65 éve történt
A D-naphoz hasonlóan ezúttal az ardenneki csata 65. évfordulójáról emlékeznék meg néhány vonatkozó művön keresztül. Ez az összecsapás – noha ez volt a legsúlyosabb amerikai veszteségekkel járó csata a második világháború alatt – nem szült annyi filmet és könyvet, mint a partraszállás, de azért markáns alkotások is akadnak a témában. Nálunk ezek közül kétségtelenül a legismertebb A halál ötven órája, melyet itteni bemutatása idején, 1968-ban teltházakkal vetítettek (ezt szüleim elbeszéléséből tudom), a tévés sugárzás idején pedig szinte a teljes lakosságot a képernyő elé vonzotta. Egy két és fél órás amerikai háborús film a hatvanas években még üthetett ekkorát…
1944 decemberében a Harmadik Birodalom közel állt már a vereséghez, de a háború még korántsem ért véget. A nyugati fronton állomásozó amerikai erők viszont karácsonyi hangulatban tobzódtak és hajlottak elhinni, hogy lényegében már győztek. Hitler ekkorra készen állt a „Wacht am Rhein” fedőnevű hadművelet tervével, melynek célja a szövetséges front áttörése volt az Ardenneken keresztül, Antwerpen elérésével. A december 16-án meginduló offenzíva váratlanul érte az amerikaiakat, és az átmeneti zűrzavart csak fokozta a vonalak mögött ledobott német diverzánsok tevékenysége. A körzetben található jenkik egy jelentős része újonc, másik nagy része a hürtgeni csata után pihenésre áthelyezett veterán volt. Elkeseredett küzdelem vette kezdetét... A túlnyomórészt tapasztalatlan amerikaiak meglepően jól állták a sarat, bár rengetegen fogságba estek, főleg az első napokban.
Az 1965-ös amerikai film tipikus példája a gigantikus történelmi tablóknak, amelyek akkoriban oly népszerűek voltak. Hossza és a benne szereplő sztárok, illetve statiszták száma eleve tekintélyt parancsoló, de fontos tény, hogy emellett időtállónak is bizonyult, és máig közkedvelt alkotás, még akkor is, ha hitelességét tekintve nem minden szempontból állja meg a helyét. Ugyanis a forgatókönyvírók nagyjából lefektették a csata menetét, kiragadtak egy-két fontosabb elemet (diverzáns-akció, Bastogne ostroma, mészárlás Malmédy mellett), mégis inkább a karakterekre fektettek hangsúlyt (ahogy ezt a végefőcímben be is vallják). Történelmi szempontból tehát közel sem olyan akkurátus, mint mondjuk A leghosszabb nap, de a karakterábrázolás összetettebb és személyesebb. Henry Fonda, Robert Shaw, Telly Savalas vagy Charles Bronson alakítása pedig nagyon is emlékezetes. Benjamin Frankel filmzenéje és a német Panzer Lied (a páncélosok indulója) ugyancsak figyelemreméltó eleme az alkotásnak.
A forgatáshoz több tucat páncélost és egyéb járművet szedtek össze, bár aligha csodálkozhatunk azon, hogy eredeti német tankokból egyet sem látunk: a Királytigriseket például amerikai gyártmányú M-47-es harckocsikkal helyettesítették. Többek között Von Lauchert, egykori német tábornok, a csata résztvevője segédkezett a forgatásnál. Állítólag az akkor még élő Joachim Peiper, egykori Waffen-SS ezredes ihlette a film főszereplőjét, de mivel a nevét összefüggésbe lehetett hozni a Malmédynél történt eseményekkel, illetve a náci párttal, ezért végül a figura a Hessler nevet kapta, aki a Wehrmacht tisztje.
A magyar tévécsatornákon leadott változatok nagy része vágott volt, vagyis egy-két jelenet hiányzott belőle. Máig nem sikerült rájönnöm, milyen alapon hagyták ki belőle ezeket a részeket, mivel sem ideológiailag, sem más szempontból nem voltak problémásak (rövidségük miatt a film hosszát sem lehetett csökkenteni jelentősen ezek elhagyásával). A teljes, vágatlan változatot csak a DVD-kiadáson nézhettem végig, mely pár éve jelent meg nálunk is. Szerencsére rajta találjuk a klasszikus és remekül sikerült magyar szinkront (a hangok között Sztankay István, Inke László és Tordy Géza), illetve angol hangot, angol és magyar feliratot. Extraként két korabeli werkfilmecske szolgál.
Máig hatásos klasszikus.
Értékelés: 9/10
A halál ötven órája (Battle of The Bulge)
Warner Bros. 1965
Háborús (152 perc)
Rendező: Ken Annakin
Szereplők: Henry Fonda, Robert Shaw, Robert Ryan, Pier Angeli, Charles Bronson
Zene: Benjamin Frankel
