Nagy utazás...

Éppen húsz éve annak, hogy Koltai Róbert első rendezése a mozikba került. A kilencvenes évek egyik legnagyobb bevételét elérő és egyik legismertebb magyar filmje ez. Nekem pedig az egyik kedvencem…
Az azóta is gyakran játszott főcímdal, a Dés-Presser-féle Nagy utazás valójában egy kis utazást vezet be: a félszeg, kissé éretlen Imikét aggódó szülei kísérik ki a pályaudvarra, ahonnan nagybátyjával, a nagydumás életművész Gyuszi bácsival indul vidékre, hogy néhány napig segédkezzen neki a vállfa-üzletben. E pár nap leforgása alatt nagyot fordul a világ a bizonytalan kamasz számára: Gyula bácsi mellett az élet ugyanis minden, csak nem unalmas és nem egyszerű. Mindez valamikor az ötvenes-hatvanas évek fordulóján…
Ez a film kétszeresen is célba talál. Egyrészt kiváló korrajz, megfejelve a jellegzetesen magyar hangulattal és arcokkal. Keseredés ugyan, de mégis a mi Magyarországunkól szóló tabló. Másrészt a történet a felnőtté válás és a felnőtt élet metaforája. Imi eleinte kelletlenül, majd egyre jókedvűbben, de felnőtté érik, mert nincs más választása a mama biztonságot jelentő szoknyájától távol. Ez az igazi nagy utazás.
Koltai Róbert saját élettörténetéből merített ehhez a forgatókönyvhöz. A filmbéli Imi tulajdonképpen ő maga, Gyuszi bácsi pedig az ő nagybátyja volt: életre szóló tragédiákat megszenvedett, szomorú szemű, de vidám, nagydarab, örökmozgó ember, aki élt-halt a lóversenyért, és bohémság terén még Heltai Jenő regényfiguráinak is méltó vetélytársa lehetett volna. És valóban vállfával házalt az ország minden pontján, vagyis állandóan úton volt, s meglepően jól is keresett ezzel, bár szenvedélyének köszönhetően gyakran adódtak pénzügyi gondjai. Egy ízben magával is vitte a kis Robit egy háromnapos vidéki útra, s ez az élmény képezte a forgatókönyv alapját.
Gyuszi bácsi sajnos nem érhette meg, hogy a róla szóló alkotás elkészülhessen, mert 1987-ben, 77 éves korában meghalt. Koltainak eredetileg egyébként esze ágában sem volt eljátszani őt, mivel kizárólag rendezni akarta a filmet – hát ez nem jött össze: amellett, hogy ő alakítja Gyulát, ő volt a rendező, a producer, illetve Nógrádi Gábor mellett az egyik forgatókönyvíró is. Nógrádival még 1985-ben ismerkedtek meg, s nagy hatással voltak rá Robi anekdotái, melyekben Gyuszi bácsi is gyakran feltűnt. Ezek egy részét fel is vette később magnóra, s novellákat kerekített belőle – a szkript lényegében ebből jött létre. A szinopszis végül a HUNNIA Filmstúdiónál kötött ki, és akkori vezetője, Simó Sándor látott is benne fantáziát. Azt azonban kikötötte, hogy Koltai legyen a főszereplő. Ennek fejében finanszírozták a költségvetés felét, 15 millió forintot.
A másik 15 milliót Nógrádi és Koltai szedték össze, s erre mindössze négy hónapjuk volt. Szerencsére akadtak jelentős támogatók is, például a Szerencsejáték Rt. (a lóverseny filmben betöltött szerepe okán ez nem is meglepő), a MATÁV, az OTP és a MÁV. A címválasztás sem ment könnyen, míg végre kikötöttek a "Sose halunk meg" szomorú-vidám felkiáltásánál, amely aztán telitalálatnak bizonyult. A forgatás 1992 augusztusában kezdődött és bő egy hónapig tartott. Koltai Robinak az első naptól kezdve helyt kellett állnia a kamera mindkét oldalán. De idővel beleszokott és még élvezte is.
A szereposztás parádés. Koltai felvonultatta a kor legjobb magyar színészeinek javát – legtöbbjük mindössze egy-egy rövid szerep erejéig tűnik fel, mégis jó érzés ennyi mindenkit viszontlátni: Pogány Juditot, Helyey Lászlót, Raksányi Gellértet, Csurka Lászlót, Jordán Tamást, Újlaki Dénest és a többieket. Csákányi László – aki súlyos betegen vállalta el, hogy a tánctanár Deutsch bácsit eljátszhassa – és az őt kísérő Lontay Margit sajnos nem érhették meg a premiert.
Az Imit alakító színművésznek, Szabados Misinek komoly feladat jutott neki, hiszen – bár nem ez az első filmje, mivel A komáromi fiúban már játszott – viszonylag tapasztalatlan volt, ráadásul több jelenetben alig szólal meg, csak testbeszéde és mimikája révén van jelen. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy sikerült megbirkóznia a szereppel, és Koltai jelenléte sem homályosítja el az ő teljesítményét.
A magyarországi premiert nagy érdeklődés kísérte és az alkotás viharos sikert aratott, nem véletlenül. A kritikusok közül volt, aki "szerény, rokonszenves filmként", más "Koltai egyszemélyes show-jaként" aposztrofálta, de leginkább talán az "emberséges, kedves, kellemes és szórakoztató" jelzők foglalják össze legjobban a lényeget. A Magyar TV- és Filmkritikusok Díját megkapta, de a XXIV. Magyar Filmszemlén egyetlen elismerést sem zsebelhetett be... A nézősereget szerencsére nem érdekelte a zsűri véleménye, a Sose halunk meg továbbra is szépen teljesített a pénztáraknál. Ráadásul az Egyesült Államokban élő Bunyik Béla megvásárolta az amerikai forgalmazás jogát, így a tengerentúlra is eljutott a produkció, ahol a kritikák ugyancsak elismerték, s Koltai örömmel látta, hogy az amerikai nézők ugyanúgy reagálnak a filmre, mint idehaza. A magyar Oscar-díj jelölő bizottság ráadásul a Sose halunk meget jelölte a legjobb külföldi film kategóriájában indítandó alkotásként. Végül sajnos nem került fel a végső ötös listára.
A DVD Extra kritikusa fogalmazott annak idején úgy, hogy Koltai azóta sem csinált ilyen jó filmet. Ebben igazat adok neki. Ennél a projektnél valóban érződött, hogy szívét-lelkét beleadta, és szerencsénkre minden más tényező is közrejátszott a sikerben. Ráadásul összes rendezése közül ez volt a leguniverzálisabb téma. Mindenkihez szól, mindenkinek nyújt valamit és a humorosabb felszín alatti szomorkásabb, drámai tartalom folytán mindenképp több egy vígjátéknál.
1994-ben egy portrékötet is megjelent a New Bridge kiadótól, a Humphrey könyvei sorozatban, Nagy utazás címmel, Szabó Tamás szerkesztésében. Ez a film mellett részletesen bemutatja Koltai Róbert életét is, sok képpel kiegészítve.

