KÖNYV: Aliens – Bűnös bolygó (Stephani Perry)
2009. augusztus 29. írta: Monty H.

KÖNYV: Aliens – Bűnös bolygó (Stephani Perry)

...és az is bűnös, aki ilyet ír

A Szukits Könyvkiadó évente legalább egy Alien-könyvet kiad: legújabb idevágó kötetük, a Bűnös bolygó néhány hete jelent meg. Mivel az előző két-három történetük igencsak soványkára sikerült, reméltem, hogy ezúttal végre megint olyasmit kapunk, ami a régebbi Alien-sztorikra hajaz, főleg, hogy a szerző ismét Stephani Perry, aki nem először kalandozik el ebbe a témába…

alienbunosbolygo.jpgFélreeső bolygó a galaxis elhagyatottabb részének közepén. A neve – már ez se normális dolog – Fantázia. Egy nagyobbacska gyár fekszik itt, ahol sokféle, alapvetően illegális termék készül. A létesítményt kívülről több ezer idegen veszi körül, vagyis se ki-, se betörni nem sétagalopp. A most érkező szállítmány főként új munkaerőt hoz. Eközben azonban egy másik vállalat zsoldos alakulatot küld a komoly versenytársnak bizonyuló gyár felszámolására…

Hát kérem, ebből az alaptörténetből simán kihozhattak volna valami izgalmasat – pláne egy Perry-ivadék –, de sajnálattal kell megállapítsam, nem jutottak tovább az előző három kötet, az Eredendő bűn, az Acéltojás és a DNS-háború szintjén. Sőt. Az első száz oldal után már komolyan azon drukkoltam, legyen már vége az egésznek. Túlbonyolított, mégis jellegtelen karakterek, semmi izgalom, semmi váratlan fordulat, semmi, de semmi extra. Ja, az idegenek szerepe, pedig egész egyszerűen elhanyagolhatóan kicsi, ami szerintem egy Alien-regényben fura, de leginkább szégyen. Ehhez adjuk hozzá a tényt, hogy a magyar fordítás láthatóan nem látott lektort, ergo olyan érdekes szavak és kifejezések röpködnek, hogy egyből javasolnék egy javított, második kiadást, ha olyan jó könyvről lenne szó, hogy megérné a hercehurcát (például miért nem lett lefordítva a magyar átlagolvasó számára valószínűleg érthetetlen „ASAP” rövidítés?).

Egész komolyan mondom, csak a fanatikus Alien-rajongók olvassák el, ha merik, de ami engem illet, én most sürgősen előveszek egy régebbi könyvet a témában, mondjuk a Rekviemet, és azzal vigasztalódom…

Aliens – Bűnös bolygó (Aliens – Criminal Enterprise)
Írta: Stephani Perry
Fordította: Habony Gábor
Szukits Könyvkiadó 2009
272 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr91345677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása