SOROZAT: Strike Back - Válaszcsapás (4. évad)
2013. október 25. írta: Monty H.

SOROZAT: Strike Back - Válaszcsapás (4. évad)

Mert a világot újra és újra meg kell menteni...

Idén tavasszal többször is volt alkalmam elsétálni a Strike Back Budapesten tevékenykedő stábja mellett, és ezek után kicsit is meg is lepett, amikor kiderült, hogy a negyedik évad bizony már augusztus folyamán adásba fog kerülni. De egyben nagyon örültem is neki...
strike back 4_1.jpgA 20. részleg kalandjai tehát újfent folytatódnak, és bár belekezdhetnék az alaphelyzet ismertetésébe, szándékosan nem teszem, hiszen mindegy, miféle veszély leselkedik ezúttal a nyugati világra, hőseink úgyis az első sorból (vagy inkább rögtön a vászon mögül) fognak asszisztálni annak elhárításában. Ehelyett inkább hadd térjek ki a részletekre.
strike back 4_4.jpgAz alkotók nagy általánosságban hozzák a megszokott színvonalat, s ezzel párhuzamosan a karakterfejlődést is megnyomták annyira, hogy érezzük, nem kizárólag hírszerzői munkát és csihipuhit kapunk. Scott komolyodik, Stonebridge igyekszik összeszedni magát, Dalton viszont egyre inkább bekattan... A részleg női tagjai egyre nagyobb szerepet kapnak a tűzharcoktól terhes cselekményben, de ilyen téren még van hova fejlődni. Mondjuk ki, várom már, amikor a teljes jogú operátorok közt is legyen legalább egy nő. 

A fordulatos forgatókönyvet jól kiegészítik a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, illetve Magyarországon felvett jelenetek, s persze magyar színészek és statiszták is feltűnnek (például Fenyő Iván) szép számban. A fentiekből már sejthető, hogy visszatértek a sokhelyszínes történethez, amit csak üdvözölni tudok, mert a változatosság ilyen téren is gyönyörködtet, de legalábbis jót tesz. A tempón érzésem szerint nemigen húztak, de nem is lett volna rá szükség, ugyanakkor úgy láttam, lassabbak az első epizódok és fokozatosan erősítenek rá - nyilván célzatosan. Eközben persze felvetődött bennem a kérdés, merre tovább? Ez azért is aktuális, mert állítólag már tudható, hogy lesz ötödik évad is (állítólag újra fognak hazánkban is forgatni), és most már határozottan úgy gondolom, a készítőknek meg kellene lépniük, hogy a bevált receptet picit tovább turbózzák... 

Tisztességes színvonalú akciósorozat. 
Értékelés: 8/10

Strike Back - Válaszcsapás (4. évad)
Left Bank Pictures 2013
Háborús, akció, dráma (450 perc)
Rendező: Dan Percival, Bill Eagles, Alex Holmes, Paul Wilmshurst
Főszereplők: Philip Winchester, Sullivan StapletonZene: Scott Shields

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr125480019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

symor 2013.10.25. 18:14:02

Hát konkrétan szerintem ez volt a legszarabb évad a Strike Back történetében.

A történet szörnyen gyenge fordulatokra épült, konkrétan a nagy leleplezés már a 2. résztől világos lehetett mindenkinek mire fog kisülni és ezen nem változtattak a közbenső "csavarok" sem.

A magyar gárdából Kamarás nagyszerűen bizonyította milyen egy mondvacsinált keményfiú, ha nincs karizmája. Fenyő Iván meg azt, hogy még mindig az ő angolja a legjobb a hazai felhozatalból (nem véletlenül) és valamennyire tudja is, hogy kell szerepelni egy ilyen produkcióban.

Az első két részen és a lezáró epizódokon kívül azonban a 4. évad egy tömény csalódás volt az eddigiekhez képest.

A logikát ugyan eddig is igyekeztem nem számon kérni a sorozaton, de itt már akciószinten lehetett találkozni istentelen ökörségekkel.

Bár az, hogy a fegyverhasználatra rendesen kiokosították a szereplőket még teljesen oké, de akkor a tűzharcjeleneteket is igazíthatnák ehhez a tudáshoz, amik itt, idén sajnos teljesen hiteltelenre sikerültek.

A börtönepizód és az "orosz" közeg például már egyenesen kínos lett volna, ha nem előzi meg a tévészékház annál is gagyibb második ostroma.

Komolyan az ember fogja a fejét, hogy mennyire olcsóra vették ebben az évadban ezt a sorozatot.

