FILM: A sötét lovag
2008. augusztus 22. írta: Monty H.

FILM: A sötét lovag

Nolan, Bale és Ledger megint odacsap

A Batman: Kezdődik! óta vártam ezt a filmet. Nem volt kétségem afelől, hogyha ehhez is a Nolan-fivérek és Christian Bale adja majd a nevét, akkor végre méltó folytatást kapunk egy méltán elismert mozifilmhez. Az összhatás nem tökéletes, de lássuk részletesen is.

Ahogy azt illik, az előző részhez képest kissé változik a hangulat: Bruce Wayne érettebb személyiségként tűnik fel, a csapat (Batman és Gordon, illetve Wayne, Alfred és Lucius) pedig már jól összeszokott csapatként működnek. Az alvilág pedig továbbra is forrong, tehát van mit csinálni.

darkknight2.jpg

És hát itt van az új-régi főgonosz, Joker. A nemrég elhunyt Heath Ledger alakítása ebben a szerepben példaértékű, méltó párja a Bale által életre keltett denevérfigurának. Teljesen máshogy állt hozzá, mint anno Jack Nicholson – sokkal több egyéni elemet vitt bele, de a forgatókönyv is lényegesen részletesebb és emberközelibb, ennek köszönhetően Joker nem egyszerűen a gonosz karakter, hanem sikerült megalkotni a filmtörténet egyik legijesztőbb rosszfiúját, aki idegbeteg, ravasz, gyerekes és furamód ragaszkodó is.

thedarkknight42.jpg

Ez utóbbi azért fontos, mert a film ezen a téren is hű marad az eredeti történethez: Batman és Joker ugyanis nem egyszerűen ellenfelek. Aki végigolvasott pár képregényfüzetet és tanúja volt a két karakter összecsapásainak, láthatta, hogy tényleg van köztük egyfajta érzelmi szál. Ahogy Joker rámutat, kiegészítik egymást. Egyik sem ölné meg a másikat csak úgy, akármilyen veszélyesnek is tartják egymást.

thedarkknight41.jpg

A filmmel kapcsolatban tehát van miről beszélni, én azonban inkább a film elő- és utóéletéről írnék. A premiert komoly reklámkampány vezette be, s nem tagadhatjuk, Heath Ledger halála is hozzájárult ahhoz, hogy a mozinézők igenis várakozással tekintettek a film elé (vö. James Dean és a halála után néhány héttel bemutatott Haragban a világgal című filmje). Aztán az amerikai bemutató után jöttek bizony a híradások, hogy az imdb.com-on már a filmtörténet legelső alkotásai közé emelték a szavazatok alapján. Nekem ez kicsit fura volt...

thedarkknight43.jpg

Ha ennek fényében kellene értékelnem a filmet, azt mondanám, kicsit elszaladt velük a ló. Valóban igényes és izgalmas, méltó folytatás, kiváló alakításokkal, de azért álljunk meg egy percre, mert akad pár negatívum is. Először is, számomra kifejezetten befejezetlennek sejlik a film. Ez persze a majdani folytatás felé mutat, és nem lenne vele baj, de az összhatás számomra olyan volt, mintha egy fél filmet láttam volna. Harvey Dent pálfordulását összecsapottnak éreztem. Súlyos sérülés és hatalmas sokk ide vagy oda, az ő átváltozásának sebessége vetekszik Anakin Skywalkerével a Csillagok háborúja III. részében: már bocsánat, de egy ilyen emberből hogy válik egyik pillanatról a másikra gazember? (Tudom, az idegeit is megviselte az incidens, mégis úgy érzem, itt az időbeli korlátok kötötték meg a forgatókönyvírók kezét, sajnos a végeredmény rovására.) A „fehér lovag – sötét lovag” analógiát sem tudtam komolyan venni, mivel Dent és Batman tevékenysége távolról sem „csereszabatos”, inkább kiegészíthetné egymást a törvényes utat járó politikus és a saját eszközeivel küzdő denevérfigura. Lucius lelkiismereti problémája a film végén pedig már egész egyszerűen röhögnvaló (értsd: a városban pánik és zűrzavar, és ő abból csinál gondot, hogy abszolút megbízható és emberi főnöke lehallgat mindenkit egy pár óra erejéig?!) Az akciójelenetek néha olyan gyorsak, hogy látni is alig lehet valamit. Katie Holmes lecserélését (még ha elkerülhetetlen is volt) szerencsétlen fordulatnak ítélem: szegény Maggie Gyllenhall egyszerűen nem ugyanaz az alkat – innentől fogva már vitatkozhatunk arról, hogy jó vagy rossz színésznő-e, nem illett a képbe. Szerintem.

Röviden és tömören: jó film, képregényadaptációként is maradandó, de bennem komoly hiányérzetet keltett, így nálam még mindig az előző rész vezet.

Folytatásnak jó, önálló filmnek nem annyira.
Értékelés: 7/10

The Dark Knight (A sötét lovag)
Warner Bros. 2008
Akció, dráma (152 perc)
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: Christian Bale, Michael Caine, Gary Oldman, Morgan Freeman
Zene: Hans Zimmer, James Newton Howard

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr55701754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsombor 2008.11.23. 20:14:34

Csak egy kiegészítés a filmzenéhez. Most kapott lábra a hír, hogy diszkvalifikálták az Oscar díjra jelölendő filmek sorából A sötét lovagot egy nagy hülyeség, de egyben teljesen jogos dolog miatt. Az album mindössze 70%-át szerezte a két híres zeneszerző, Hans Zimmer és James Newton Howard. A maradék 30%-ot mások szerezték, de ők nem kerültek fel az albumra, mint zeneszerzők. CIKI! Esetleg lecsúszni egy Oscarról emiatt?! Amúgy szerintem annyira nem jó a zenéje, a Batman kezdődiknek sokkal jobb volt. Ha a tipikus Zimmeres Newton Howardos zengést keressük a zenék között, akkor azt csak a Like a dog chasing című számban találhatjuk meg, esetleg még az A dark knight című 16 perces számban. De lényeg, hogy passzolt a filmhez.

Zsombor 2008.11.23. 20:19:11

További kekeckedés, hogy 70%-át szerezték csak a fő zeneszerzők, ami már automatikusan azt vonzza maga után, hogy nem lehet jelölni Oscarra.

Monty H. 2008.11.24. 13:49:10

Személy szerint nekem is jobban tetszett a Batman: Kezdődik! zenéje. Zimmer és Howard jól összedolgozik. De ebben a részben , bár az alap ugyanaz, valahogy nem fogott meg annyira a muzsika. Mondjuk az egész filmre igaz ugyanez...

matiszakos 2009.01.08. 17:37:45

Hát nem tudom. Szerintem ez nem csak méltó folytatás volt de kegyetlen jó film is. Szerintem ez jobb volt mint az első rész. Nekem az inkább bevezetőnek tűnt a storyba, hogy aztán jöjjön a nagy durranás: Joker
Ledger iszonyatosan jól alakította a Jokert. Én imádom ezt a filmet és szerintem jobb mint az első!!! SZERINTEM!!!

matiszakos 2009.01.08. 17:39:54

Bár az igaz, hogy Dent pálfordulása kicsit gyors volt, de Joker őt is összezavarta akárcsak Batman-t. Szóval egy ilyen trauma után én is könnyen irányíthatóvá váltam volna és Joker megmutatta a "helyes utat"

3,14159265 2012.07.22. 09:20:15

Nekem őszintén nem igazán tetszett ez a rész, hiányoltam belőle a karakterek fő jellemvonásainak a hiányát. Nekem például nem jött le, hogy Joker egy elmebeteg, és hogy miért harcol Batman ellen. Hogyan lett Joker az, ami? A képregényekben mint tudjuk savba esik, félig meddig Batman hibájából és ettől eltorzul a teste. Itt meg egy kifestett felvágott szájú, terroristával találkozunk és nem egy őrülttel. Vagy például nem láthattuk a jellegzetes Batman-kütyüket sem, csak olyat, hogy vacak konzervnyitó az autók felvágásához, meg egyszer-kétszer a szigonypuska...
De ez csak az én véleményem.

Monty H. 2012.07.24. 09:40:37

@3,14159265: Most néztem meg harmadszor, hátha most más lesz az összbenyomás. Nem változott jelentősen a véleményem. Potenciálisan nagyon jó film lenne, a karakterek többségével sincs baj, de mintha rosszul irányítanák őket.
Joker szerintem inkább őrült, mint terrorista, és tulajdonképpen Rachelnek el is mondja, hogy apja viselkedésével hogy befolyásolta a jellemfejlődését. Ez persze nem sok, kérdezhetnénk, mi történt azután - de ez nem a Joker: Kezdődik, hanem A sötét lovag, ezért hagyták ennyiben.
Ami továbbra is és leginkább idegesít, az mégis az agyonmoralizálás. Batman saját szerepén ronyózik, pedig tudja, hogy hiába zavarta össze Joker a várost, akkor sem az a megoldás, hogy félreáll. Harvey Dent nem fogja megtisztítani az utcákat Joker gengsztereitől, vagy igen? Azt megértem, hogy rosszul érzi magát, felelős Rachel elvesztéséért, de ha ő nem áll ki, akkor ki fog? A tehetetlen rendőrség? Az utcai harcra sohasem vállalkozó politikusok? Ugyan már!
És akkor még tegyük hozzá azt is, hogy két főgonoszt használnak el egyetlen filmben (lásd még Pókember 3), ami még zsúfoltabbá teszi az egészt, Harvey Dentnek Kétarcként pedig jut kb. 25 perc...
Nem, valahogy továbbra sem tetszik. A harmadik részt viszont várom, pár nap múlva kiderül, milyen lett és akkor írok arról is :-)

3,14159265 2012.07.24. 12:56:25

@Monty H.: Igen, tényleg nem Joker-ről kell hogy szóljon, de annyit had kötözködjem, hogy két különböző sztorit hallunk a karaktere kialakulásáról, egyszer az apja torzítja el, egyszer pedig saját magát vagdossa össze.
A két ellenséges meglátáshoz még annyit, hogy a Batman Kezdődik! -ben is több ellenféllel találkozhatunk, mint például Ra's al Ghul, Madárijesztő, Zsasz.

Monty H. 2012.07.24. 13:16:34

@3,14159265: Igen, Jokernek csőstül jöttek a sokkoló élmények :-(

Érdekes, amit írsz, még nem is gondoltam rá, talán azért, mert a Madárijesztő a képregényben ugyebár igazi főgonosz, itt a filmben, amolyan mellékes gonosztevő volt és a maffia, később Ra's lett az igazi rosszfiú. Tulajdonképpen igazad van ezzel. :-) Mégis, mennyivel kiegyensúlyozottabb és kerekebb volt az a sztori...

3,14159265 2012.07.24. 13:31:42

@Monty H.: Igen, mert ott a cselekmények majdnem egy időben történtek, a Sötét Lovagnál azonban egymást követték. És így viszont az a másfél-két óra már nem volt elég, ez viszont a film rovására ment. :(

Monty H. 2012.07.24. 13:33:42

@3,14159265: Egyetértünk. Illetve az első részben a főgonoszok nem fedték át egymást úgy, ahogy a másodikban.
süti beállítások módosítása