Egy mentőcsapat kalandjai

Kisgyerekkorom emlékezetes filmélménye volt egy koprodukciós rajzfilm, mely nemcsak francia, hanem magyar alkotókkal is büszkélkedhetett — amely máris jó ok volt arra, hogy idehaza is bemutassák. Így vált a fiatalabb közönség időszakos kedvencévé Az idő urai, melyet most, több mint harminc évvel később újra elővettem, kíváncsian, hogy mennyire lesz hatásos ennyi idő elteltével.

A Perdide bolygón Piel, a nyolcéves kisfiú magára marad. Apja utolsó perceiben még képes segítséget hívni egy távol űrhajóról: Jaffar és csapata így szerez tudomást a vészhelyzetről és elindulnak, hogy megmentsék a szerencsétlenül járt gyereket. Útjukat azonban többször is meg kell szakítaniuk, hol saját kellemetlen utasuk, hol a bolygóközi rendőrség miatt – hol pedig az idő titokzatos urai miatt.

Nos, vannak filmek, amelyek kiállják az idő próbáját, és vannak, amelyek nem... Jelen esetben nem azért sorolom a művet az utóbbiak közé, mert hagyományos rajzfilm formájában, és nem animációs filmként látott napvilágot – én jól megvagyok ezzel, még ha a karakterek arca időnként következetlenül torz is a korábban látottakhoz képest. Nem, a fő gondom a történetvezetés. Például, hogy szegény Piel ott várakozik egy elhagyott planétán egyes egyedül, csupa veszély közepette, és hőseink meglepően ráérősen sietnek hozzá... Hogy mindez kevésbé legyen feltűnő, a készítők mindenféle ötletet bevetnek, az eredmény pedig egy nagy kavalkád: az arcnélküliek egész érdekesek, kár, hogy Jafarék mindössze pár perc alatt letudják ezt a bolygót, mert bár teljesen ismeretlen helyen, ismeretlen fenyegetéssel és abszolút túlerővel állnak szemben, szinte rögtön levágják, hogy mi történik körülöttük és végül sikerül kereket oldaniuk; vagy a bolygóközi zsaruk, akik elég gonoszul néznek (ki), és tulajdonképpen a legkarakteresebb szereplők az egészben, mégis alig van szerepük, azt pedig csak utalás szintjén tudjuk meg, hogy velük mi lesz később; és végül az idő urai, na, ez az, ami gyerekszemmel talán még rejtélyesen izgalmas lehetett, de felnőtt szemmel nézve meglehetősen összefüggéstelen, és nálam hazavágta a történetet. Bele lehetett volna dolgozni ez utóbbit érthetően és értelmezhetően, de úgy éreztem, még a készítők sem a történetre összpontosítottak. Inkább érződik a film amolyan stílusgyakorlatnak, vagy egy rajzfilmsorozatból készült montázsnak, mely a Csillagok háborúja-láz nyomdokvízét próbálta volna meglovagolni, és amelynél alig 78 percbe bele akartak suvasztani minden felmerült ötletet – és a vége ez lett. (Nem tudom, az eredeti regény, Stefan Wul munkája mennyiben volt más, és kétlem, hogy valaha is megtudom.)

Természetesen az eredeti magyar szinkron (benne Sztankay István, Halász Judit, Kállai Ferenc, Tahi Tóth László vagy Szabó Gyula) került rá a DVD-változatra, melyhez mindössze egyetlen extra jár a francia és magyar mono hangsáv, illetve a magyar felirat mellé: ez a filmmel párhuzamosan megjelenő speciális feliratok sokasága, mely az adott jelenetekkel és részletekkel kapcsolatos érdekességekre hívja fel a figyelmet.  

Felnőtt szemmel már kissé csalódáskeltő.
Értékelés: 4/10

Az idő urai
(Les maitres du temps)
Télécip 1982
Sci-fi rajzfilm (78 perc)
Rendező: René Laloux
Zene: Jean-Pierre Bourtayre, Pierre Tardy, Christian Zanesi