Háborúban az első áldozat az igazság.
Az öböl-háborús alkotások sorának lezárásaképp stílszerűen Edward Zwick drámáját választottam, mely a konfliktus egyes következményeit boncolgatja, méghozzá a kisember szemszögéből.
Serling alezredes a Kuvaitból visszatérő, saját démonaival küzdő harckocsizótiszt új, békésebb feladatot kap odahaza: ki kell vizsgálnia egy bátor pilótanő, Karen Walden halálának körülményeit, aki a Sivatagi Vihar-hadműveletben veszítette életét. Mivel Walden bajtársai és a szemtanúk enyhén szólva különbözőképp emlékeznek a történtekre, rögös utat kell bejárnia, míg összeáll a mozaik. A dolognak persze enyhe politikai felhangja is van, de Serling számára ez becsületbeli üggyé válik…
Edward Zwicknek több művét is láttam már (Az 54. hadtest. Szükségállapot, Az utolsó szamuráj, Véres gyémánt), de meg kellett állapítanom, hogy legtöbb filmjében megvan az a kettősség, ami itt is, nevezetesen az, hogy egy potenciálisan kiváló alapanyaggal dolgozik, amit nem tud kiaknázni. Vagy a forgatókönyv, vagy apróbb dramaturgiai részletek okozzák, hogy valahol félúton kisiklik az egész, és az összhatás odalesz. Jelen esetben például nem sikerült kihasználni a helyzetben rejlő drámaiságot, pedig a színészek megtették a magukét. Így tehát egy-két párbeszéd tényleg nagyon hatásos, de maga a vizsgálat már a film közepétől kezdve eléggé egy irányba megy… (Mindenesetre most újranézve kifejezetten érdekes volt megint látni ezeket az arcokat és – fura, de – összességében jobban is tetszett.)
A színészekről szólván: Denzel Washington szinte kötelező egy Zwick-filmben, és nincs is vele gond; Matt Damon még tejfelesszájú volt akkoriban, de erre a szerepre kiváló; Lou Diamond Philips (La Bamba) egészen remek Monfriez megtestesítőjeként; Meg Ryan meg amolyan Meg Ryanes… A filmzene James Horner munkája, és nagyon szép, különösen a végefőcím, amelyet később a Ryan közlegény megmentésének előzeteséhez is felhasználtak.
A film már két magyar kiadást is megért, előbb szinkron nélkül, majd szinkronnal. Többféle, többek között angol és magyar felirat található a lemezen, sajnos utóbbi igen csapnivaló minőségben (a „kiképző őrmester” itt „utasítás őrmester”, a „SAW-golyószóró”, pedig „gitár” lett). Extraként egy előzetest kapunk.
Értékelés: 5/10
Nem olyan jó drámaként, de egy próbát megér.
A bátrak igazsága (Courage Under Fire)
20th Century Fox 1996
Háborús dráma (112 perc)
Rendező: Edward Zwick
Szereplők: Denzel Washington, Meg Ryan, Matt Damon
Zene: James Horner