A sokszor felesleges, erőltetett jópofaság pedig még annál is jobban alávágott a hangulatnak. Akár azok a hihetetlen bevetések mikor hárman legyaknak egy fél hadsereget - ez utóbbit pedig maximum Schwarzeneggernek nézem el :P

Az idei évadot jól példázza az a jelenet is, amikor egy Volgára azt mondják, hogy Mercedes :D

Ilyen volt az idei évad is, csavarosak, kemények és látványosak akartak lenni, de még azon a minőségen sem sikerült, ami a minimum elvárásom lett volna, sajnos.

Monty H. 2013.10.25. 18:33:47

@symor: Nekem jobban bejött, mint a 3. évad, és könnyed, bár valahol realizmusra törekvő széria lévén én sem igazán kérek rajta számon igazán "gondolkodós" részleteket.

A jópofaságokat sem éreztem erőltetettnek, de a háromfős hadsereg kapcsán igazad van. Kamarás pedig valóban kaphatott volna egy kis pluszt ehhez a szerephez... Picit meglepő volt, amikor egy ilyen színész azért vesz csak részt a sorozatban, hogy simán szitává lőjék.

Pötty1 2013.10.26. 09:20:13

Lehet egyedül vagyok a véleményemmel, de engem az ideg kerülget amikor 40 kilós sminkelt cicababákat tesznek bele ilyen filmekbe, és kiáltják ki őket profi gyilkológépeknek, miközben szemmel láthatóan az is gondot okoz nekik, hogy pisztollyal a kézben egyenesen haladjanak.

Láttam már pár belevaló katonanőt, de valahogy azok egyike se feltöltött szájú piszkafa volt.

De lehet csak én vagyok ilyen maradi.

Őrültteknos 2013.10.26. 12:37:32

Az akció jelenetek némelyike nekem is már kezdett James Bond-osba hajolni (dzsippel a repcsibe-repcsiből, vonatról leesés után motorra pattan). Ez már nem jött be.
Az viszont tetszett, hogy néha feszegette a határait annak, hogy kinek is van igaza és milyen módszerek engedhetők meg a cél érdekében. Az előző szériákhoz képest ez viszont mélyebb volt, persze így még kontrasztosabbak voltak a túlpörgetett akciójelenetek.
A barkas rakétavető viszont epic ötlet volt :-)

symor 2013.10.26. 12:38:56

@Pötty1:

Egy bizonyos ponton nem csupán a méret és a súly számít, hanem az, hogyan használjuk fel azt az erőt, amivel rendelkezünk egy ellenféllel szemben.

Láttam már nagyon komoly női harcművészeket, akik jó ha 160 centisek és 50 kilósak voltak mégis a földbe tudtak passzírozni nem egy két méteres ürgét.

www.youtube.com/watch?v=QZnanDWPLlI

Rhona Mitra (a "feltöltött szájú", bár inkább csak a melle mű) ráadásul alkatilag sem egy gyengébb virágszál, a váll- és karizomzata is szépen fejlett, edzett abban a mértékben, hogy még a nőiességét sem veszti el általuk.

DE még így is részben igazad van, mert a Strike Back bár alkalmaz jóval összetettebb küzdőszisztémát is (lásd. vidámparki jelenet) a legtöbb esetben mégis ahhoz a manírhoz nyúl, hogy egy-egy női vagy férfi szereplő egy mozdulattal eltöri az ellenfél nyakcsigolyáját.

Ez pedig tényleg bosszantó, sőt slendrián filmes megoldás, bár sok helyütt "alkalmazzák" nyakat hasonló testfelépítésű emberek (itt a női szereplők) nem tudnak eltörni ilyen könnyedén, sőt jóval erősebbeknek sem megy ennyire simán.

Összezúzhatná a gégéjét, elroppanthatná a nyelőcsövét egy nő bármikor egy bármekkora méretű férfinak, ha ismeri a módját, viszont a nyak az ennél jóval komolyabb erőkoncentrációt igényel, amiben már a fizikum is nagyobb szerepet kap. Ebből a szempontból tehát a sorozat valóban bosszantó.

Ha amúgy egy röhejes női szereplőt keresel akkor inkább a szőke FSB ügynököt javaslom az idei évadból a kiálló bordáival és pálcikalábaival.

Pötty1 2013.10.26. 12:48:51

Én nem is elsősorban erre a sorozatra értettem a dolgot, de persze itt is bosszantó.

Tényleg nem akarok vitatkozni, de a küzdősportokban és harcművészetekben eltöltött kb 20 évem minden rutinjával azt mondom, teljesen más az amikor derékból meghajol az ember küzdelem előtt, mint a valóság. Előbbiben én is rengeteg nagyon ügyes, erős lányt/asszonyt ismerek, de amikor egy 2 méteres képzett kommandós szalad feléd, nagyon keveset számít az, hogy mit tudsz a tatamin. Ez puszta fizika, egy 50 kilós ember egyszerűen kevés egy ekkora test megállításához.

