Bud és Terence visszatér

Még évekkel ezelőtt röppent fel a hír, hogy német-olasz koprodukcióban számítógépes játék készül örök kedvenceink, Bud Spencer és Terence Hill közös kalandjaiból. A szoftver végül 2017 decemberében jelent meg, de jómagam csak tavaly karácsonykor próbáltam ki egy barátom jóvoltából.

A Slaps and Beans (magyarul Pofonok babbal) érthető módon és szándékosan a nyolcvanas évek stílusában készült és ez rögtön a kezdőképernyőnél érezhető. A harsány színekkel megdobált, erőteljesen pixeles grafika és a filmből ismerős zenei motívumok megteszik a hatásukat és rögtön elönthet minket a nosztalgikus életérzés, hogy aztán belecsapva a lecsóba, pardon, a hagymás babba, azonnal a rosszfiúk között is szétcsaphassunk. A játékmenet többféle tevékenységet ígér. Egyfelől adott a Double Dragon-stílusú “haladj-és-verekedj”-jelleg, ahol mindkét főszereplő jelen van, mi pedig egyedül vagy párban nyomulhatunk, azaz a kétjátékos üzemmód is használható. Itt a fő feladat a ránk rontó furkók eltángálása, olykor pedig egyszerűbb logikai feladatok megoldása, ezzel párhuzamosan pedig a továbbjutás.

Maga a küzdelem sajnos nem túl változatos (ami lefelé húzza a teljes játékélményt, mivel mégiscsak ez a rész dominál): a mozgást biztosító gombok mellett négy másikra lesz csak szükség, mellyel támadni vagy védekezni tudunk. Nyilván nem várhatunk egy ilyen játéktől Streetfighter-színvonalú mozgáskombinációkat, de rendkívül leegyszerűsített ilyen módon a küzdelem (arra célzok, hogy anno a C-64-en a joystick vagy a játéktermi gépeken az apró irányítókar kezelése azért változatosabbá tette a mozgatást, ilyen módon a játékot, mint most a gombok szimpla püfölése). Az viszont határozott pozitívum, hogy bár mi csak a gombok nyomogatását intézhetjük, hőseink ettől függetlenül változatosan küzdenek vagyis egy-egy mozgáskategórián belül többféle mozdulatot is láthatunk. A filmekből már ismert, klasszikus mozgássorok bizony visszaköszönnek: ilyen, amikor Bud öklével felülről ráhúz valakinek a kobakjára, vagy amikor Terence felpofozza ellenfelét, esetleg rátapos a lábfejére. Viszont így is probléma, hogy mivel az ellenfelek szinte mindig nagy tömegben támadnak, a küzdelem sokszor arra korlátozódik, hogy ide-oda fordulva osztogatjuk a pofonokat a lehető leggyorsabb tempóban, miközben a rosszfiúk körénk sereglenek… A pályák végén előforduló főgonoszok ráadásul túl erősre sikerültek, ami nem teszi ugyan nehezebbé a játékot, viszont rendre unalomba fullasztja.

Az már pozitívabb, hogy lehetőség adódik egyes tárgyak felvételére és használatára: a teli söröskrigli és a babbal teli lábas először életerőnk, illetve állóképességünk felhúzására szolgál, kiürülve viszont használhatjuk fegyverként. Hasonló szellemben alkalmazható a billiárddákó vagy a nagy ritkán felbukkanó gyümölcsösstand tartalma. Ellenfeleink egyébként igen sokfélék, ahogy a filmekben is: a jól öltözött haramiáktól a fehérruhás, feketemaszkos maffiózokig van itt minden és az egyes figurák testalkata is sokszor eltér. A grafika összességében egyébként működik, ahogy már említettem, a retróvonalnak megfelelően ódivatú és ez vonatkozik a mozgatásra is, vagyis néhol kicsit bénácskának hat, de itt pont ez a lényeg.

Túl a bunyón szerencsére adódnak másféle pályarészek is, ahol vagy járművezetés vagy egyéb ügyességi feladatok várnak ránk. Ezek néha kellemes kikapcsolódást ígérnek, néha viszont kicsit kicsapják a biztosítékot. Az autóversenyt például kifejezetten jó mókának találtam, nem így a sör-virsli-versenyt, ahol a szélső sávban lefelé száguldó ikonoknak megfelelő gombokat kellett nyomogatnom a megfelelő időben: ilyen jellegű megoldással már más játéknál is találkoztam és bár megértem, hogy viszonylag kötöttek a lehetőségek ilyen téren, kimondottan primitívnek találom, amellett, hogy ez a szakasz még könnyebb módban is kifejezetten nehéz.

A történet közben persze megy a duma is, de sajnos csak írásos, szövegbuborékos formában. A karakterek benyögései között felfedezhetünk jól ismert mondatokat, ezek itt is remekül működnek, másutt viszont kicsit blődre sikerültek a párbeszédek. A háttérzene pályáról pályára, néha helyzetről helyzetre változik, hogy sort keríthessenek az összes nagy kedvencre. A sztori egyébként számos film cselekményéből és fordulataiból táplálkozik, de így, ebben a formájában teljesen új. A mentési rendszer sajnos kissé emlékezetkihagyásos, előfordult, hogy hiába fejeztem be egy pályát és kezdtem el a következőt, a másnapi indításnál az előbbi legelején tudtam csak folytatni a játékot. A végigjátszás egyébként olyan másfél órát igényel, és ennél többre valószínűleg nincs is szükség.

A Slaps and Beans összességében jópofa és szórakoztató játék, bár a retró-érzés a hibák kapcsán is visszatér. Szóval inkább azoknak ajánlom, akik annak idején játszottak hasonlóval és jóban vannak ezzel a műfajjal. Igazán kellemes időtöltést szerintem akkor nyújt, ha nem egyedül, hanem egy barátunkkal állunk neki. Vagyis érdemes rászánni egy közös szombat estét, némi sör és hagymás bab társaságában... Megvásárlása kizárólag online úton lehetséges a Steam.com-ról.

Jópofa, de sokkal jobb is lehetne.
Értékelés: 7/10

Negatívumok:
*Az aprítós jelleg dominál
*Nagyon leegyszerűsített a küzdelem
*A végére kicsit unalomba fullad a pofozkodás
*Túl erős főgonoszok

Pozitívumok:
*Jópofa alapötlet
*Retróhangulat
*Változatos helyszínek
*Visszautalások a filmekre