A másik elit alakulat

A partraszállás 75. évfordulóján több új kötetet kezembe vettem, de a könyvkínálatot elnézve persze mindig szemet vetek néhány még újabbra. S mivel Giles Milton művét olvasva megint feltámadt bennem az érdeklődés a D-napon bevetett ejtőernyősök harcai iránt, elkezdtem keresgélni, majd a kritikák alapján két releváns munkát is kipécéztem. Ezek közül az egyik a 101. légideszant-hadosztály 506. ezrede 3. zászlóaljának normandiai harcairól szól.

Az 506-osok 2. zászlóalját persze már jól ismerhetjük, hiszen Az elit alakulat révén az ottani E század krónikáját szinte minden érdeklődő olvasta vagy látta. A szerzők – akik közül az egyik a brit ejtőernyős ezred egykori katonája – szerették volna a méltatlanul háttérbe szorított többi egység közül legalább az egyiket megszólaltatni, s ennek érdekében négy évig kutatták Ramsburyt, illetve Normandia vonatkozó területeit. A veteránok mellett felkeresték egykori angol vendéglátóikat és a még élő francia szemtanúkat is, sőt ellátogattak a Keele-i Egyetemen található második világháborús légi felvételek archívumába, ahol olyan fényképeket találtak, melyek nyomán a 3. zászlóalj D-napi harcainak térképét is jócskán át kellett rajzolniuk.

Krónikájukat persze ugyanott kezdik, mint sok más hasonló kötet: a háború első éveinek, illetve az Egyesült Államok hadba lépésnek, az amerikai légideszant-erők felállításának rövid történetét ők sem hagyják ki, ahogy a toccoai alapkiképzés és az angliai felkészítés sem maradhat ki. A szöveg oroszlánrésze természetesen a normandiai harcokat öleli fel, hangsúlyosan a D-napot és az azt követő egy hetet, majd hőseit visszakíséri a szigetországba.

Gardner és Day lelkesedése határozottan érezhető a könyvön, ugyanakkor az olvasmányossággal gondok vannak. A narratíva néha kissé csapongó, emiatt egy-két helyen nehezen követhető, ráadásul egyes csataleírások túlzott részletességük miatt unalomba fulladnak. A személyes hangvétel pedig hiába is érezhető az anekdotáknál, a viszonylag rövid terjedelem miatt az olvasó nem tudja úgy megismerni az egyes katonákat, mint ahogy Az elit alakulatnál. Ugyanakkor több érdekességet is felvonultat, és a D-nap megszállottjaként még nekem is tudott itt-ott újat mondani. Nagyon meglepett például, amikor a Pointe-du-Hoc közelében földet ért két ejtőernyős került szóba (akik utolsóként ugrottak a félsziget felett átrepülő szállítógépről, mely a légvédelmi tűz miatt gyorsított fel, ezzel valószínűleg tengerbe fulladásra ítélve néhány deszantost), akik kora reggel csatlakoztak a sziklát megrohamozó rangerekhez, és utána napokon át az ő oldalukon küzdöttek. (Ezt egyébként a nemrég bemutatott Overlord-képregényben is elsütötték, de akkor még azt hittem, ez a szerzők ötlete volt.) Az írók javára válik az is, hogy törekedtek az objektivitásra, és például nem akarták elhallgatni a vezetői gárda hiányosságait, némelyikük gyávaságát, vagy épp egyes katonák ellenszenves megnyilvánulásait sem.

Fényképek terén is megtették, amit lehetett. Bár a képmelléklet sajnos ugyanolyan papírra került, mint a szöveg, szerepét be tudja tölteni, s szerencsére nemcsak portrékat és csoportképeket tartalmaz (különösen érdekesek azok, amelyeket a németek készítettek a fogságba esett amerikaiakról, köztük a zászlóalj egyes tagjairól). A térképek kapcsán már rezeg a léc: furcsállom, hogy egyetlen áttekintő Normandia-térkép sem került a kötetbe, ahogy maga a légideszant-hadművelet is megérdemelt volna egyet. A mellékelt darabok akkor lennének igazán használhatók, ha valamivel nagyobb méretben közölték volna le őket, és ha a szürke foltokat inkább kihagyták volna belőlük...

Tonight We Die As Men – The Untold Story of Third Battalion 506 Parachute Infantry Regiment From Toccoa To D-Day
Írta: Ian Gardner & Roger Day
Osprey 2009
344 oldal