De engem jobban zavar, hogy manapság trend lett cicababákat kemény nőnek eladni. Csak azért mert összehúzza a szemöldökét még nem lesz hiteles.
A legtöbb még arra is képtelen, hogy ne rángassa a pisztolyt lövés közben. Persze ez már kicsit kukacoskodás, de nekem ezekből a részletekből lesz jó vagy rossz a film.

De mondom ez az én véleményem. Nem feltétlenül van igazam. :)

symor 2013.10.26. 13:12:26

@Pötty1:

Nem tudom én egy Gina Carano-ból simán kinézem, hogy földre visz egy nála sokkal nagyobb ürgét is. Bár ő nem 50, hanem inkább 70 kiló szín izom, ez is igaz :)

Amúgy ha egy drabális állat neked ront akkor pont a puszta fizikát kell felhasználni ellene, bár nekem nincs 20 éves tapasztalatom, de így tudom. Egyszerűen szituációfüggő a dolog, ha a gyengébb fizikumút legyen nő vagy férfi sarokba szorítja egy erősebb akkor máris lekorlátozza az amúgy sem jó esélyét.

Ha viszont van bizonyos mozgástere alkalmazhat a gyengébb elmozdulást, vagy kitérést, esetleg utánaengedést is. Külharcot kezdeményezve, távolságtartást felvéve egy nő is képes megállító ütésekkel, akupresszura-pontokra mért támadásokkal, de még mély rúgásokkal is sikeresen operálni.

Mint írtam helyzettől függ, bel- vagy földharcnál lehetetlenebb a dolog természetesen (tárgyi előny híján, mint mondjuk egy kés), de nem is chi sao, vagy chi dark metodikára gondolok egy férfi-nő párharcban mert az valóban esélytelen.

Pötty1 2013.10.26. 13:44:18

Lehet. Nem akarom szét offolni a dolgot, én sok súlycsoport nélküli küzdelemben vettem már részt, és az esetek többségében igenis a nagyobb/erősebb győz.
A kisebbnek akkor van esélye, ha kibírja az első 1-2 percet. Nagyobb test nagyobb igénybe vétel. De erre ritkán kerül sor.

Sajnos a mai harcművészeti oktatások /tisztelet a nagyon kevés kivételnek/ pont azt hiteti el a tanulóval, hogy van sansza.
Aztán jön a kocsmában a meglepetés, amikor a támadás előtt nem köszön a rossz fiú, hanem csak odaver.

De ez már tényleg messzire vezet.
Mondjuk úgy, minden harcművészet krémje képes lehet egy nagyobb ellenfél ellen győzni. De ez az abszolút elit. És én nem is feltétlenül fogadnék rájuk.

Ja és még egy gondolat, mielőtt félre értitek. Én nem a konditeremben felpumpált izomemberekre gondolok, hanem a valós izomzattal rendelkező nagydarab katonákra.

symor 2013.10.26. 18:47:38

@Pötty1:

Én a systema-ra vagyok rápörögve mostanság, évekig nem tanították sehol sem Magyarországon, de végre kezdi felütni a fejét itt is (Székesfehérvár, Komárom, Pest, Szeged).

Teljesen élethelyzetekre kifejlesztett technikákkal, szerintem még a krav-maga metodikánál is ésszerűbb technikákkal.

És ezzel én is kilövöm az offot, bár akciósorozat alá egy ilyen téma nem is olyan nagy szemtelenség szerintem :)

bobbi0 2013.10.27. 20:06:52

Ez a 4. széria eléggé gyenge lett. Néha a két katona egyéni villanásai, összjátéka, viccei elviszik az egész dolgot a nézhetőség irányába, de az egész alapvetően gagyi munka, sajnos. Egy videojáték megfilmesítve, vagy egy akciófilm elnyújtva. Az első kettő évaddal összehasonlítani sem lehet. A felvarrt, kitömött szájú cicababák, és az 50 kilós hölgyek megjelenését követően zuhanórepülésbe kezdett az egész sorozat. Sajnos beáldozták a klisék és a valamilyen "korrektség" oltárán a sorozatot. (kell bele nő, afroamerikai, kínai, zulukaffer, meg a fene tudja még mi nem, hogy mindenki a sajátjának érezhesse.)

Pötty1 2013.11.11. 20:23:49

Már rendelhető Chris Kyle Amerikai mesterlövész c. könyve magyarul!

Nna ez érdekes lehet.
süti beállítások módosítása