A filmzene annak idején maxi CD-n, illetve kazettán volt kapható, és hat számot tartalmazott. Nem mellékesen aranylemez lett belőle 1993-ban. (2007-ben pedig Dés László és Nemes István musicalt is készített a filmből, azonos címmel.) A DVD-változat pedig már 2002-ben, vagyis a DVD-korszak hajnalán megérkezett. A magyar hangsávot angol és német felirat egészíti ki. Az egyórás werkfilm (melynek kommentátora Fábry Sándor) talán picit bő lére eresztett, de nagyon jól megragadja a forgatás hangulatát. Az audiokommentárban Koltai Róbert és Miklós Mari vágó beszél. Ennél a résznél nagyon úgy éreztem, Koltait nagy hirtelen ültették oda, és nem volt ideje rendezni a gondolatait. Emiatt aztán tényleg nem a leginformációdúsabb kommentár, amit valaha hallottunk, de ne legyünk igazságtalanok, hiszen 2002-ben sokaknak maga az audiokommentár is újdonság volt. Mindenesetre a film és a készítés több érdekes és alig ismert momentumára rámutat.

Bár nem ismerem a magyar filmgyártás összes gyöngyszemét – ez továbbra is hiányosságom –, de saját toplistámon mindenképp dobogós helyet szavaztam meg a Sose halunk meg számára. Köszönöm Koltai Róbertnek és stábjának, hogy belevágtak és megcsinálták. Érdemes volt.

Szívhez szóló időutazás.
Értékelés: 10/10

Sose halunk meg
Hunnia 1993
Dráma, családi, vígjáték (86 perc)
Rendező: Koltai Róbert
Szereplők: Koltai Róbert, Szabados Mihály
Zene: Dés László