a legritkábban hallgatott Star Wars-albumom. A szerelmi főtéma lehengerlően szép (lásd a mellékelt videót), és itt-ott valóban felejthetetlen részletek dübörögnek, de... Azt persze sietve hozzátehetném, hogy így is kiváló munka, ahogy Willams bácsitól már megszokhattuk.
A filmhez négy előzetes is készült, s míg az első csak rövid snitteket villantott fel (és a rajongók már ettől padlót fogtak), addig a későbbi három már hagyományosabb formában a filmek egy-egy aspektusára összpontosított: ennek megfelelően létezett a szerelmi szálra, a háborúra, illetve a rejtélyre fókuszáló változat.
A reklámhadjárat részét képezték a karaktereket bemutató tévészpotok is. Rövidre vágott, rendkívül pörgős kis reklámok voltak ezek, s némelyiket a mai napig jó érzés újranézni.
A filmregény nálunk is kapható volt már a premier előtt, kemény-, később puhafedeles változatban. A kötetet a híres fantasy-szerző, R.A. Salvatore jegyzi. Szokás szerint megismerhetünk a filmben nem látható eseményeket, és egyes karaktereket is jobban kibontanak. Közülük is Shmi Skywalker emelendő ki, akinek családi életébe is bepillanthatunk, illetve Anakin édesanyjával kapcsolatos rémálma is hangsúlyosabb szerepet kap. Magát a regényt csak egyszer olvastam végig, valahogy nem hatott rám úgy, mint a III. rész könyvváltozata.
Az akkor még virágzó Semic jóvoltából nálunk is megjelent a képregényváltozat, mely a többi, mozifilm alapján készített képtörténetekhez képest egész jól sikerült (az I. és a II. epizódét meg biztosan lekörözi).
Úgy érzem, A klónok támadása — érdemei ellenére is — inkább csak bíztató átmenet volt a finálé, a III. rész felé menet. Megjelenése idején nagyon tetszett, de közel sem volt annyira átütő, mint később A sithek bosszúja. Így, a hat nagyjátékfilm versenyében nálam még mindig csak az ötödik helyet foglalhatja el. A statisztikák szerint a nagyközönség reakciója is hasonló volt: bár összesen majdnem 650 milliós bevételt hozott, nem szárnyalta túl a Baljós árnyak sikerét, ráadásul nem lett az év legnyereségesebb filmje – és ilyen minőségében egyedülálló a Star Wars-filmek között, ami annyira nem hízelgő. A Pókember, a Harry Potter és a titkok kamrája, vagy A gyűrűk ura második része nemcsak pénzügyileg, hanem kritikailag is nagyobbat kaszáltak. A kritikák dicsérték az akciójeleneteket és a látványvilágot, de elmarasztalták a karakterfejlődést és a dialógusok színvonalát.
A magyar DVD-változat Star Wars-filmhez méltó módon ellátta a nézőt minden földi jóval. Bár a magyar szinkron nem került rá (ezt később a BluRay-verzióra már felpakolták), az angol hangsáv mellé többek közt angol, magyar, horvát, lengyel és több más felirat került. A szinte már kötelező audiókommentár mellé (melyben George Lucas és Rick McCallum is megszólal) külön extra lemezen több órás kiegészítő anyagot kapunk: nyolc kimaradt jelenetet, dokumentumfilmeket a forgatás technikai és történeti oldaláról, kisfilmeket a hangokról, videóklipet, a neten előzetesen terjesztett 12 részes dokusorozatot, rengeteg előzetest és tévéreklámot, galériát… Egy szóval egész estés program csak a bónusz anyagok megtekintése is. A rejtett bakiparádét pedig gyorsan beszúrom ide.
Mivel a Star Wars-játékfilmek mindegyike hagyományosan egy rövid, de döntő fontosságú időszakot mutat be, hiába is vártunk arra, hogy a klónháború lefolyását a vásznon nézhessük végig. Ennek orvoslására Lucasék a Cartoon Networkkel először is elkészíttetek egy jól sikerült rajzfilmsorozatot (melynek utolsó részei lényegében felvezették a III. rész első jelenetét), később pedig egy animációs szériát, mely öt és fél évadot ért meg (és sajnálatos, hogy megint fel kell hoznom a témát, de legyen világos: ezt az egyébként nyereséges projektet is Disneyék kaszálták el).
NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG…
Ebben a Star Wars-filmben láthatunk először teljesen digitális Yodát.
A Jedi-rend levéltárában látható mellszobrok egy része a stáb fejeseiről készült: ilyen volt George Lucas, Rob Coleman vagy John Knoll. A helyszínt egyébként a dublini Trinity College könyvtárának belsejéről mintázták.
Számos visszautalás található a filmben a klasszikus trilógia eseményeire: ilyen például, mikor Kenobi fénykardjával levágja egy fegyverrel közelítő fejvadász kezét (lásd még a IV. rész csapszékes jelenetét), vagy a zárókép, mely nagyban hasonlít A birodalom visszavág utolsó képkockáira.
A coruscanti bárban iszogató vendégek egy része olyan Star Wars-színész, akiknek arcát amúgy nem szoktuk látni, például Ahmed Best (Jar Jar Binks) és Anthony Daniels (C3PO); mellesleg Lucas lánya, Katie twi'lek hölgyként látható itt, nővére, Amanda pedig a könyvtári jelenetben.
A tunéziai forgatáson Lucas le akarta tudni a III. rész végén esedékes naplementés jelenetet is, mert csak emiatt nem akart visszatérni a sivatagba. Így is történt, azonban A sithek bosszújának készítése közben egy fontos változtatásról döntöttek, emiatt mégsem úszták meg a dolgot.
Christopher Lee 78 évesen játszotta el Dookut, és a vívójelenetekben több helyen is átvette tőle a szerepet egy kaszkadőr, akinek arcát később digitálisan cserélték le Lee-ére.
A forgatás elsődlegesen Sydneyben, Tunéziában, Spanyolországban és Olaszországban folyt.
Elfogadható átmenet — az igazi kezdet.
Értékelés: 7/10
Star Wars II. rész – A klónok támadása
(Star Wars Episode II. – Attack of The Clones)
20th Century Fox 2002
Sci-fi, romantikus (142 perc)
Rendező: George Lucas
Főszereplők: Hayden Christensen, Natalie Portman, Ewan McGregor
Zene: John Williams
