FILM: Elrabolva 2.
2012. október 12. írta: Monty H.

FILM: Elrabolva 2.

Bosszúra vágynak. De rossz emberrel kukoricáznak...

Bár ezen a blogon csak egy nyúlfarknyi szöveget szántam az Elrabolva első részének, a hozzám közel állók tudják, mennyire becsülöm ezt az akciókrimit, hiszen újfent bebizonyította, hogy a már jól ismert elemekből is lehet hatásosan építkezni és jó filmet csinálni. Ennek köszönhető, hogy a fenti remekművet már nem egyszer végigizgultam, és amikor néhány hete lepörgött előttem a folytatást ígérő előzetes, egyből utánanéztem a magyarországi premier időpontjának...
taken2_1.jpg
Bryan Mills újra a nyugdíjas biztonságtechnikai szakértők unalmas életét éli, s ezen látszólag csak az változtathat, hogy egy szem kisleánya pasizni kezd, volt felesége második házassága pedig éppen most megy tönkre... A férfi rövid isztambuli megbízatása végeztével váratlanul felbukkannak "a lányok" és a család egy kellemes vakációnak nézhet elébe. A háttérben azonban viharfelhők gyülekeznek és most nem a boszporuszi időjárás-jelentésre gondolok: az albán hegyek között ugyanis már siratják azokat az emberrablókat, akiket Mills tett hidegre, miközben lányát igyekezett megmenteni. A hozzátartozók vérbosszút esküdnek és kapcsolataiknak hála könnyedén rábukkannak célpontjukra, aki sokkal sebezhetőbb, hiszen szerettei is mellette vannak.
taken2_2.jpg
Aki látta az első részt, nagyjából sejtheti, mire számíthat, bár az alaphelyzetből kitalálható, hogy a nyomozós részre nemigen van szükség, hiszen a balhé "házhoz jön", emiatt aztán a száguldós-csépelős-szabadulós akcióé a főszerep. Neeson most sem adja alább, ha pusztakezes küzdelemről van szó, de lövészi és autóvezetői képességeit is kamatoztatnia kell. A lényeg, hogy egy feszes akcióthrillert kapunk, amely jóval kevesebb meglepetést hoz, és sajnos nem ér az előző film nyomába.
taken2_4.jpg
Luc Besson ezúttal is gyártásvezetőként és forgatókönyvíróként jeleskedett a produkcióban. A főszereplők közt az egyetlen felismerhetően új arc Rade Serbedzijáé, akit a többség az Orvlövészben, a Blöffben, esetleg a Batman: Kezdődikben láthatott, és aki már többször is alakított nagy sikerrel kelet-európai származású rosszfiúkat. Most sincs ez másképp.

A durván 45 millió dolláros gyártási költséget a film már az első hétvégén visszahozta az Egyesült Államokban, amikor is 49 millió dollár bevételt termelt. Azt hiszem, néhány hét alatt elég pénz fog befolyni a mozijegyekből ahhoz, hogy hamarosan még egy részen kezdjék törni a fejüket Besson úrék...

Nem ér az első nyomába.
Értékelés: 6/10

Elrabolva 2. (Taken 2)
Europacorp 2012
Akció, krimi, dráma (91 perc)
Rendező: Olivier Megaton
Főszereplők: Liam Neeson, Maggie Grace
Zene: Nathaniel Mechaly

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr584831663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása