Ultramodern hadviselés

Legutóbb csalódnom kellett a soros COD-epizód, a Ghosts kapcsán. Az egyjátékos hadjárat szinte semmi újat nem nyújtott, és a multis rész sem fogott meg igazán, bár nem is tudtam túl sok időt tölteni vele. Bevallom, nem pörget már annyira a téma, és az Advanced Warfare előzetesére sem kaptam fel igazán a fejem.

2054-ben a háborúk kimenetele még mindig az egyszerű katonán múlik, akinek felszerelése persze jóval fejlettebb a mainál. A legfontosabb talán a sci-fikben már többször látott exoszkeleton, mellyel a harcos mozgékonysága és fizikai ereje jelentősen megnövekszik, de akad itt mászómágnes, többfunkciós szigonykilövő, láthatatlanító berendezés és így tovább. Ezek a cuccok valamelyest tényleg feldobják a — mostanra már kissé becsontosodott — játékélményt, bár úgy éreztem, még mindig az alaptörténet vállán nyugszik leginkább a siker vagy sikertelenség.

Mitchell, az amerikai tengerészgyalogság újonca lesz főhősünk, aki bajtársaival Szöulba tart, mivel az észak-koreaiak bő száz évvel az első próbálkozás után újra lerohanják déli szomszédjukat. Ez az invázió persze csak amolyan csuklógyakorlat a későbbiekhez képest... A hatalmi egyensúly mostanra megváltozott: az Atlas nevű gigacég egyre nagyobb szerephez jut a világban, s ennek vezetője Jonathan Irons, éppen az az ember, akinek fiával együtt indultunk első bevetésünkre. A hatalommal azonban nem mindig jár együtt a felelősség, ezt pedig saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni.

Az események picit lassan indulnak be, de amikor valóban belecsapunk a lecsóba, már pörög az egész rendesen. Nem is annyira az akció mennyisége a meggyőző ilyen tekintetben, hanem a változatosság: a készítők láthatóan nem akartak túl sokáig egy-egy helyszínen leragadni, inkább a környezet sokféleséget helyezték előtérbe. Így a szöuli beton- és üvegdzsungel után és mellett megfordulunk Új-Bagdadban, a bolgár hegyek között, a Déli-sarkon, Thaiföldön vagy épp az olasz tengerparton.  Az ismerős Call of Duty-ízesítés most is tetten érhető: már hallott idézetek korábbról (amik persze ide is illenek), szkriptelt izgalomfokozó pillanatok, és így tovább — azonban igazán emlékezetes momentumok most valahogy nem akadnak, legalábbis én nem találtam ilyet. A sztorit sem tudtam elsőre teljesen követni — ez mindig az újrajátszásra marad, amikor erre is tudok már figyelni. Ezen a téren azonban dicséretes, hogy valóban van Jonathan Irons karakterében némi, nem is burkolt kritika az Egyesült Államok, illetve az ENSZ módszereit és hatékonyságát illetően. Még ha ellene is küzdünk, el kell ismerjük, hogy nem az a tipikusan fekete-fehér főgonosz.

A grafikát sokan dicsérik: szerintem az összhatása valóban ott van, bár igazán szépnek csak egyes részeit nevezném — például az arcokat. A figurák mozgatási motorja se rossz, de egy-két helyen még mindig érezhető egyfajta sutaság. Az átvezető képek igényesek, viszont az akadozás némelyiknél észvesztő — pedig, még egyszer mondom, ezek csak átvezető képsorok. Mindenesetre nem a grafikán kell kiakadni, inkább az MI az, ami még a megjelenés idején, vagyis 2014 végén is több helyen igen bénácska. Azt már tényleg múlt időben kéne emlegetnünk, hogy az ellenfelek egy tűzharc során néha összekeverednek a mieinkkel, annyira nagy a kavalkád és két-három méterről lövik egymást — ha egyáltalán észreveszik, akit kell... Meg hát, ha már ultramodern hadviselés, az is szöget ütött a fejembe, hogy ha például drónok — amiket a lehető legfejlettebb földi cég gyárt, szóval elég jó minőségűek lehetnek — őriznek egy helyet, hogy a viharba nem szúrnak ki engem, amikor ott csörtetek a bozótban, pár méterrel alattuk? Apropó, az egyik legelső találkozást a jövőbeli katonai hardverrel éppen a sűrű felhőben támadó drónok jelentették, amiknek — a szerep szerint — nem tudtunk örülni abban az élethelyzetben, de egy ideillő eszközzel megoldottuk a problémát. Ezt a részt azért is emelem ki, mert ez már valóban az a fejlettségi szint, amit reálisan elvárhatunk pár évtized múlva...

