FILM: Szakaszvezető
2012. június 02. írta: Monty H.

FILM: Szakaszvezető

A háború pokol...

Míg a hetvenes években csak módjával, a nyolcvanas években már egyre bátrabban foglalkoztak amerikai részről vietnami háborús filmek forgatásával. A legmarkánsabb alkotások valószínűleg ekkor születtek a témában (A szakasz, Született július negyedikén, Hamburger Hill, Acéllövedék). Többségük realista módon közelített az amerikai történelem fenti szégyenfoltjához, de akadt olyan is, amely inkább akciófilmnek számít. Többé-kevésbé ilyen a Szakaszvezető is, a főszerepben az akkor ügyeletes (és állítólagos) akciósztárral, Michael Dudikoff-fal.

Kis létszámú amerikai őrposzt valahol Dél-Vietnamban. A helyőrség feladata a közeli út és település biztosítása, illetve a beszivárgó ellenséges alakulatok zavarása. A zöldfülű Knight hadnagy érkezését a katonák közönyösen fogadják. Ő azonban igyekszik bebizonyítani, hogy komolyan veszi a feladatát. Így peregnek a vietnami hétköznapok…

Nincs tehát agyonbonyolított cselekmény, és a jól ismert klisék közül is feltűnik jó pár. Ahogy írtam, ez inkább akciófilm, még ha nincsenek is kigyúrt, félmeztelen félistenek, akik fél kézzel felaprítanak egy ellenséges századot. A színészek fegyverkezelési színvonala kimerül abban, hogy leginkább csípőből tüzelnek, és mozdulataik alapján még gyorstalpaló kiképzésen sem vettek részt… A jelmezek és kellékek hitelesek, és a vietnami háború késői időszakára jellemző arcokat is sikerült kiválogatni. A filmzene viszont talán kissé túlzottan is heroikus.

A filmet először VHS-en forgalmazták nálunk, több mint húsz évvel ezelőtt, illetve a tévében is sugározták. A DVD-változat úgy másfél éve érkezett, rajta angol és magyar hangsáv, továbbá magyar felirat. Extrák nincsenek, és a képarány sajnos 4:3-as, a képminőség viszont egy közepes VHS-kópiát idéz. A borítón látható festmény pedig még Chuck Norrist is megszégyenítené…

Átlagos akciófilm a nyolcvanas évekből.
Értékelés: 5/10

Szakaszvezető (Platoon Leader)
Breton Films 1988
Háborús, akció (92 perc)
Rendező: Aaron Norris
Szereplők: Michael Dudikoff, Tony Pierce
Zene: George S. Clinton

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr902980085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása