A Csillagok háborúja-regények egyik legnagyobb előnye, hogy azoknak a figuráknak a megismerésére is lehetőséget ad, akiknek a filmekben szinte csak statisztaszerep jutott. A sorrendben első epizód, a Baljós árnyak talán legnépszerűbb karaktere volt Darth Maul, aki szűkszavúsága és lenyűgöző vívóstílusa ellenére sem érte meg a történet legvégét… Nem sokkal a film után azonban regény készült róla, méghozzá a kiváló író, Michael Reaves tollából, akinek szerencsére nem ez volt az utolsó kötete a témában. 

Néhány nappal a Baljós árnyak eseményei előtt járunk. A Kereskedelmi Szövetség éppen a Naboo blokádját készíti elő, mikor az egyik neimoidi elöljáró köszönés nélkül búcsút mond a bulinak és a Coruscantra menekül, hogy titokban pénzzé tegye a közelgő invázió tervét… Darth Sidious azonban nem azért dolgozott évtizedekig mesteri tervén, hogy most egy áruló révén idő előtt kitudódjon, mi készül. Tanítványát, Darth Mault küldi a kérdéses egyén levadászására, aki ekkor már javában tárgyal egy Lorn Pavan nevű orgazdával. Hamarosan feltűnik még Anoon Bondara jedi-mester és padavanja, Darsha Assant (egy jedi-lány), akik hamarosan szintén a dolgok kellős közepén találják magukat, Pavan és droidjának védelmezőjeként. Halálos fogócska kezdődik Coruscant legalsóbb szintjeinek és földalatti járatainak útvesztőiben…

„Darth Sidious szintén a Jedikre gondolt.
A lángjuk kihunyóban volt szerte a galaxisban, efelől nem volt kétsége. Több mint ezer generáción keresztül voltak ők a galaktikus béke és igazság önhatalmúlag kinevezett lovagjai, ennek azonban vége. Ráadásul a szánalmas bolondok saját fontosságuk súlyától elvakulva még csak tudomást sem vettek erről.
Így volt ez rendjén, mint ahogy az is, hogy a bukásuk beteljesítője a Sith-rend legyen.
Az a néhány tudós és beavatott, aki egyáltalán ismerte e nevet, úgy hitte, hogy a Sithek a Jedi-lovagok „sötét oldalai”. Ez természetesen túlzott egyszerűsítés volt. Kétségtelen, hogy évezredekkel ezelőtt egy csoport renegát Jedi-lovag tanításait vették alapul, azonban az eredetileg kapott tudásanyagot és filozófiát minden ízében továbbfejlesztették. Kézenfekvő volt szétválasztani az Erőt mint fogalmat, sötét és világos oldalra, mi több, ezt a kettősségeszmét Sidious is felhasználta a tanítványa kiképzésekor. Valójában egyetlen Erő létezett csupán, ami fölötte állt az olyan kicsinyes fogalmaknak, mint pozitív és negatív, fekete és fehér, jó és gonosz. Az igazi különbség abban rejlett, hogy a Jedik számára az Erő a végcél volt, a Sitheknek a végcél elérésének az eszköze.
A végcél pedig maga a Hatalom.
A szánalmas képmutatásuk és fogadalmaik ellenére a Jedik is ugyanúgy vágytak a hatalomra, mint bárki más. Sidious tudta, hogy így van. A nép szolgálóinak állították be magukat, az évszázadok alatt azonban éppen azoktól a hétköznapi polgároktól távolodtak el a legjobban, akiket állítólag szolgáltak. Manapság szinte már ki sem dugták az orrukat a Templomuk elszigetelt falai közül, ahol üres ideológiájukat szajkózva folytatták öncélú machinációikat, melyek révén még nagyobb világi hatalomra tehetnek szert.
Darth Sidious, az egész létező Sith-rend egyik fele, mindennél jobban vágyott a hatalomra. Való igaz, hogy célját a háttérből operálva próbálta elérni, ezt azonban a szükség diktálta így, nem a saját szeszélye. A Nagy Sith Háború után a rend gyakorlatilag megsemmisült. Az egyetlen megmaradt Sith új alapokra helyezve élesztette fel a rendet: egy mester és egy tanítvány. Így volt ez eddig és így marad mindaddig a dicsőséges pillanatig, amikor felvirrad a Jedik bukásának, és az ősi ellenségük, a Sith-rend felemelkedésének a napja.
Évszázados tervezgetés és cselszövés után ez a nap gyorsan közeledett. Sidious biztosra vette, hogy a régóta dédelgetett terv még az ő életében beteljesedik. Valamikor a nem túl távoli jövőben eljön majd a nap, amikor ott áll diadalittasan az utolsó Jedi teteme fölött, amikor végigsétál a Templom üszkös romjai között, amikor elfoglalja a jogos helyét mint a galaxis uralkodója. […] Minden a terv szerint halad tovább, és újra felvirrad a Sith hajnala.
Hamar.
Nagyon hamar.”
(54–56.o.) 

Ha rangsorolnom kellene az általam már olvasott többtucatnyi Star Wars-regényt, ez a kötet minden bizonnyal benne lenne az első háromban. Az elmúlt években legalább tízszer elolvastam már és fogom is még. Most azonban azon is eltűnődtem, mitől olyan remek olvasmány. A válasz meglehetősen sokrétű. Először is a már említett karakter: Darth Maul, a szinte legyőzhetetlen sith-harcos félelmet és tiszteletet parancsoló alakja. A Baljós árnyak utáni hatalmas érdeklődést ez a kötet nagyjából ki is tudta elégíteni, hiszen nemcsak a küldetés részleteit ismerhetjük meg belőle, hanem Maul visszaemlékezéseinek hála múltjába is bepillantást nyerünk. A Sith-filozófiáról talán ez volt az első bőbeszédűbb regény, de a Régi Köztársaság jedi-lovagjainak életmódja is szóba kerül. Coruscant mint bolygó bemutatása sem mellékes – a későbbi kötetekben és filmekben ide is gyakran eljutunk, de akkoriban még nem lehetett olyan sokat tudni róla. És most nem a felsőbb szintek ragyogására gondolok, hanem az alvilág – a szó szoros értelmében vett alvilág – bemutatására. Hőseink a gigapolisz földalatti járataiban a legmenőbb horrorfilmeket megszégyenítő lényekkel is összeakadnak, eközben pedig még Darth Maul is ott lohol a sarkukban… Itt kell megemlítenem azt a tényt, hogy Reaves a cselekmény gondos felépítése után izgalom és feszültség terén sem hagy minket cserben. Stílusát azért szeretem, mert nem túlegyszerűsített (mint olykor Steve Perryé), de nem is művészien eltúlzott (mint mondjuk Barbara Hamblyé). Ugyanakkor az érzelmi töltet sem hiányzik, és ez főleg a megrázó végkifejletnél világlik ki. Mindeközben Reaves annak a magától értetődő igénynek is eleget tett, hogy a történet több szálon is kapcsolódjon a már ismert tényekhez. Külön érdekesség, hogy a főszereplők egyike, az I-5-ös droid, illetve gazdájának, Lorn Pavannak itt még csak említés szintjén előkerülő fia újra feltűnik a szerző évekkel később megírt coruscanti trilógiájában.   

„Az erővel való szoros kapcsolata egy másik emléket is felidézett: azt a napot, amikor elkészítette a fénykardját. Maul általában nem szokott visszatérni a múltjához, hacsak ez nem szolgálta valamilyen formában a mester céljait, de az alkotás öröme, a tökéletes összpontosítás, az Erővel való eggyé válás, amelyek révén megteremtette a fegyverét, különleges helyet foglalt el az emlékei között.
A speciális kemence, amelyet a mestere holokronjában talált tervek alapján konstruált, szinte kibírhatatlan hőt bocsátott ki magából, miközben belehelyezte a kristályokat. Ahelyett azonban, hogy kiment volna a helyiségből, hagyva, hogy a kristályok maguktól formálódjanak eggyé, a szerkezet közelében maradt, és a drágakövek metamorfózisára koncentrálva az Erőt hívta segítségül, hogy megtisztítsa és egymásba fonja a molekuláris mátrixokat.
A legtöbb Jedi természetes kristályokat használt a fénykardjában, leggyakrabban adegai kristályt. A fénykard többi alkatrészét – az energiacellákat, a térgerjesztőket, a stabilizáló gyűrűket, a fluxusnyílásokat – viszonylag könnyen be lehetett szerezni, magukat a kristályokat azonban nem. Az Adega rendszerben kellett bányászni őket, a Külső Peremvidék mélyén. A természetes nyersanyag használata azzal a nehézséggel járt, hogy az egyesítési folyamat hosszú ideig eltarthatott, ráadásul a hangolásnak is tökéletesnek kellett lennie, mert a rosszul összepárosított kristályok nemcsak a kardot, de a készítőjét is elpusztíthatták. A megfelelő kristályok megtalálása és összehangolása egy Jedi erőpróbája volt, a Sithek azonban nem ezt az utat járták. Az Erő sötét mesterei inkább maguk készítették el a szintetikus kristályaikat, hogy egy olvasztókemence poklában hozzák létre a tökéletes harmóniát, a saját akaratuk szerint formálva azt.
Maul ott ült a kemence mellett, a Jedik iránti olthatatlan gyűlöletére koncentrálva, és maga köré vonva az Erőt, hogy annak segítségével befolyásolja az ikerpengéjű kardhoz szükséges négy kristály molekulaszerkezetét. Az, hogy a szokásos egy helyett két pengét készítsen, könnyű döntés volt. Csak egy mesterharcos gondolhatott egyáltalán arra, hogy képes lesz megbirkózni egy kétpengés fegyverrel, Darth Maul azonban tudta, hogy belőle az lesz. A Sith dicsősége nem elégedhetett meg kevesebbel, mint ahogy a mestere sem.
Még a nyomáskamra tömörített vasbeton falai sem tudták teljesen magukba zárni a kristályok átalakításához szükséges irdatlan hőmérsékletet. Számolatlanul teltek az órák, és kínzó hőség a Sith-tanítványt nyaldosta. Ő mégsem adta fel, az összpontosítása nem tört meg. Egyik kristályréteget a másik után fektette le, illesztette össze és csiszolta tökéletesre az Erő segítségével. Napokba tellett, étel, ital vagy alvás nélkül, de végül megérezte, hogy elkészült a mű. Ekkor lekapcsolta a kemencét, és felfeszítette az ajtaját. Az olvasztótégelyekben négy tökéletes kristály hevert.
Maul elmosolyodott a sötétségben. Igen, ez jó emlék volt, egy olyan tett, ami próbára tette az erejét, és a végső, elkerülhetetlen diadal ígéretét hordozta magában.”
(252-253.o.)  

A regényt az Aquila adta ki 2002-ben, kiváló fordításban, mely Dr. Dinya Tamás munkája. A kiadás apró szépséghibája mindössze az, hogy az angol eredetiben helyet kapott még egy novella (Darth Maul: Saboteur) is, melyet a magyar verzióban hiába is keresünk. Sajnos utánnyomás mind a mai napig nem készült, így a rajongók kénytelenek lesznek antikváriumokból vagy a Vateráról beszerezni.

Darth Maul persze a vonatkozó képregényekben is egyre többször felbukkant a Baljós árnyak premierje után. Az első, kifejezetten róla szóló történet szerencsére magyarul is megjelent annak idején a Semic gondozásában, két füzetben. A fenti regény, ahogy írtam, közvetlenül a film előtt játszódik, ez az alkotás viszont közvetlenül a könyv cselekménye előtt. Darth Sidious a már akkor is létező intergalaktikus bűnszövetkezet, a Fekete Nap szétzilálásának feladatát bízza tanítványára, aki a rá jellemző elszántsággal és könyörtelenséggel indul neki. Viszonylag rövid képtörténet révén a hangsúly nem a jellemábrázoláson van, inkább azon, hogy Mault ismét akcióban láthassa az olvasó. A Jan Duursema és Rick Magyar által készített rajzok szépek, a hangulat megvan, úgyhogy „kiegészítő csemege” gyanánt minden érdeklődőnek javaslom.

Darth Maul – A vadászó árnyék (Star Wars: Darth Maul – Shadow Hunter)
Írta: Michael Reaves
Fordította: Dr. Dinya Tamás
Aquila 2002
320 oldal

Star Wars: Darth Maul
Készítette: Ron Marz, Jan Duursema, Rick Magyar, Dave McCaig
Fordította: Galamb Zoltán, Hegedűs Anna
Dark Horse / Semic 2001
88 oldal