Szerencsére nekünk is kijut ezekből a cuccokból: lebegő robogó (lásd A jedi visszatér), hipermodern páncélos, páncélozott exoszkeleton, búvármerülésre képes motorcsónak, és több ehhez hasonló hardver áll az adott helyeken rendelkezésünkre. Egyik sem világmegváltó újítás, de teszik a dolgukat. És persze jár nekünk még más, valamivel hagyományosabb kalandok sora is, vagyis lesz itt autós üldözés, vizes száguldás, úszkálás és így tovább. A szkriptelés most is filmszerű benyomást eredményez, bár a Brothers in Arms után egyre jobban zavar, hogy a tényleges döntéshozatal lehetősége ennyire hiányzik — oké, ez végül is még mindig a Call of Duty.

Az irányítás nem változott, és csak abba tudnék belekötni, hogy csak egy-két rövid résznél ugyan, — gondolok itt a víz alatti úszásra és a vadászgépes támadásra — de gyalázatos az irányítás. A MW3 második küldetése ugrott be erre, bár a Ghosts sem volt vizes téren világbajnok: nem értem, hogy mi olyan nehéz egy ilyen tapasztalt csapatnak abban, hogy esetleg belevonja a szokásos iránygombokat a vezetésbe. Ez egy apró mínusz pont, de fájó. A bevetéseken szerzett tapasztalati pontok beváltása pedig multis jellegű, nem értem, mit keres ez az egyjátékos hadjáratnál, főleg, mert a játékélményt érzésem szerint nem befolyásolta.

Az összhatás így tehát engem nem győzött meg. Elárulhatom például, hogy általában egy-két nap kell ahhoz, hogy végigdaráljam az egyjátékos módot. (Erre mindig kíváncsi vagyok, épp a történet miatt, csak ezután jön a multi.) Most viszont bő három hétbe is beletelt, mire a végére értem, holott 6-7 óránál hosszabb nem lehetett ez a rész. Többször egy küldetést félbehagyva tettem el magam másnapra, mert egyszerűen nem izgatott a vége. Sajnos az egyjátékos hadjárat — hiába a változatosság vagy a felszerelés — egyszerűen csak átlagos. A franchise tulajdonosai mintha egyre inkább a széria nevére alapoznák a sikert, márpedig ez kevés.

A multis rész kitárgyalás nélkül nem lenne teljes a leírás. Sajnos nem is lesz. Hónapok alatt egyetlenegy multis meccset sem tudtam lejátszani, ugyanis a menü különböző pontjain egyszerűen lefagyott a játék, illetve közölte a rendszer, hogy épp nem elérhető a szolgáltatás... Hát köszönöm szépen. Annyi tudható, hogy a COD-ra jellemző játékmódok többsége most is jelen van, kiegészítve néhány újjal. Az exoszkeleton természetesen felhasználható, de aki ettől idegenkedik, az a hagyományosabb (mondhatnám: földhöz ragadtabb) meccsekre is bejelentkezhet, ahol a fenti cucc nem jut szerephez. Harcosainknak egyébként nemcsak a fegyverzetét állíthatjuk össze mi, de még a ruházat elemeit is kiválaszthatjuk.

Hát nagyjából ennyit akartam és tudtam elmondani az Advanced Warfighterről. Szomorú látni, hogy az általam oly nagyra becsült sorozat szépen lassan leereszt... Készül ugyan a Black Ops 3 és a Ghosts 2, de egyre kevesebb reményt táplálok a franchise minőségi szintjének megtartásával kapcsolatban. Nagy kár, de ez van.


A kraft hiányzik belőle.
Értékelés: 6/10

Pozitívumok:
*Ultramodern felszerelés
*Változatos helyszínek
*Szép grafika

Negatívumok:
*Lineáááris...
*A történeti rész lapos
*Nincsenek igazán epikus pillanatok
*Ilona akcentusa elviselhetetlen