Mert a világot újra és újra meg kell menteni...
Idén tavasszal többször is volt alkalmam elsétálni a Strike Back Budapesten tevékenykedő stábja mellett, és ezek után kicsit is meg is lepett, amikor kiderült, hogy a negyedik évad bizony már augusztus folyamán adásba fog kerülni. De egyben nagyon örültem is neki...
A 20. részleg kalandjai tehát újfent folytatódnak, és bár belekezdhetnék az alaphelyzet ismertetésébe, szándékosan nem teszem, hiszen mindegy, miféle veszély leselkedik ezúttal a nyugati világra, hőseink úgyis az első sorból (vagy inkább rögtön a vászon mögül) fognak asszisztálni annak elhárításában. Ehelyett inkább hadd térjek ki a részletekre.
Az alkotók nagy általánosságban hozzák a megszokott színvonalat, s ezzel párhuzamosan a karakterfejlődést is megnyomták annyira, hogy érezzük, nem kizárólag hírszerzői munkát és csihipuhit kapunk. Scott komolyodik, Stonebridge igyekszik összeszedni magát, Dalton viszont egyre inkább bekattan... A részleg női tagjai egyre nagyobb szerepet kapnak a tűzharcoktól terhes cselekményben, de ilyen téren még van hova fejlődni. Mondjuk ki, várom már, amikor a teljes jogú operátorok közt is legyen legalább egy nő.
A fordulatos forgatókönyvet jól kiegészítik a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, illetve Magyarországon felvett jelenetek, s persze magyar színészek és statiszták is feltűnnek (például Fenyő Iván) szép számban. A fentiekből már sejthető, hogy visszatértek a sokhelyszínes történethez, amit csak üdvözölni tudok, mert a változatosság ilyen téren is gyönyörködtet, de legalábbis jót tesz. A tempón érzésem szerint nemigen húztak, de nem is lett volna rá szükség, ugyanakkor úgy láttam, lassabbak az első epizódok és fokozatosan erősítenek rá - nyilván célzatosan. Eközben persze felvetődött bennem a kérdés, merre tovább? Ez azért is aktuális, mert állítólag már tudható, hogy lesz ötödik évad is (állítólag újra fognak hazánkban is forgatni), és most már határozottan úgy gondolom, a készítőknek meg kellene lépniük, hogy a bevált receptet picit tovább turbózzák...
Tisztességes színvonalú akciósorozat.
Értékelés: 8/10
Strike Back - Válaszcsapás (4. évad)
Left Bank Pictures 2013
Háborús, akció, dráma (450 perc)
Rendező: Dan Percival, Bill Eagles, Alex Holmes, Paul Wilmshurst
Főszereplők: Philip Winchester, Sullivan StapletonZene: Scott Shields